Szükség van biztonsági emberekre annál a tévénél, mely a keddi tüntetés tudósítását – mint ahogy évek óta minden fontos eseményt – a pártállami időket idéző primitív manipulációval szerkeszti.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
A többieket miért nem védték ?
És a HÍR tv riporterét miért kellett védeni ?
Kellemetlenek lehettek a kérdések ?
Vagy attól félt, valaki beszól neki, hogy ne hazudjon ?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
világlátó
@mate03: Érdekes? Egy eddig elv/ nem párt / hű barátom is elszólta magát. Ő is a hír Tv.-t nézi. Azzal magyarázta, sokkal több hírt kap onnan mint bármelyik másik csatornától. Erről magam is szerettem volna tapasztalatokat szerezni. Szereztem. Tény és való, több a hír külföldről is, belföldről is. Ez legyen elgondolkodtató a többinek ! Az is tény hogy a hírek megszerkesztése , a mondanivaló közlése átitatódott, játék az érzelmi húrokon, reménykeltő és az elért eredményekre épített, állandó visszautalás a korábbi hibás kormányzati időszakra, amelynek súlya még sokáig nehezedik az ország népére. A korábbi kormányok eladósították országunkat, emiatt vagyunk kénytelenek további áldozatokat hozni, de a kormány új családpolitikája ... Minden hír a kormány lépéseinek magyarázása. Én nem nézem tovább.Igaz sok kormánytisztviselő sem nézi, mint mondják erre nincs idejük. A kormánypropaganda nem új dolog. Eddig is működött. Az előbb láttam egy válogatást Orbán Viktor korábbi 56 - os megemlékezéseiből. Ahogy múlnak az évek úgy változik a szöveg. Mit is akart Nagy Imre? Mi idősebbek, tudjuk, mert jhallottuk magától Nagy Imrétől. Ahogy hallottuk Mindszenty bíboros híres rádióproklamációját is. Ezeket nem lehet eltüntetni, amíg mi élünk. Igazságos, tisztességes szocializmust akartak akkor . Rákosiék Gerőék távozását egyszer és mindenkorra. Félelem nélküli életet, munkát és becsületet a munkában és a mindennapi életben. Hogy nem az lett ? Ja igen, nem mehettünk csak úgy mint most nyugatra. Igaz.Ettől nyomorodtunk meg itt sok millióan. Nem akarjuk a keletet, ezért, azért, sok mindenért!! harsogta Orbán Viktor. Mindig is a nyugathoz tartozónak vallottuk magunkat! mondta ugyanő. 2007.-ben.
Most éppen itt tartunk. 56.-ról már azt mondhatunk amit csak Orbán Viktor és beszédírói kigondolnak az éppen aktuális problémákhoz igazítva. Putyinról, Obamáról, ami nem számít, de amikor Oroszországról és amerikáról mond , az számít. Mintha nem érdekelné mit is tesz.Vagy nem is tudja?
mate03
@világlátó: Azért mi tudjuk az igazságot 56-ról,bennünket nem lehet megetetni! Borzasztó ,de egyben felemelő érzés volt,legalább néhány napig azt hinni hogy szabadok vagyunk!
mariaberta
@volvós: Hát védik a demokráciát és a sajtó szabadságot, nem utolsó sorban a HÍR TV ismert munkatársát, aki minden ilyen tüntetésen megjelenik. /2006, TV székház megtámadásának hiteles tolmácsolója/
kukac50
@mate03: Nagyon ritkán,csak azért,hogy tudjam mit hazudnak.
volvós
@mariaberta: Ez a császárattila a legnagyobb fosós ripacs...
de a fidesznek ezek az igazi emberei

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.