Borzalmas a hatása annak a drognak, amelyik miatt a Blikk információi szerint az egyik dunántúli városban nemrégiben kórházba került egy lány.

Néhány nap alatt elhalt a karja, befeketedett, üszkösödni kezdett és könyék felett amputálni kellett.  A húsevő drog, amelyik a szörnyűségeket műveli, elképzelhetetlen fájdalmak kíséretében roncsolja szét az emberi szöveteket. Legismertebb fajtája a krokodil névre hallgat – írja a Blikk.

"Találkoztam már olyannal, aki kipróbálta a krokodilt. Borzasztóan szennyezett anyag, ami egy dezomorfin-származék. Erősebb a heroinnál, de a rémisztő elváltozásokért mégsem ez, hanem a szerben lévő szennyező anyagok a felelősek" – mondta dr. Szeles Géza igaz­ságügyi orvos szakértő.

Ez a drog nem elterjedt Magyarországon, üzletszerűen nem adják-veszik, így történhetett meg, hogy kórházakban még nem találkoztak fogyasztóval. Ennek ellenére be lehet szerezni az interneten, vagy akár Ukrajnából – mondta Szeles.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dömdödöm
most ez komolyan hogy van ?
kérek 1 krokodilt , 2 fehércápát meg 4 aligátorteknőst a haveroknak ,
és kihozzák házhoz ? én meg alig birok hozzájutni 1 ki ...szott doboz cigarettához
mert úgy kell nyomozást indítani hol van egy ki... szott trafik ? :-(
dömdödöm
most ez komolyan hogy van ?
kérek 1 krokodilt , 2 fehércápát meg 4 aligátorteknőst a haveroknak ,
és kihozzák házhoz ? én meg alig birok hozzájutni 1 ki ...szott doboz cigarettához
mert úgy kell nyomozást indítani hol van egy ki... szott trafik ? :-(
m.macskosz
Én csak azt nem értem, miféle rohadék állít elő ilyeneket?!
1magyar
Ezek a fél karjukat is odaadják ezért a szar drogért.
mate03
@m.macskosz: Én meg azt hogy ki az az állat,aki egyáltalán,bár milyen drogot ki próbál!Lehet hogy gonosz vagyok de az ilyeneket ,nem tudom sajnálni!
tivoli
@mate03: ma, 20:17
Ja. Ne is. Bevette egyszer fájdalomcsillapítóként nem is tudta mit. Kész.
m.macskosz
@mate03: Sajnos, gyakran hallani, hogy aljas tetvek anélkül csempésznek valakinek drogot az italába, hogy az illető tudna róla.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.