Egy felmérés szerint a magyar családok a gyermekek húszas éveinek elejéig igyekeznek pénzt gyűjteni önálló életük elindításához, a szülők terveiben 4 millió forint megtakarítása szerepel, ám átlagosan csupán az ehhez szükséges összeg harmadát, 82 ezer forintot tesznek félre évente.

A Budapest Bank legfrissebb reprezentatív felméréséből kiderül, hogy a szülők 44 százaléka a félretett összeget a szinte semmit nem kamatozó folyószámláján őrzi. Az eredeti cél megvalósításához, a 4 millió forintos megtakarításhoz évi 235 ezer forintot kellene félretenni.

A felmérés szerint a takarékoskodás célja jellemzően az általános biztonsági tartalék képzése, a szülők fele a felsőfokú tanulmányok finanszírozására gyűjt, 40 százalékuk pedig a gyermek önálló otthonának megteremtéséhez spórol.

A megkérdezett szülők több mint 70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a megtakarítás mellett is igyekszik a gyermekeknek mindenből a legjobbat megvenni. Ennek érdekében 16 százalékuk kölcsönt is felvett már, 40 százalékuk pedig a jövőben is hajlandó lenne hitelfelvételre a gyermek érdekében. A felvett kölcsönből jellemzően infokommunikációs eszközt, lakberendezési tárgyakat vesznek vagy a tandíjat fedezik.

A gyermekek anyagi biztonságának megteremtése a családok 85 százaléka szerint pénzügyi nevelés kérdése is: a legtöbb szülő azt gondolja, hogy ezt a feladatot az iskolának és a családnak közösen kell ellátnia. A felmérés szerint zsebpénzt a szülők közel háromnegyede ad gyermekének, közülük 60 százalék arra törekszik, hogy ez bizonyos rendszerességgel, például hetente vagy havonta történjék, közel felük pedig azzal is segíti gyermekét a beosztás megtanulásában, hogy lehetőleg mindig azonos összeget ad neki.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szandokan
@varrólány: Ez így is van. Mindenesetre az indulásnál nem baj, ha nem üres a zsebük. A többi már rajtuk fog múlni.
varrólány
@szandokan: Pénz nélkül viszont nagyon nehéz , és sokan ezért is laknak otthon a szülőkkel mert nem tudnak elköltözni .
A pénz meg a pénzhez megy , olyan csak a mesében van hogy a királylány egy szegény legényt választ . A híres gazdagok sem egy szorgos dolgos lánykát választanak , hanem modelleket.
Régebben talán jobban számított milyen egy ember jelleme, mennyire ügyes dolgos-e tud-e bármit megjavítani! Most már inkább az a kérdés mennyi a pénze!
tivoli
@varrólány: ma, 11:27
Egyszerűbb dolog megvenni valamit, mint harcolni érte.
varrólány
@tivoli: Már hogy harcolni , karddal? :-))
Egy ismerősömnek mondtam ,hogy már nem javítgatnak ha elromlik valami. Azt válaszolta hogy" újat a hülye is tud venni!"
Egyszerűbb ha van pénzed rá , de ha nincs akkor jön a gondolkodás hogyan lehetne hasonlót , vagy olcsóbban , de a lényeg az odáig vezető út amíg meg lesz bármid . Én így gondolom , de attól még ez nem biztos hogy másnak is így értékes, vagy így értelmes egy élet.
tivoli
@varrólány: Ettől van annyi szemét.
Én a mai napig úgy vagyok vele, meg kell javítani vagy javíttatni amit lehet. Ha magamnak, spórolok vele, ha másnak, az jó kis fusi.
Túl olcsó dolgokat nem is szabad venni, mert az tényleg sokszor csak szemét. Ha túl drága, az leginkább a dizájn miatt van. Ha közép árfekvésű termékek között nézelődsz, valszeg akkor jársz legjobban.
Mert nem az a drága, ami többe kerül, hanem az ami haszontalan.

Emlékszem, amikor fiatal házas voltam, apránként raktuk össze a háztartást, nem volt szülői segítség. Meg is becsültünk minden darabot, mert mindegyikben benne volt a munkánk, az akaratunk a szépre, jóra.
varrólány
@tivoli: Most kevés fiatal bütykölget , esetleg a számítógépet ha elromlik mert akkor az élet megáll ! A türelem az nagyon hiányzik sok fiatalból , de nem is csodálkozok ilyen lett minden hiszen nem" emberi lépesek" vannak.

Pedig az alkotás is egyfajta "drog" Biztos hogy minden ember tud olyat amit egy másik nem csak könnyebb inni, kábulni , mint felfedezni saját képességeiket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.