A mentőápolót és a mentőautó vezetőjét is megütötte Galambokon egy idős férfi, akit sérülései miatt akartak kórházba vinni – közölte pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Csütörtökre virradó éjszaka a zalakarosi járőrök hívtak mentőt egy akkor magatehetetlen, vérző férfihoz. A mentőautó kiérkezésekor a 74 éves férfi először elutasította az ellátást, majd mégis beleegyezett abba, hogy kórházba vigyék.

A mentők a rendőrök segítségével betették a férfit a mentőautóba, de nem sokkal később a sérült szidni kezdte az ápolót, majd rátámadt, és többször megütötte. A gépkocsivezető emiatt azonnal megállt, segíteni próbált a kollégájának, de az idős embert nem sikerült lecsillapítani, a férfi a gépkocsivezetőt is megütötte, majd belerúgott a mentőautóba. A mentők ekkor a zalakarosi járőröket hívták, akik a férfit a pszichiátriára vitték.

Az első orvosi vélemény szerint mindkét egészségügyi dolgozó nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A sérült ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csa-csa
ezek után bármi baja lesz, nem kihívni a mentősöket, megvárni még feldobja a bakancsot!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.