Több százan indultak a mai szünnapon Bécsbe, a reggeli bécsi Railjet azonban nem helyjegyes, a helyjegy nélküli utasokat pedig a nagy zsúfoltságra hivatkozva az osztrák vasutasok leszállították Hegyeshalomnál.

Szabó Anett, a MÁV-Start szóvivője azt mondta, mintegy másfél órát állt egy Railjet a magyar-osztrák határon Hegyeshalomnál, a Bécsbe tartó vonat addig nem indulhatott tovább, amíg a helyjeggyel nem rendelkező utasokat le nem szálltak róla.

A leszállított utasok egy régiós szerelvénnyel utazhattak tovább Bruck an der Leithába, ahol egy másik szerelvényre át kell szállniuk, hogy eljuthassanak Bécsbe.

Közölte, az elővételes jegyvásárlások adatai szerint a szerelvényre már egy hete 80-90 százalékos volt a foglalás, ezért jelezték az osztrák vasúttársaságnak, hogy több kocsival kellene indítani a szerelvényt.

Az osztrák vasúttársaság azonban azt jelezte, hogy erre nincs szabad kapacitása. A MÁV ennek ellenére továbbra is értékesíthetett jegyeket, mivel a nemzetközi járaton a menetjegyen felül nem kötelező a helyjegy megvásárlása, a menetjegy pedig nem vonatra szól, hanem viszonylatra.

Az Index információi szerint a vonaton, amely 9 órakor indult el Budapestről, akkora volt a tömeg, hogy a kelenföldi állomáson alig lehetett felszállni, a folyosókon sem volt már hely. A határon az osztrák vasutasok mintegy kétszáz embert szállítottak le a szerelvényről.

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KERKA
Lényeg a lényegbe, a MÁV pofátlanul eladott sokkal több jegyet, mint amennyi ülőhely volt, Gondolom, az utasokat erről nem tájékoztatták, hogy végig állni fognak.
MIndenkinek egyforma szolgáltatás jár, aki megveszi a teljesáru jegyet. Egyszóval a MÁV bezsebelt 200 db jegy 40% -át. Májne tru azt írta, a MÁV-é a 40 %-k:))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Meine Ehre heisst Treue
@Csizmás Kond: Ühm, és én gabalyodom bele... DDD
Csizmás Kond
@Meine Ehre heisst Treue: akkor elmagyarázom...
ma minden egyes dolog még a lélegzetvételt is törvény szabályozza...tehát a labanc utaztatást is és ha mint kiderült te az ajánlást törvénynek veszed akkor nagyok lehetnak a bajok.
Itt befejezem, unalmas, hogy a mindig mindenben az okos baloldali nyugatámogatóknak mindent minimum kétsze kell lemagyarázni, hogy megértsék.
...további jó bezélgetést.
KERKA
Lényeg a lényegbe, a MÁV pofátlanul eladott sokkal több jegyet, mint amennyi ülőhely volt, Gondolom, az utasokat erről nem tájékoztatták, hogy végig állni fognak.
MIndenkinek egyforma szolgáltatás jár, aki megveszi a teljesáru jegyet. Egyszóval a MÁV bezsebelt 200 db jegy 40% -át. Májne tru azt írta, a MÁV-é a 40 %-k:))
Meine Ehre heisst Treue
@Csizmás Kond: De itt nem történt törvénysértés.
És igen, nemzetközi viszonylatban nem kötelező a helybiztosítás, de erősen ajánlott. Ezen nincs mit nem érteni. Aki, mint jelen esetben is, külföldre utazik ebben a szellemben helyjegy nélkül, ne csodálkozzon, ha így jár. Előre kell gondolkodni, ilyen esetben.
A helybiztosítás 3 euró, aki ezt nem fizeti meg, az az utas egy mezei viszonylati menetjegyet vásárol, melynek lehet ilyen következménye. Az osztrák helyesen átrakta az álló utasokat, másik vonatra, hiszen így jelentősen csökkent a balesetveszély és normálisan tud dolgozni a labanc személyzet (jegyvizsgáló). Ez ku@rva egyértelmű.
alte trottel
Ennek is meg lesz az eredménye. A jövő utazási évtől az Ausztriába átmenő szerelvényekre kivétel nélkül kötelező lesz a helyjegy.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.