G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója szerint a vasárnapi önkormányzati választások eredménye után nem az MSZP feloszlását fogják a párt vezetői bejelenteni, és várhatóan törekedni fognak a személyi kontinuitásra is.

A politikai elemző erről a HírTV választási műsorában beszélt arra reagálva, hogy korábban Budai Bernadett, a párt szóvivője a televíziónak azt mondta, este bejelentésre készülnek.

G. Fodor Gábor szerint az MSZP-nek nem október 12-e, hanem október 13-a a tét, ezt megpróbálják a lehető legkevesebb "arcvesztéssel" túlélni. Azért sem várható a vezetők leváltása, mert nincs kinek a mostani vezetők helyére lépni – fűzte hozzá.

Hétfőtől új helyzet lesz, kegyelmi időszak jön, mert három és fél évig nem lesznek választások, de elhúzódó agóniára kell számítani az MSZP megújulásával kapcsolatban, és ebben a rivális törpepártokkal lesznek elfoglalva – vélekedett G. Fodor Gábor.

Boros Tamás, a Political Solutions igazgatója ehhez hozzáfűzve a választási műsorban azt mondta, az MSZP új helyzet elé került, amelyben nem a Fidesszel, hanem a többi baloldali párttal kell versengenie. A kérdés, hogy az MSZP meg tudja-e újítani a politikáját, amely két választáson sem volt sikeres.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.