Az Országgyűlés elnöke csütörtökön beszélt arról, hogy ha az EU diktátumokkal akarja szabályozni Magyarországot, akkor el kell gondolkodni az óvatos, lassú kihátráláson – írja az Origo.

Kövér László az Echo Tv-nek azt is mondta, hogy őt Brüsszel valóban Moszkvára emlékezteti. "Meg vagyok győződve arról, hogy ez nem az Európai Unió jövője, ez egy rémálom, amit persze néhányan komolyan gondolnak" – mondta a házelnök.

"Ma már azzal, hogy a kommunista világrendszer fenyegetésként megszűnt, némely nyugati ország kormánya, informális pénzügyi-gazdasági hatalma, azt gondolja, bármit megtehet, naponta váltogathatja az aktuális értékeket és leckéztethet más államokat." – tette hozzá.

114 hozzászólásarrow_drop_down_circle

DR Eric CARTMEN
"...Tisztelt Kövér Úr!

A hortobágyi templomban 2013. június 22-én elhangzott beszéde igen érdekes gondolatokat ébresztettek bennem. Ön akkor úgy fogalmazott, hogy “mi magyarok saját bőrünkön tanulhattuk meg, hogy a magyarságnak még a kommunistákból is a legalja jutott, akik nemzetárulásban, hazaárulásban és nemzettársaik megnyomorításában mindig élen jártak Kun Bélától Rákosi Mátyáson át Kádár Jánosig”. Elképzelhető, hogy kommunistákból valóban a legalja jutott nekünk, hiszen annak idején sajnos Ön is, valamint testvérei és kedves édesapja, sőt nagyapja is az MSZMP tagjai voltak. Méghozzá nem is akármilyen tagjai. Nagypapája megkapta Szocialista Hazáért Érdemrendet, Ön pedig, mélyen tisztelt Kövér úr, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének Ifjúságkutató csoportjának volt a munkatársa. Emlékszik már?
De tudja, még csak nem is az a legnagyobb baj, hogy miközben sok száz kommunista család őszintén hitt a dolgozók ügyéért harcoló szocializmusban, addig Ön karrierista nyikhajként – a többi rendszerváltó banditához hasonlóan -csak kapaszkodóként, eszközként használták a Kádár- rendszert.
A tragédia az, kedves Kövér úr, hogy míg a hithű kommunisták nem tagadták meg múltjukat, addig Ön gyűlölettől fröcsögő hangnemben gyalázza egykori sorstársait, elvtársait. Illetve nem. Az elvtársait nem. Ahhoz ugyanis elvek kellenének, Ön viszont – már ne is haragudjon véleményemért – szó szerint az a legalja, gerinctelen és elvtelen senki, akit a beszédében említett: az új kapitalista világban a politikai pályafutása érdekében, a hatalom kedvébe járva a legelszántabb módon gyalázza azt a rendszert, amely Önt kitaníttatta és próbált magából embert faragni. Sajnos nem sikerült, de erről azt hiszem, hogy nem mi tehetünk.”
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tivoli
@Csizmás Kond: ma, 07:53
Angliát meg azért "büntetik", mert jól működik a gazdasága.
propeller.hu/nagyvilag/3008192-cmeron-elfogadhatatlan-ahogy-eu-viselkedik
JAJMÁR
@Csizmás Kond: 07:53 Pedig lenne okunk kétségbeesni. Olvastam, de azt gondolom, hogy meg fogják győzni - most még -, egyébként igaza van. Mo.-nak kifelé áll a rúdja, hacsak nem változtat a gazdaság- és kül- és belpolitikáján. Ez nyilvánvaló.
(Erre jön ez a lény, és kihátrálásról beszél... )
JAJMÁR
@tivoli: 11:50 Komolytalan :)

H@lyeség !
spu00
@DR Eric CARTMEN: Ezzel a szöveggel már támadhatja az ápr.4-i, máj.-1-i, nov.7-i felvonulókat is, mert ők is támogatták az Ön rendszerét.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.