A Demokráciák Közössége nevű nemzetközi kormányközi szervezet a múlt hónapban elindított egy olyan eljárást, amely azzal zárulhat, hogy Magyarországot kizárják a szervezet kormányzótanácsából, amelynek 2011 óta tagja, vagy akár azzal is, hogy Magyarország kilép a közösségből – olvasható a Foreign Policy című amerikai külpolitikai lap cikkében.

Ha Magyarország távozik a szervezetből, azzal nemzetközi szinten elismerné, hogy megszűnt demokrácia lenni – vélekedik a cikkíró. Elizabeth Winkler írása szerint az Egyesült Államok kezdeményezte a demokratikus értékek és intézmények mellett elkötelezett országokat tömörítő szervezetnél, hogy készítsen jelentést a magyarországi demokrácia helyzetéről és "felkérte Magyarországot annak mérlegelésére, hogy tiszteletben akarja-e tartani a közösség intézményeit és értékeit".

Magyarországot megdorgálta a Velencei Bizottság, az Európa Tanács, az Emberi Jogok Európai Bírósága, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és még saját alkotmánybírósága is, de Orbán Viktor csak "masírozik tovább zavartalanul" – írta a szerző.

Sonni Efron, a Human Rights First nevű, amerikai központú nemzetközi emberi jogi szervezet vezető kutatója a lapnak nyilatkozva elképzelhetőnek tartja, hogy Magyarország kilépjen a szervezetből még a kormányzótanácsi tagságról szóló szavazás előtt annak érdekében, hogy Orbán Viktor elkerülhessen egy újabb diplomáciai kellemetlenséget.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
@Csizmás Kond: az okokat és okozatokat szerintem ne keverjük össze. Magyarország 2004-ben aláírt egy szerződést az EU-val, a mostani kormány annak a résein keresi a kiskapukat, hogy hogyan is lehetne még több pénzhez juttatni a haverokat.
Az oroszokkal is méltó kapcsolatai vannak ahhoz, hogy végre kijelentsék, hogy elég volt a jóhiszeműségből és a jelenlegi magyar kormány egy görény,
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Boszi27
@Csizmás Kond: Már megbocsáss, de nem ennyire egyszerű...
Bercifiu
@Csizmás Kond: Ugyan li a lófasznak kellene pukedlizni. Már régen kiírta magát az EU ból.
Csizmás Kond
@human: @Boszi27: @Bercifiu: Azért nem válaszolok direkt a kérdésre mert változott az infó...vagyis olvastam hogy valami olajügyek meg áfacsalás meg becsületesamerikaicég stb ...ha többet tudok még írok.
Toby
Nem baj, zárjana ki bennünket, ott van nekünk még a Koreai Nép-demokratikus Köztársaság, élén az Éles Elméjűvel - Orbán puszipajtásával - aztán ott van még Burundi, beléphetünk a mexikói drogkartellek bármelyikébe, esetleg a Cosa Nostrába, a manhattani maffiába, ezek egyike sem esik mesze tőlünk...azaz Orbánéktól !
mate03
@tivoli: Csak azért bátorkodtam,meg kérdezni,mert én öt évet ott töltöttem. Igaz hogy,nem mostanában.
tivoli
@mate03: ma, 20:04
Akkor mond el lécci , hogy hogy viszonyul az amerikai nép az államok külpolitikájához? Ha egyáltalán érdekli őket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.