Az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának fideszes elnöke az ország elleni újabb támadásként értékelte a magyarországi demokráciáról kedd estére szervezett európai parlamenti vitát és azt a DK kezdeményezte közmeghallgatást, amelyet előző nap tartottak Strasbourgban a magyar médiahelyzetről. A beszélgetésen egyébként még egy néppárti politikus is kiosztotta a Fideszt.

Hörcsik Richárd keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a magyarországi baloldalnak az a célja, hogy még egy kísérletet tegyen a magyar uniósbiztos-jelölt, Navracsics Tibor ellehetetlenítésére. A fideszes politikus szerint a magyarországi baloldal "módszere" idegen az EP-ben, és gyengíti a nemzeti érdekek képviseletét.

Az EP kedd esti plenáris vitájával kapcsolatban úgy fogalmazott: az európai liberálisok és szocialisták a magyar baloldali pártok ösztönzésére akarnak ismét foglalkozni Magyarországgal az EP plénuma előtt. Hörcsik Richárd ugyanakkor emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság például az alaptörvény és a médiatörvény ügyében a rendelkezésére álló eszközökkel már "átvilágította" Magyarországot.

Gyurcsány támadtatja a támadókat

A Molnár Csaba és Niedermüller Péter DK-s EP-képviselők által a magyar médiaszabadság témájában szervezett hétfői rendezvényt a fideszes bizottsági elnök politikai showműsorként jellemezte, amely "nagyobb részt nem is a médiaszabadsággal foglalkozott". "Jól mutatja a szervezők szándékát, hogy a másik felet, azaz Magyarország hivatalos képviselőit meg sem hívták" – tette hozzá.

Hörcsik Richárd szerint a strasbourgi események azt mutatják, hogy kibújt a szög a zsákból, hiszen "míg korábban a magyar baloldal elrejtette az arcát az EP baloldali pártjai mögé", addig most már Gyurcsány Ferenc DK-elnök képviselői "a támadáshoz a nevüket is adják".

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Vasárnapiiskolás
Ennyi támadás után elkéne gondolkodni a fegyverletételen! VILÁGOS!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mate03
@Feraj49: Nem az a kötelessége egy Brüsszeli képviselőnek,hogy fel hívja a figyelmet ha kormányánál vissza éléseket észlel? Kedves (fideszes) szavazók! Lehet Gyurcsányozni! De ki nem szarja le hogy,mit nyafognak?
kukac50
Demokráciában nem korlátozzák a szólásszabadságot a tájékozódáshoz való jogot, és a vélemény nyilvánítást, Orbán A Fideszesek vélemény hiányában ezt teszi!
Még lentebb akarja nyomni a gazdaságot,Több pénzt szeretne beszedni a kisboltoktól ahol kötelező a pénztár gépet a NAV-hoz kapcsolni.
Nem lesznek megszorítások, nem lesznek adó kivetések Orbán ezt hangoztatta.
Vagy elmebeteg vagy megrögzött hazudozó az egész Fidesz kormány!!!
Vizual
Addig csinálják amig rájuk szavaztok. Most addig amig seggbe nem rugjátok őket. Vagy hol van 56 hős nagyszájui. Hiszen sokezeren voltatok. Eszembe jut Vorosilov Marsal. Megtágatta a Partizánszövetséget, ahol büszkén mesélték hogy nálunk mennnyi paertizán volt. Voroslilov a legenda szerint bologatottt majd megkérdezte" Elvtársak, ha ennyien voltak, mi miért kellett hogy ide jöjjünk. Most hány partizán van a FIDESZ oldalon. nem annyi mint hiszitek. Pénzv van a Tuiéd amit osztanak, hogy tüntessenek. Látjuk. Kiderült a cöf SEM TUD ELSZÁMOLNI. Amerika után máshonnan is kitiltanak bennünket. Én már beadom az utlevélkérelmemmet.
karma1
@bakegya: 09.14: Szia , Baratom! En is ugyanezt kerdeztem: HOL VAN VIKTORKA az uszito tartalmu okt.23-i , TEK altal biztositott nagy beszedeivel?
MERRE lecelt le? Graz? Vagy valami uj hely, mert uj gyogyszerre allitjak at?

TENYLEG: KI TUDJA, MERRE KOSZAL AZ UJ KARPATOK GENIUSZA???
kamazuka
A magyar lakosságot érte támadás,és éppen abból az irányból,melyet maga választott.
Sajnálatos,és egyben hasonlatos,mikor hypermarketben elszámoltják a tolvajt.Video felvétel bizonyítja,hogy zsebre tette a terméket,de kitartóan tagad,és mosolyog.
DogAdventures
"A demokrácia a társadalom jelentős számú választójoggal rendelkező tagjainak hatalmából eredő politikai rendszer"_Wiki
Otthon az asszony diktál,a munkahelyemen a főnököm,a bank ernyőt ad, amikor hét ágra süt a nap, és amikor esni kezd, visszaveszi,és még sorolhatnám...A demokrácia
az,hogy 4 évente elmehetsz szavazni..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.