Molesztálta az egyik budakeszi óvodába járó kislányokat az intézmény egyik nevelője a Velvet csütörtöki információja szerint. A rendőrség csak annyit közölt, hogy szexuális erőszak gyanúja miatt őrizetbe vettek egy férfit.

A velvet.hu-n megjelent írás szerint a szülők úgy tudják, hogy az óvoda vezetője szülői nyomásra értesítette a rendőrséget, miután állítólag látták, hogy a férfi hétfőn benyúlt egy kislány bugyijába.

Más hozzátartozók kételkednek a férfi bűnösségében, egyikük, akinek gyereke a férfi csoportjába jár, azt mondta: lelkiismeretes pedagógusnak ismerték meg. Hétfőn aláírásgyűjtés is indult a pedagógusért – írta a hírportál. A Velvet úgy tudja, hogy az érintett kislány hétfő óta nem volt óvodában.

Az MTI megkereste a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, de Beluzsárné Belicza Andrea nem kívánta kommentálni a Velveten leírtakat. Annyit közölt, hogy a főkapitányság vizsgálati osztálya szexuális erőszak bűntette miatt folytat eljárást a gyanúsított előzetes letartóztatása mellett.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Törölt felhasználó
Ez kemény dolog és az is, ha ezzel vádolnak valakit. Szóval várjuk ki a végét! Ajánlom mindenkinek "A vadászat(Jagten)" című dán filmet a témában:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.