Kétszázhúsz embert, vagyis minden negyedik dolgozót elbocsájtanak jövő héten a Külgazdasági és Külügyminisztériumból – közölte az Origo szerdán. A portál értesüléseit Szijjártó Péter miniszter megerősítette.

Az Origo azt írta, hogy a tárca mintegy 900 dolgozóból álló apparátusából 220 embernek adják át a felmondólevelet október 31-én, jövő pénteken.

Az információt az Origo kérdésére megerősítette a Washingtonban tartózkodó Szijjártó Péter. A külügyminiszter szerint a 220-as szám "nagyságrendileg helytálló". Szijjártó Péter szerint a leépítés szükséges, mert "körülbelül 400 ember végez közigazgatási tevékenységet", vagyis majdnem minden második dolgozó a szervezet működtetésével foglalkozik, ami a miniszter szerint tarthatatlanul magas szám – írta az Origo.

A cikk szerint a külügyminiszter jelezte: Kohut Balázs, a tárca közigazgatási államtitkára arról tájékoztatta őt, hogy "150-200 emberrel ez a feladat ellátható", így ő ennek megfelelő lépésekre utasította őt, október 31-ei határidőt hagyva a létszámcsökkentés végrehajtására.

Szijjártó Péter október elején, bemutatkozó sajtótájékoztatóján azt mondta: Kohut Balázs feladata a tárcánál szükséges "jelentős leépítés és áramvonalasítás" végrehajtása.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csa-csa
.."minden negyedik dolgozót elbocsájtanak jövő héten a Külgazdasági és Külügyminisztériumból"
még így is sokan maradnak!
na és mi lesz? kukázni fognak...?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szimba
@nemjoezigy: Sok igazság van abban amit írsz. Persze nem az összes takarítót küldik el, a maradék meg dolgozhat többet.
Bercifiu
Putyinhoz annyi faszjankó is elég, máshol úgysem fogadják őket. Peti meg mehet a lecsóba.
csa-csa
@nemjoezigy: ááá!
felveszik a csókost, meg a rokonyt takarítónak!
kukac50
A KLIK összes dolgozóját kirúghatnák feleslegesek értelmetlen a sok forint kiadása rájuk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.