Este negyed nyolckor véget ért a "Közfelháborodás napjának" nevezett tüntetés a Kossuth téren, azonban a tömegből szinte senki sem mozdult, sőt, ahogy az a videón látható, áttörtek egy kordont is a Parlament előtt.

A Propeller egyik olvasója a Facebookon azt írta, hogy több mikrobuszt is látott a Podmaniczky utcában, készenléti rendőrökkel. A Kossuth téren a rendőrök sokadszorra szólítják fel a tömeget a távozásra, akik hol befelé nyomják a rendőröket, hol azok őket kifelé a a Parlament elől.

A HírTV tudosítója leginkább Hallgatói Hálózatos aktivistákat lát az első sorokban.

Többen üvegpalackokkal dobálják a rendőröket, az Országház főlépcsőjén most szinte csak rohamrendőrök állnak.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Ujje, akkor ez nem "teadélután" lesz.

Sok kitartást a tüntetőknek, ezt minden becsületes magyar nevében mondhatom.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
JAJMÁR
Nem kell vezényelni még a tömeget. Amint kiemelkedne valaki, rácsapna a fides, az a szokása, rágalomáradat meg miegymás. Majd kiemelkedik, amikor eljön az ideje :)
alte trottel
@Csizmás Kond: Látszik, hogy nem láttál még megvadult bivalycsordát!
Igaz, ezek ugyan még csak morognak és a földet kaparják, ezért téveszted össze őket a birkáiddal.
(Gerő elvtárs, a hídverő is elkövette ugyanezt a tévedést)
simmering73
@spu00: Te nem csak agyhalott vagy, hanem ön és közveszélyes fideszbarma.
lajospapa
Kordon? Hogy került az oda? Hiszen Orbán már régen lebontotta! Van kép róla franciakulccsal Vagy valaki csal? Gyurcsány visszatetette?
mate03
@spu00: Valóban az ország a tét! Ezért kell,ezt a mocskos ,vezéri alapon működő,poszt kommunista,csőcseléket elzavarni! Nézzen körül,hogy a fidesz,soraiban,milyen kommunista múltú emberek, emberkék ülnek!?Ezek többet ártottak az országnak öt-év alatt,mint Gyurcsány 8-év alatt! Nem veszed észre hogy az egész világ rajtunk röhög? Ha nem lennél ennyire, bigott elvakult,ember ,rájöhettél volna hogy Viktor visszahozta a Rákosi időket! Biztos hogy te még akkor neméltél,de találsz még olyan embert,aki át élte azt az időt! Kérdezd meg tőle ,ha nekem nem hiszel!
evacica
Tanultak Orbántól ő is kordont bontogatott 2006 ban! Ma viszont ő állít kordont, mi több még a háza utcája is le van zárva a forgalom lől, ezt egy miniszterelnök sem tette! Hiába a félelem nagy úr!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.