Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel közölt interjút vasárnap a Die Welt című német konzervatív lap online kiadásában "Úgy érezzük, igazságtalanul bánnak velünk" címmel.

Az interjú bevezetőjében kiemelték: a miniszter világossá tette, hogy Magyarország betartja a  Oroszország elleni további EU-szankciókat, ugyanakkor ismét szembeszáll az Európai Bizottsággal (EB), ha az túlságosan kritikus Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Szijjártó Péter a kelet-ukrajnai helyzetről azt mondta, hogy Magyarország aggódik a fejlemények miatt, és politikailag és gazdaságilag is szilárd Ukrajnára van szüksége.

Arról, hogy mit tehet az EU a helyzet stabilizálásáért, úgy vélte, hogy az "európai perspektíva volt eddig a legjobb gondolat annak érdekében, hogy stabilizálja a kelet-európai országokat és garantálja a békét", és "ugyanez érvényes Ukrajnára is".

Arra a felvetésre, hogy Lengyelország keményebb fellépést sürget Oroszországgal szemben, Magyarország viszont ezt inkább akadályozni akarja, Szijjártó Péter kijelentette, hogy nem tapasztal eltérést a közép-európai uniós tagállamok magatartásában, és tévedés azzal vádolni Magyarországot, hogy "túl megértő Oroszországgal szemben".

Ellentétes a nemzetközi joggal és el kell utasítani, hogy Oroszország bekebelez idegen területeket – mondta a miniszter.

Az EU-nak "egységesen kellene fellépnie, és Budapest teljes mértékben betartja az Oroszországgal kapcsolatos európai irányvonalat" – tette hozzá.

A szankciók hatékonyságát firtató kérdésre kifejtette, hogy az egyik vélemény szerint Oroszország a gazdasági nyomás hatására enged majd, mások úgy vélik, hogy a kőolajár csökkenése téríti majd jobb belátásra.

Hangsúlyozta: "Magyarország be fogja tartani az EU-külügyminiszterek döntését, akik hétfőn találkoznak, hogy tanácskozzanak az ukrajnai helyzetről".

Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország sürgeti-e majd a szankciók enyhítését vagy szigorítását, elmondta, hogy "sem az egyiket, sem a másikat nem tervezzük".

Arra a kérdésre, hogy igazságtalanul vádolják-e a kormányt demokráciaellenességgel, Szijjártó Péter azt mondta: "alkalmanként úgy érezzük, hogy igazságtalanul kezel minket a nemzetközi sajtó". Hozzátette, hogy minden konkrét ügyről lehet tárgyilagos vitát folytatni, körvonalazatlan előítéletekkel viszont nehéz küzdeni.

Kiemelte: Magyarország demokratikus elkötelezettségéről nem hajlandó vitázni, hiszen "Magyarország nem tagadta meg a demokráciát" és elkötelezettségének megkérdőjelezése "egyszerűen elfogadhatatlan".

Az EB és a kormány viszonyáról kifejtette, hogy az utóbbi négy év a törvénymódosításokról Brüsszellel folytatott egyeztetéssel telt, és valószínűleg nincs még egy uniós ország, amelynek törvényalkotását szigorúbban figyelnék, mint Magyarországét.

Arra a felvetésre, hogy szinte az a benyomás keletkezhet, hogy Orbán Viktor élvezi Brüsszel provokálását, Szijjártó Péter kijelentette, hogy a kormányzati intézkedések a magyarok helyzetének javítását szolgálják, és ha az EB "ezt kritikusan látja, mi azonban meg vagyunk győződve ügyünk helyességéről, akkor nem riadunk vissza a vitától".

Az új összetételű EB-ről azt mondta, hogy korrekt együttműködésre számít, és konstruktívan rendezik majd az esetleges vitákat. Arra a kérdésre, hogy vajon ismét vitákat gerjesztő törvényjavaslatokat tervez a kormány, elkerülhetetlennek nevezte, hogy az átfogó reformintézkedések tiltakozást váltsanak ki egyes csoportokban.

Orbán Viktor "meggyőződéses Európa-párti, és elemi érdekünk, hogy jó viszonyban legyünk Európával és az Egyesült Államokkal" – mondta Szijjártó Péter arra a kérdésre, hogy hova akarja kormányozni Orbán Viktor Magyarországot.

Arra a felvetésre, hogy mindezzel kapcsolatban kételyek merültek fel, különösen amikor a kormányfő nyilvánosan elmélkedett a liberális rendszer hátrányairól, a miniszter kifejtette: "mértéktelenül túlzó" Orbán Viktor beszédének az a fordítása, amelyre a Die Welt munkatársa céloz, és az eredeti magyar szövegben a kormányfő "nem kérdőjelezi meg sem a demokráciát, sem a polgári alap- és szabadságjogokat".

Orbán csupán arra bíztatott, hogy "kérdezzünk rá bizonyos alapelvekre, melyek mögött elsáncoljuk magunkat", hiszen például elősegítheti egy ország újraiparosítását, ha az állam tulajdonosként és irányítóként jelenik meg vállalkozásokban – mondta Szijjártó Péter. Hozzátette: "azt is gondoljuk, hogy az államnak aktív szerepet kell játszania a munkahelyteremtésben ott, ahol a piac erre nem képes".

Arra a kérdésre, hogy a kormányfőt akkor is félreértették, amikor azt mondta, hogy a Nyugat vegyen példát Oroszországról és Kínáról, a miniszter kifejtette: Orbán Viktor "azt mondta, érdemes tanulmányozni, hogy miért annyira  sikeres gazdaságilag Törökország, Oroszország és Kína, és nem arról beszélt, hogy ezeket a modelleket követnünk kellene".

Szijjártó Péter hozzátette: Magyarország "keresztény európai ország, ennek megfelelő kulturális és történelmi értékekkel", és ezeket az értékeket "nem adjuk fel".

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Eszem azt az érzékeny lelkedet amikor Orbán a sallerokat meg kokikat osztogatta
akkor nem voltál ennyire érzékeny !
Szálljatok már magatokba ! Több szerénységet !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
@Miklós Julianna: Högyeké (?? ) az elsőbbség! De tudod mit? Érdeklődve várom a takarkosság levezetését, hogyan is sikerült Petikének a csoda!
Mobil123
@volvós: Ne légy ilyen undok na. :-)
Tehát akkor Petike Gyurcsány idejében is agyon kereste magát és minden fajta miniszter meg minden tudó volt és összekotorta a szégyenletes vityillóra valót.:-)))
volvós
@Mobil123: Hát persze...Petike csak 2010 óta van a " színpadon "
Fletó hátsójába sem engedte be a senkiházit !!!
Mobil123
@volvós: Én csak a 10 évre próbáltam rávilágítani:-))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.