A Fidesz nyitott minden vitára, a vandalizmus és az erőszak azonban semmilyen vitának nem lehet elrendezési módja – mondta Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján, a Fidesz Lendvay utcai székházánál, ahol előző este, az internetadó elleni tüntetés lezárása után erőszakos cselekmények történtek.

Kocsis Máté azt mondta, a kár mértéke tízmilliós nagyságrendű lehet.

Közölte azt is: a rendezvény egyik szervezője, Gulyás Balázs – a Százezren az internetadó ellen című, az új sarc ellen szerveződő Facebook-oldal alapítója – "állításával ellentétben" a mai napig egy józsefvárosi önkormányzati intézmény felügyelőbizottságának a tagja szocialista delegáltként. Így a vasárnapi rendezvényt sem állíthatja be úgy, mint ha az nem politikai indíttatású lett volna – hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

71 hozzászólásarrow_drop_down_circle

miazavalami
Hol van ott több 10 millás kár?
Pár betört ablak? A biztosító fizeti. A rumlit + el lehet takarítani. Ha kell összedobjuk közpénzből a takarítás költségeit!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kata53
@mate03: Ne a nevedet szégyelld, hanem azt, hogy létezik egy Kocsis Máté!!!
Desischado
Gyerekek, felmentem A lapra, amit DR ERIC CARTMEN belinkelt, és találtam valamit, majd behaltam a gyönyörűségtől! Belinkelem, nézzétek meg! De mindenkit figyelmeztetek, egy vödröt készítsen maga mellé, hogy legyen mibe elfolyni! Istenkém, de cukorfalat! Semmi köze a témához, de nézzétek meg, nem fogjátok megbánni!
www.hir24.hu/elet-stilus/2014/10/29/cuki-rendorkutyakolykot-imad-a-net/
micfild
@Desischado: húúúú.. ez nagyonn nagggyyooonkomoly. félelmetes eb lesz belőle.. :-D
kata53
Kocsis egy hülye! Na erről ennyit!!!
breed
Fogd már be a pofád, te hazug, kétszínű, képmutató ganajtúró állat!
A szemed árul el.
A velődig rohadt undorító gazember vagy. Csak!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.