Az átlagnézőszámok alapján van olyan stadion, ahol 3,5 millió forint állami pénz jut egy nézőre.

A jövő évi tervekre még várni kell a 2015-ös költségvetés benyújtásáig, az sejthető, hogy a harmadik Orbán-kormány nem szándékozik felhagyni a stadionépítési lázzal. az MTK és a Videoton arénájának megújítását is 2016-os átadással ígérték, a Puskásnak pedig 2018-ra készen kell lennie – írja az mfor.hu.

Az Orbán-kormány számára a felcsúti drukkerek a "legdrágábbak", hiszen fejenként egy nézőre 3,47 millió forintot költöttek az új stadion megépítésével. Szombathelyen 3,38 milliót költ a kormány egy nézőre. Mindenképpen kiemelendő még a Honvéd, az MTK és a Videoton stadionja is, hiszen ezekben az esetekben 2,6-2,8 millió forint állami pénz jut egy drukkerre.

Érdekesség, hogy noha a Ferencváros és a Debrecen stadionaj volt a legdrágább, a magasabb nézőszámok miatt náluk egyaránt 1,5 millió jut egy nézőre.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Áder János mikor szülővárosába látogatott egy helybéli megkérdezte, hogy
Te Jani! Mi a francért építetek ti ennyi stadiont?
Áder nem tudott rá válaszolni és csak annyit mondott, hogy ez Viktor mániája.
Most mesélte ezt Havas a műsorában.
Ha már az utánpótlás-nevelés annyira fontos, akkor miért nem csinálnak sok is vidéki focipályát. A gyerekeknek jó időtöltés és a tehetségek is könnyebben felbukkanhatnak.
Így ez az egész építgetősdi nem látszik másnak, mint Simicska Lajos megélhetési vállalkozó szoptatós pénztehenének.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
spu00
De ebből le kellene vonni az államnak kifizetett adókat, ami nem tudom mennyi,de Önök biztos tudják, mert mindig azt írják, hogy magas az adó szerencsétlen vállalkozóknál. Lehet ez 40%, mert akkor már nem jön ki még az 1 millió sem? Ez azért már ciki, nem?
Tulipánfa
A vezér több témakörben is ostobaságokat követ el, de ez az ország jelenlegi állapotában akkora gazság, hogy csak ezért el kellene kergetni.
Jöjjön már valaki, aki összefogja az elégedetlenkedőket és képes értelmes célok érdekében mozgósítani az embereket.
Desischado
Focira van pénz, a szociális rendszerre és sok másra nincs. Hogy az a kaporszakállú... A többit gondolja hozzá, aki akarja.
mate03
@Desischado: Kíváncsi leszek a Debrecen-Fradi meccsen hány néző lesz! Mert mind két tábor,bojkottal fenyegetőzik a beléptető rendszer miatt!
Desischado
@mate03: Szerintem félig sem telik meg a stadion! De majd meglátjuk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.