A nemzetgazdasági miniszter szerint Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke nincs azok között, akiknek beutazását megtiltotta az Egyesült Államok. Azért, mert neki nem mondott ilyet.

A miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón egy újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: minden, az adóhivatal elnökének munkavégzésével kapcsolatos információ el kell, hogy jusson hozzá, ilyen információt pedig nem kapott.

Ugyancsak kérdésre elmondta, hogy nem tett fel ezzel kapcsolatban külön kérdést Vida Ildikónak, ahogyan a hivatal többi munkatársát sem kérdezte végig arról, érintett-e esetleg az ügyben. "Ha valakinek van információadási kötelezettsége ebben az ügyben, akkor az az amerikai fél" – mondta Varga Mihály.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kukac50
Mikor rendelnek el vizsgálatot Vida Ildikó ügyében?
Varga mint felettese köteles ezt megtenni!
Dr. Felipe
Érdekes, az Ökotárshoz már a gyanúra is kivonult a készenléti rendőrség, ebben az ügyben meg lapítanak az elvtársak mint szar a fűben.
kamazuka
Ez egy jól időzített tudatos zavarkeltés!
silber13
Ez a Varga gyerek tényleg ilyen lökött? Vagy szándékosan hülye!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.