Vádat emeltek egy nővérrel szemben, aki a vád szerint korábban kórházi dolgozóként meg akart fojtani egy idős nőt, nehogy kiderüljön: ellopta a pénzét – közölte a fővárosi főügyész csütörtökön.

Ibolya Tibor közleményében az áll: az 51 éves vádlott 2012 őszén egy budapesti kórházban dolgozott nővérként, ahol a fekvőbetegek értékeinek kezelésével kapcsolatos feladatokat is ellátta. A 74 éves sértett szeptemberben került az osztályra, ahol a nővér dolgozott.

Felvételekor a nála lévő nagyobb összegű készpénzt a vádlott azzal vette át, hogy – a kórház belső szabályzata szerint – elhelyezi az intézmény pénztárában. Ez azonban nem történt meg, a vádlott a pénzt saját céljaira fordította.

Miután a sértett a kórházból való távozásakor nem kapta vissza megőrzésre átadott pénzét, később többször is felkereste a kórházban a vádlottat, hogy azt visszakérje tőle. Október elsején, amikor a sértett ismét megjelent, az osztály főnővére tudomást szerzett jogos követeléséről, ezért megkérte a szolgálatban lévő vádlottat, hogy kísérje el a sértettet a kórház egy másik épületében lévő pénztárába.

A vádirat szerint a vádlott a pénzét folyamatosan követelő sértettet ekkor szándékosan egy másik épületrész felé vezette, majd felhúzott egy orvosi gumikesztyűt, és a liftbe beszállva megtámadta a 74 éves nőt. A vádlott beszorította a sértettet a lift sarkába és fojtogatni kezdte. A lift ajtaja kis idő elteltével azonban kinyílt, és ekkor a lift mellett állók a segítségért kiabáló sértett segítségére siettek.

A Fővárosi Főügyészség aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot, a bűncselekmény büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hattorihanna
Így áll az ország ma morálisan és anyagilag.Azokat kellene fojtogatni akik ellopják a pénzünket és akik miatt ekkorák a bérek.Csak abban reménykedem hogy előbb utóbb a felső tízezer is sorra kerül majd.
Fradigege
Te jó ég. Ez a pokol legsötétebb bugyra. Milyen elvetemült állat ez?!
hattorihanna
Így áll az ország ma morálisan és anyagilag.Azokat kellene fojtogatni akik ellopják a pénzünket és akik miatt ekkorák a bérek.Csak abban reménykedem hogy előbb utóbb a felső tízezer is sorra kerül majd.
pbalage
azért lehet, hogy ezt az ügyet jobban át kéne gondolni.
Desischado
Erre csak azt mondhatom, nem érdemelte meg, hogy nővér lehessen! De egyért ne ítéljük el az egész szakmában dolgozókat!
Dr plágium
És mi lesz még, amikor a börtöntöltelékek, cigányok megkapják a szociális gondozói bizonyítványukat...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.