Nincs kollektív bűnösség, nincs bűnös nemzet, csak bűnös politikusok vannak – jelentette ki a köztársasági elnök csütörtökön a Sándor-palotában a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) résztvevői előtt.

Áder János rövid köszöntőjében az idei évet értékelve, a magyarságot érintő fontosabb eseményei között említette, hogy 70 év után – október 30-án – megszületett az a szerbiai rendelet, amely eltörölte a Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt.

Az államfő hozzátette, őszintén reméli, hogy mások is meghallják majd e döntést és okulnak belőle.

Áder: nincs bűnös nemzet

A köztársasági elnök szerint az idei azért is volt fontos év a magyarságnak, mert a határon túl élő magyarok első alkalommal fejezhették ki politikai akaratukat az anyaországgal kapcsolatban.

Felidézte azt is, hogy 2014-ben, "az évfordulók esztendejében" emlékeztünk meg az első világháború kitörésének századik évfordulójáról, a holokauszt hetvenedik évfordulójáról, a 25 évvel ezelőtti rendszerváltásról, valamint Magyarország NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozásáról.

A rendszerváltásra utalva emlékeztetett arra, hogy 25 éve ilyenkor Magyarország már túl volt a négyigenes népszavazáson és készülődött az első szabad választásra, ekkorra már leomlott a berlini fal, és már Prágában is megtartották az első tüntetést.

Úgy fogalmazott, 25 éve ilyenkor "már erősödött szívünkben a remény", hogy a politikai változások Romániát is elérik, és hogy a nemzetrészeket elválasztó szöges drótkerítések is végre leomlanak, továbbá azért is, hogy a történelmi bűnökről végre beszélni lehet és mindenki törlesztheti majd történelmi adósságát.

Áder János megjegyezte, volt amire 25 évet kellett várni, és volt amire még mindig várni kell.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

JAJMÁR
Tudja ezt a fides is? mert mindig ballibsizik, meg ilyesmi...
Egyébként tényleg nincs kollektív bűnösség, hiszen minden embernek van mérlegelési és döntési joga. Pl. ott van a Szalma Botond, erre ő a bizonyíték.
Desischado
Ja, nekem baromi fontos volt, hogy a határon túliak bele ugathassanak a sorsomba a fejem fölött! Ez a hülye áder marhaságokat beszél! Bűnös politikus? Ő is az, mert kiszolgálja ezt a maffia kormányt, amelynek hű pártkatonája!
bakegya
-és határainkon belül te és illiberál vicctor- gazdád őrködsz és nővekedési pályán tartod,ezt a témát szinten,jogbiztonságban.
mate03
@Desischado: Áder igazat mondott! Nem a nemzet bűnös hanem a kormány! Nem minket utál az EU-hanem Viktor ,kétkulacsos politikáját!
kukac50
De bűnös miniszterek képviselők vannak, akik egyfolytában hazudnak,lopnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.