Nem a mostani amerikai kitiltás során merült fel először a Nemzeti Adó- és Vámhivatal neve korrupciós ügyekben – írja a Blikk.

Tavaly novemberben állt először nyilvánosság elé Horváth András egykori adórevizor, és mutatta be, hogyan folynak a sok milliárd forintos áfacsalások, állítása szerint adóhivatali és kormányzati segítséggel. Egy másik volt NAV-os, Vancsura István most egyenesen azt mondja, nem lepődne meg, ha magas beosztású vezetők lennének a kitiltottak között.

Az étolajgyártó Bunge Zrt.-től, mint arról az Index beszámolt, pénzt kértek azért, hogy a NAV békén hagyja őket, valamint stratégiai megállapodást ajánlottak a cégnek, cserébe a haszonból való részesedésért. A másik cég a Blikk információi szerint a szintén élelmiszeriparban utazó Cargill Zrt. lehetett, de ők is visszautasították az ajánlatot.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
@Hellcat: Lehet, hogy páran már unják, de ahogy korábban is mondtam eljött az idő mikor már bátra a kamerába mondják: "Loptam, és akkor mi van?".
Sajnos úgy néz ki, hogy a korrupció elleni harc mattot kapott. A fidesz a 44%-os felhatalmazásból 67%-os parlamenti többséget trükközött ki magának és az ügyészség is a kezében van, a közmédia pedig szépe megeteti a néppel ezt az egészet. Nincs ma Magyarországon olyan hivatalos szerv, ami kivizsgálna bármilyen ügyet, ami kellemetlen a fidesznek. A civil jogvédő és korrupció ellen harcoló szervezetekben reménykedhetünk, de nekik is egyre kisebb a mozgásterük.
Ha pedig külföldről jönne segítség azt pedig könnyen a belügyekbe való beavatkozásnak lehet kommunikálni. És ha eltekintünk attól, hogy jó vagy rossz szándékú valóban az és ezt a külföldiek is tudják. Ezért is nem mernek lépni semmit. Talán még abban reménykednek, hogy egyszer mégiscsak elszakad a cérna itthon és leveti magáról a nép az élősködőket.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@tivoli: tegnap 12:28-ra: "Nem gond, mindig jönnek újabb kispókok, akik kinövik magukat. "
Nálam nincs se pók se pókháló, de ehhez az kell, hogy a megfelelő eszközzel rendszeresen takarítson az ember. Persze, ha úgy állok hozzá, hogy úgyis jön másik. Na akkor ne csodálkozzon senki, ha éjszaka lenyel egy-két példányt.
tivoli
@human: ma, 13:27
Jó a hasonlatod a hétköznapokban, de az üzleti szférában ez nem így működik. Gazdasági bűncselekmények az idők kezdete óta voltak, vannak. lesznek. A világ ez a része inkább fejlődik, mintsem visszaszorulóban lenne.
kukac50
@rugacs: Azért nem volt ennyire elszabadulva a korrupció még 5 évvel ezelőtt sem az adóhatóság és a kormány közelében.
Orbán és talpnyalói jobban teljesítenek.
rugacs
@kukac50: Ezt csak azért gondolod így, mert a régi kormányt kevésbé tartottad ellenszenvesnek, kevésbé figyelted működését. Egyrészt.
Másrészt évről évre kiszélesednek a lehetőségek, így nem reális az összehasonlítás.
Végezetül a gyerek azt csinálja, amit a felnőttektől eltanul, vagyis a mostaniak is azt csinálják, amit a régiektől (sajnos) eltanultak. Ha a végtelen becsületességet, rátermettséget és alázatot tapasztalták volna, talán azt igyekeztek volna felülmúlni. Én így látom, de nem kell, hogy egyetérts velem.
rugacs
Kezd érdekes lenni.
Adott egy amcsi érdekeltségű cég, akik étolajat, cukrot, s egyebet hoz be Magyarországra, de nem fizeti be az áfát.
Valaki felnyomja őket, a Nav ellenőrizni kezdi őket, majd feltár 2 milliárdnyi hiányt, amit követel.
A cégnek először csak rosszul esik, hogy nyomozgatnak utána, aztán beijednek, hiszen ha ez kiderül a saját hazájukban, arra nagyon rá is fázhatnak.
Ezért kitalálják a megoldást: az amcsi kormánynál bemószerolják a Nav-ot, hogy megzsarolta őket 2 milliárdra.
Az amcsi kormány azonnal a tettek mezejére lép, kitiltja korrupciós vádakra hivatkozva a Nav 6 dolgozóját az országukból.
Persze a Magyar kormányt is értesítik, de csak annyit árulnak el, hogy ilyen kitiltás történt, de hogy konkrétan kiket érint és milyen bizonyítékok vannak, azt megtartják maguknak.
Joggal feltételezik, hogy tőlük minden kormány tart, mint a tűztől, tehát nekik nem kell semmit sem bizonyítaniuk, elég a vádaskodásuk.
Az -hogy az amcsi cég a ludas valójában - vagy fel sem merül az amcsik fejében, vagy kristálytisztán tudják ezt (ezért nem adnak több infót a dologról, nehogy kiderüljön a valóság).
Hiszen az amcsi kormány is nyilván be van rágva ránk (pl. a bankadó miatt, meg a balos árulóink panaszkodása miatt, meg a fene tudja még mi miatt), ez jó indok arra, hogy fellépjen velünk szemben!
Nos ez is egy lehetséges verzió.
S amíg nincs egyéb konkrét bizonyíték, addig mindenki azt hisz, amit akar.
Akik az idei választásokon oly csúful elbuktak, azok hihetik az amcsi vádakat igaznak.
Mert ez számukra olyan mennyei örömféle, már úgyis csak egy ilyen botrányba kapaszkodhatnak vigaszul.
A Fidesz hívők hihetnek a fenti verzióban. Még leginkább ők ismerhetik leginkább a Nav-os főmuftikat.
A többi hazafi, aki utálja a nyugati agressziót, meg a nyugat majmoló honfitársait, akik a vállveregetésért képesek lennének eladni az országot bárkinek (főleg nyugatra), szóval ők meg imádkozhatnak azért, hogy ez a verzió legyen igaz, de ha még sem, akkor derüljön ki az igazság,...
gyuszka
human
Ugyan ilyen szöveget hangoztattatok 2002-ben is. MSZP bajszos államtitkára
majdnem megszakadt a nagy igyekezetben, hogy valamennyi FIDESZEST rács mögé dugja.
Miért nem sikerült? Talán csak nem az, hogy nem a FIDESZ, hanem az SZDSZ és az MSZP
válogatott csapata lopott gátlástalanul? Kik vannak most is előzetesben, börtönben? Talán a sok röfögés helyett egy kicsit el kellene gondolkodni. Korrupt emberek mindig voltak és lesznek is ezek nem pártfüggők.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.