"Megrohamozták az internetadó ellen tüntetők a Fidesz székházat" – ezzel a felirattal tudósított a Hír Tv arról, hogy többen felmásztak az épületre és több ablak is betört. A 2006-os tüntetéseken még hősököző, forradalmározó Császár Attilát vízzel öntötték le.

A riportert az ott tartózkodók előbb szidalmazták, majd többször bemutattak neki és hazaárulónak nevezték. Végül vízzel locsolták le, közben pedig megszakadt a kapcsolat is. A riporter szóváltásba keveredett egyikükkel, megállapodtak abban, hogy senki nem bánt senkit és Császár azt is elmondta a férfinak, hogy az operatőr csak a munkáját végzi.

Inzultálták a Hír Tv riporterét a Fidesz-székház előtt

Nagyjából 20 óra körül ért véget az internetadó ellen tüntetők akciója a Hősök terén. Jeleztük, hogy akkor már többen skandálták a Lendvay utcát.

A Magyar Nemzet cikke szerint a demonstrálók megpróbálnak átjutni az épületet körülvevő kerítésen, továbbá megrongálták a kaput is, valamint ablakokat is betörtek. A Hír TV helyszíni tudósítójának beszámolója szerint Gulyás Balázs főszervezőt – aki pártsemleges demonstrációt hirdetett – az ellenzéki tüntetésekről ismert Gulyás Márton a Krétakör vezetője instruálta.

A 444.hu szerint kívülről régi számítógépes eszközökkel dobálják az épületet. A Hír Tv tudósítása szerint a rohamrendőrök kiszorítják a tüntetőket a Lendvay utcából. Jelenleg a Dózsa György utca felől van nagyobb tömeg, ott skandálnak.

IA IA ANARCHIA!!!

A video posted by flora n (@flordelekur) on

Miután a Hír Tv riportere a Lendvay utcában fociszurkolókra hasonlító alakok jelentek meg sálakkal az arcukon, az ultrák hivatalos Facebook-oldala egy bejegyzésben ezt írták:

"A Hirtv folytatja a fidesz felszopását. "Az internetadó ellen tüntetők egy csoportja dobálja a fidesz székházát, törnek-zúznak az épületnél. A Hirtv szerint szurkolókra hasonlító személyek is részt vesznek az eseményekben." Szurkolók azonban nincsenek ott, ha mi lennénk ott, akkor már bent lennénk a székházban... Nemsokára..."

A 444 egyébként azt írja, a hideg és a hatalmas rendőri túlerő megtette hatását, az emberek többsége már hazament.

94 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Nem tudjuk, hányan voltunk...rengetegen, és mind önként! Bérelt buszoztatás nem volt, sem importált lengyelek!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mate03
@szandokan: Nem azért! De most kurvára meg ijedtem! Ne fenyegess kis tigris! Inkább ha van,a dolgozóidat fizesd meg rendesen!És adózz úgy,mint én adóztam,majdnem 50-évig
Desischado
Visszanyal a fagyi, hahaha! Remélem, ez csak az első a saller, amit kap a rablóbanda! De tényleg érdekes, hogy 2006-ban oké, de most nem az, mert most a fidesz ELLEN SZÓL A TÜNTETÉS! Így már nem olyan okés, mi? Megdöbbentek, mert annyira elbizakodottak, hogy azt hiszik, nekik mindent lehet! Remélem, a népnek végre kinyílt a szeme, és nem állnak le a tüntetések!
levi
@szandokan: Sajna ilyen szar focinál a kettő ugyanaz, igaz, mára lettek szép stadionok, ahol a focihuligánokat csak úriasan "focidrukkereknek" hívják.
bretagne
Valószínű, hogy Selmeczi Gabikának megint egy tálca süteményt kellett volna vinnie!
Senara
Most biztonsági emberekkel körbevéve verbálisan "inzultálták , hazugnak , hazaárulónak nevezték a tv csatornát .
Vizual
Szegények, bent is kint is hazugnak nevezik őket. Hát az igazság ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.