Egy átlagos család akár tízezer forintot is bukhat havonta a múlt héten benyújtott adótervezet nyomán – írja az Origo.

Több cafeteriaelem 2015-től nem 35,7 százalékkal, hanem 51,17 százalékkal adózik. Ez azt jelenti, hogy egy 8000 forintos étkezési utalvány nem 10 856 forintba, hanem 12 094 forintba kerül 2015-től a munkáltatóknak. A lapnak nyilatkozó szakértő szerint a cégek nem növelik majd a keretösszeget, ez pedig automatikusan csökkentést jelenthet.

Termékdíjas körbe kerülnek az „egyéb vegyipari termékek" is. Ez az jelenti, hogy nőhet az ára számos hétköznapi használati cikknek is, mint a szappan, a sampon, a mosószer, a kozmetikai szerek, a dezodorok, de még a lakásillatosítók, sőt a művirágok is – írja a lap.

Számításaik szerint az alapvető adóváltozások hatásaként tehát havi szinten 10 ezer forintot veszíthetnek a családok összesen, éves szinten tehát 120 ezer forintot. Németh Szilárd szerint a tavalyi rezsicsökkentések nyomán egy átlagos család 100 ezer forintot spórolhatott.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
A napnál is világosabb volt, hogy ezzel a " rezsicsökkentéses " maszlaggal,
vagy mézesmadzaggal " nyerték " meg (vagy csalták el ) mindhárom
választást...most követketik 3-4 év választásmentesen, igy van idejük
- szokás szerint - gerinctelenül visszavonni minden igéretet...
A baj, hogy a birkák még ezek után is lelkesen tapsolnak !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vadsanca
@Január: Gógyi az van! Ha másra nem is arra, hogy kell sárba tiporni a népet.
Már egy korábbi hozzászólásomban kifejtettem, hogy a nyugat megvett bennünket kilóra. itt már mi csak kapálózhatunk! A végén nem lesz aki kiment bennünket. Az adóztatások is csak addig tartanak amíg lesz miből. Ebben az ütemben néhány év és államcsőd lesz. jÉs akkor lesz ne mulass!
mate03
@Január: Engem csak az bosszant,hogy a (fidesz) szerint,a Gyurcsány kormány volt az aki,a (zemberek)meg adóztatásából,tartotta fenn az országot!(viktor) 2010-ben el ismerte,hogy jó állapotban vette át a gazdaságot!Mióta ő a regnáló miniszterelnök,annyi adónemet vezettek be hogy már számolni sem érdemes! Akkor miről is beszélünk?
pesti
Egy átlagos család akár tízezer forintot is bukhat havonta a múlt héten benyújtott adótervezet nyomán.Kinek a jóvoltából lett 2/3?!Most mindenki jól megnézheti magát.
A zsarnokokat csak eröszakkal lehet leváltani.Demokrácia részükre ismeretlen fogalom!
hopihe01
Pár napja mêg azt hiresztelték hogy marad a rezsicsőkkentês, viszont lesz net- és cafetêriado.Hazug mocskos rablobanda!!!Ne turjuk ezt a kizsâkmânyolâst tovâbb Emberek!!!
Gyuri Géderről
A fideszt ostorozni nem elég, mert minden lepereg róluk.
Sajnos a fideszhez hű zemberek annyira buták, vagy elvakultak, hogy nem lehet rábeszélni Őket arra, hogy papírt, ceruzát fogva elkezdjenek számolni.
Nem mernek szembenézni a tényleges számokkal, mert tudják, hogy minden a meggyőződésük ellen szól.
A fideszt csak erőszakkal lehet eltávolítani a hatalomból, az utóbbiak, a táptalaj kiszáradásával előbb utóbb elsorvadnak.
Akkor majd virágzásnak indul a ország.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.