A távközlési adó kiterjesztése ebben a formában nem vezethető be – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban.

Szerinte a vita félrecsúszott, az emberek megkérdőjelezik az adó ésszerűségét. Azt is mondta, hogy ők nem kommunisták, az emberekkel akarnak kormányozni, de a netadó csak technikai kérdés, hiszen azért terjesztik ki ide is a távközlési adót, mivel ez is távközklés.

Orbán egyelőre visszavonta az internetadót

Orbán Viktor közölte egyúttal, hogy január közepén nemzeti konzultációt kell indítani az internetről, benne az internet szabályozásáról és a pénzügyi kérdésekről, mert "választ kell kapnunk arra a kérdésre, hogy az interneten keletkező hatalmas extra profit hova lesz, és nem lehetne-e annak egy részét itt tartani Magyarországon, és bevonni a költségvetésbe". A konzultáció vége 2015 első negyedévének, félévének végére várható – fűzte hozzá.

A kormányfő a rádióműsorban kiemelte, továbbra is cél, hogy legkésőbb 2020-ra minden magyar lakásban elérhető legyen a szélessávú internet, az erről szóló megállapodásokat a szolgáltatókkal már megkötötték.

Ez egy több száz milliárd forintos projekt, és "ezzel Európa élmezőnyébe fog Magyarország kerülni" – közölte a miniszterelnök.

96 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Esküszöm ez még a közmunkás bérében is megtalálja az extra profitot.
Orbán! Ha az extra profit a bajod, akkor miért az előfizetések forgalmát adóztatod??? Nem azt kellene megnézni, hogy mennyi a profitja a cégnek és azt adóztatni??? Idióta.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
rosalinda57
@prielle: Én is kíváncsi lennék a fagyott mosolyra. Reméljük, hogy eljön hamarosan, ha valóban tőlünk függ !
csa-csa
szó szerint egyel,őre! majd megcsinálják jövőre más néven, de hogy meg lesz az tuti!
breed
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
mate03
@szandokan: Viktor pénteken a következőt mondta! Mi nem akartunk internet adót! Csak telekommunikációs adó ,kiterjesztést! Nem szartam a kútba csak a kávájára,onnan meg belesöpörtem! Nyugodj bele hogy mindenképpen,bevezeti,csak az a kérdés hogy mit találnak ki helyette!
breed
Innen egyelőre visszavonták a hozzászólásomat.
Igaz, nem emlékszem mit írtam, mert politikával csak akkor foglalkozom, amikor jóóóóól be vagyok rúgva.
Miért? Mert valójában nem érdekel az egész, de az látok az orromnál távolabb, és olyankor a belém épített természetes igazságérzetem nem hagy nyugodni.

A lényeg: Bármit is írtam, nem vonom vissza, és egy percre sem bánom!!!
Ki a bűnös? Aki gyilkol (akár nemzetet), vagy aki rámutat a gyilkosra vádolva?

Egy magából kifordult pusztulásra váró szar világ ez, de orbánnak (a magyarok ellenségének) sikerült ráhánynia a tengernyi szarra...

Jó étvágyat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.