Az Alkotmánybíróság frissen kinevezett bírájának, Czine Ágnesnek a fia is érintett a nyelvvizsgamaffia-ügyben – írja a Blikk.

A lap szerint F. Bálint egyike azoknak, aki több százezer forintért angolnyelv-vizsgát vásároltak, ahelyett, hogy tanultak volna, és megmérették volna magukat, de hozzáteszik, csak megrovásban részesült, így szerencsésnek mondhatja magát.

Felbukkan a gyanúsítottak között Szíjgyártó Judit is, aki nem más, mint Répássy Róbertnek, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának kabinetfőnöke, de van egy ellenzékhez köthető őrző-védő cég, amelynek a vezetője szintén vehette a nyelvvizsgáját.

Az 1009 gyanúsítottból mindössze 40 került a vádlottak padjára, míg 914 érintett esetében vádelhalasztással élt az ügyészség, ami azt jelenti, hogy ha két évig nem követnek el más bűncselekményt, megússzák az ügyet.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Bástya Elvtárs
Nagyon szerény a büntetés! 150-250 ezer forint pénzbüntetés fejenként méltányos lett volna! Nem beszélve a nyomozás illetve az egyéb eljárás költségei miatt is!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mate03
@Desischado: Köszönöm a jó kívánságokat! A fiamra úgy ragadnak a nyelvek mint szegény apósomra! Neki volt ilyen jó nyelv érzéke.
karma1
@lajospapa: Azert gondolj bele: 2-3 havi fizuert vettek egy komplett nyelvtudast (illetve az azt igazolo papirt), ez nem is akkora osszeg, egy szorgalmas allamtitkar pl. egy egyhavi fizujabol meg tudja venni , ha a lakasat a mamaja-papaja veszi, es ha otthonrol hozza az uzsijat is...

Nekem inkabb azon az indoklason akadt meg a szemem, hogy "vadelhalasztast" kaptak, mert ha a kovetkezo 2 evben nem vesznek meg egy nyelvvizsgat,- vagy eppen pl. egy balettvizsgat vagy orvosi diplomat - akkor majd a biro trefasan meglegyinti a 914 vadlott pofijat, es megmondja nekik, hogy ez bizony csunya dolog volt, ilyet ne csinaljanak a jovoben...
Ugyanezek a szart ero karrieristak legkozelebb mar sokkal ovatosabbak lesznek - kb. ezt eri el ez a mostani elintezesi mod...:o(((
karma1
@mate03: Isten (es a fonoke ) tartsa meg a fiadat az allasaban addig, mig a fiad akarja...:o))
Levrone
A nyelvvizsgáért én is fizettem. Az illetékbélyeget... :-)
lajospapa
@karma1: Bizonyára azért nem hallottam még ezt a kategóriát, hogy vádhalasztás, mert nem vagyok jogvégzett. Pótolni fogom, majd veszek róla papírt. Ha rájönnek majd elhalasztják a vádemelést. Eddig úgy tudtam, az ügyészség feladata, a bűn üldözése, amennyiben tudomására jut, Megállapíthatja azt, hogy nem történt bűncselekmény, vagy az alapos gyanút és vádat emel. Halasztást a nyomozati tevékenység folytatására kérhet bizonyos indokokkal. De vagy bűncselekmény hiányával, vagy vádemeléssel zárni kell az ügyet. Eddig így tudtam. Ezek szerint ma már van olyan, hogy majd rálesünk pár évig, hogy csal -e még, lop-e még, öl-e még.
Desischado
@mate03: Kedves Mate, ez nagyon jó, nekem is jó a nyelvérzékem - nem önfényezés! Az a lényeg, hogy sikeres! A többit már leírtam! (mosolyog) Látod, mégiscsak kifizetődőbb becsületesnek lenni, nem igaz? A kedves fiad, nyilván jól alszik, és vígan belenézhet a tükörbe! Ami lemaradt, neked és a kedves párodnak is gratulálok, amiért ilyen remek embert neveltetek belőle!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.