A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogták el a rendőrök azt a külföldi férfit, aki életveszélyesen megsebesített egy férfit szerda este Budapesten az V. kerületi Fővám téren – közölte a rendőrség honlapján csütörtökön délelőtt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy ismeretlen férfi 17 óra körül, előzetes szóváltás után késsel többször megszúrt egy 47 éves férfit, aki ennek következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett. A BRFK életvédelmi osztályának nyomozói a bejelentést követően azonnal megkezdték az adatgyűjtést és a lehetséges tanúk felkutatását, az akkor még ismeretlen személyazonosságú elkövető elfogása érdekében.

A reptéren fogták el a Fővám téren késelő férfit

A rendőrök rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható D. Arkidiit, ám tartózkodási helyét ekkor még nem tudták megállapítani. A 42 éves férfi a bűncselekmény elkövetésétől számított két órán belül megpróbálta elhagyni az ország területét. D. Arkidiit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az utasok kiléptetésekor megtartott okmányellenőrzés során azonosították, majd elfogták. A menekülni próbáló férfit előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A külföldi férfi ellen emberölés kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

D. Arkidiivel szemben a további eljárást – őrizetbe vétele mellett – a BRFK életvédelmi osztálya folytatja le, egyben indítványozzák előzetes letartóztatását – olvasható a rendőrségi közleményben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.