Két év múlva már biztosan bevezetik a dugódíjat Budapesten, amely a budai körutak és a Hungária körút közötti területre vonatkozik majd – írja a Figyelő.

2016 áprilisában vagy júliusában startolhat a dugódíj Budapesten, az Országgyűlés a jövő tavasszal dönt az ügyben. A díj a Budai körút és a Hungária körgyűrű által határolt területre vonatkozik majd, mértéke nagyjából 2 BKV-jegy ára, 500-640 forint lesz – írja a Figyelő.

A lap a Főpolgármesteri Hivatalhoz közel álló szakértőtől úgy értesült, néhány hónapon belül már a parlament elé is kerül a bevezetését lehetővé tevő törvényjavaslat. Mindez annak ellenére, hogy Tarlósék eddig nem is foglalkoztak a témával, mivel annak rossz kommunikációjával és időzítésével nagyot bukhattak volna.

A Figyelő úgy értesült, a dugódíj 2016-os startja olyannyira biztos, hogy az idén nyáron tesztelt és beüzemelt közterületi parkolás egységes mobilfizetési rendszerét eleve úgy fejlesztették ki, hogy a dugódíjfizetésre is alkalmas legyen.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fradigege
És gondolom fizetünk a parkolásért is. Úgy szeretek fizetni. De régen beszéltünk arról, hogy az üzemanyag 100-160 forint körül van, a többi adó. Útalap, stb. Még szerencse, hogy az útalapot nem forgatják vissza az utakba.
Szimba
Tehát, aki pl. Budáról Pestre, mondjuk Kőbányára jár nap mint nap, mert ott dolgozik, fizetnie kell dugódíjat. Tehát megnő a munkavállalói járadék, amit havonta vonnak a dolgozóktól. Aztán megszűnik a hétvégi, ünnepnapoki ingyenes parkolás gyakorlatilag.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.