Életveszélyesen megfenyegették az Együtt-PM aktivistáját szombat reggel Marcaliban – közölte a pártszövetség.

Közleményük szerint a középkorú nő "az önkormányzat által kihelyezettnek vélt úgynevezett vadplakáthelyekre" ragasztotta az Együtt-PM szövetséget népszerűsítő keskeny plakátokat. Más választási hirdetményt nem takart le, azokat minden esetben a Fideszéi mellé ragasztotta – írta a pártszövetség, hozzátéve, hogy ez legális, a kampányolásban bevett módszer.

Egy autó állt meg a nő mellett, kiszállt egy férfi, és "minősíthetetlen hangnemben" fenyegetőzni kezdett. Azt mondta, hogy azok a Fidesz plakáthelyei, és ha a nő nem hagyja azonnal abba a ragasztást, előveszi az autóból a baseballütőt, és azzal úgy megveri, hogy "ottmarad" – ismerteti az Együtt-PM.

A pártszövetség aktivistája feljelentést tett a rendőrségen. Az Együtt-PM felszólítja a Fideszt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő – olvasható a közleményben.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Csak a szokásos fidesznyik "demokratikus" lépés ! Ez a bészból demokrácia !
De ha a madarat benzinnel meglocsolnák és meggyújtanák, megsértődne !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kkalman
Egyre aljasabb ez a kampány mindkét oldalról.
Vasárnapiiskolás
@lópicigáspár: Pont mint a zsidó bányászoké :-)))
Desischado
A fideszes fanok érdekesen próbálják az ellenzék plakátolóit meghátrálásra kényszeríteni! Undorító!
kkalman
@Desischado: Semmi rosszat nem akarnak, csak a plakátragasztásban megfáradt emberi testet szeretnék fa testápolóval leápolni. :-(((
volvós
A BTK legujabb verziója szerint a baseball-ütö FEGYVERNEK van minösitve,
tehát ha azt valaki használja, - mivel emberi élet kioltására alkalmas -
a megtámadott személy önvédelemböl akár le is löheti !!!
Egy Nönél is lehet kis pisztolyka...és el is sülhet !!
És ilyenkor hol a közbiztonság, hol a rendör ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.