Öt magánnyugdíjpénztárban mostanra már csak mintegy 60 ezer ember 200 millárd forintnyi vagyona maradt, miután 2011-ben az előző Orbán-kormány az államadósság csökkentésének ürügyén 3000 milliárd forintot magához ragadt – vagy hát az akkori retorika szerint "megmentette" a nyugdíjvagyont.

A Nemzetgazdasági Minisztérium egy előterjesztése szerint 2015. január 1-től most ezeket a jelenleg még működő magánnyugdíjpénztárakat is végelszámolásra köteleznék, így a magánnyugdíjpénztár mellett többször is makacsul kiálló tagok vagyona végül mégis az államkasszába vándorol – írja közleményében a Horizont Magánnyugdíjpénztár.

A javaslat szerint az összes Magyarországon működő magánnyugdíjpénztárnak vége lehet. A jogszabályhely szerint „a Pénztár jogutód nélkül végelszámolással megszűnik, ha a tagdíjfizető tagok száma a megelőző hat hónap átlagában legalább kettő hónapon keresztül a taglétszám hetven százaléka alá csökken”.

A magánnyugdíjpénztárak az elmúlt időszakban szinte kizárólag támogatásokból működtek, melyeket vagy a tagok, vagy külső támogató szervezetek nyújtottak számukra, vagy korábban felhalmozott vagyonukat élték fel.

A Horizont Magánnyugdíjpénztár a napokban készített felmérése szerint a magánnyugdíjpénztári tagok 95 százaléka ma is helyesnek tartja azt a döntést, hogy a magánnyugdíjpénztári rendszerben maradt, és ragaszkodik a tagságához.

Ezek az emberek a törvényjavaslat jelenlegi értelmezése szerint automatikusan visszakényszerülnek a társadalombiztosítási rendszerbe és vagyonuk az államkasszába vándorol.

132 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
Ez nem lesz olyan egyszerű, mert a NANYUP-ban maradt 60 ezer ember azok a nem birka népség akiket 2011-ben nem sikerült Orbánnak befenyítenie, megzsarolnia.

Ennek az NGM előterjesztésnek örülök, mert:
- nem kismértékben gyarapítja az "Orbán takarodj" tábort,
- elgondolkodtatja még a birka népséget is, hogy e padlássöprés után a bankszámlákon lévő pénz sem biztos, hogy biztonságban van.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
pbalage
@JAJMÁR: én nem tudom miért érzem úgy, hogy nem valami sok esze van ennek a szandokannak, viszont marha nagyokat lehet csodálkozni rajta, ez a pozitív benne.
szandokan
@pbalage: Benned meg maximum a HIV lehet pozitív...
szandokan
@JAJMÁR: Akkor még úgy gondoltam, most viszont már másként vélekedek az egészről. A mostani magánnyugdíj elvétele már nem szól kifizetésekről. Tisztában vagyok azzal, hogy ugyan 1,5 millió volt akkor a nejem számláján, amiből azt hiszem, olyan 140 ezret kapott vissza, de akkor még elhittem, hogy a rendszer úgyis becsődöl egyszer, és jobb ez így. Az utóbbi idők történései kezdenek néha gondolkodóba ejteni, valahogy rossz érzésem van néha, de eddig még mindig megmagyaráztam magamnak, hogy mi miért történik. Valahogy inog a bizalmam kissé olykor, de azt azért fenntartom, hogy ennek a népnek semmi nem lenne jó, csak ha mindent ingyen adnának, munka nélkül.
pbalage
@szandokan: és az eseményhorizonton túl mi van, komám? Látszik ott valami?
JAJMÁR
@szandokan: 23:26 Elég nagy a káosz, és szerintem még nagyobb jön. A kételkedés jó, mindig meg kell nézni a dolgok fonákját is, bár lehet, hogy én meg abba a hibába esek, hogy túl bizalmatlan vagyok, de sajnos úgy látom, hogy okom van rá.
Azt hiszem, most csak az a biztos, akik ott vannak körülöttünk, a közvetlen család.
A nép nagyon vegyes, tényleg vannak olyanok, akiknek semmi sem tetszik, és olyanok is, akiknek semmi sem elég. Nagyon sokan vannak olyanok, akiknek a panasza jogos ! Az "ingyen mindent" szöveget azok mondogatják, akik nem tudják megoldani a gazdasági és társadalmi gondokat.
dzurinda
@szandokan: "de akkor még elhittem, hogy a rendszer úgyis becsődöl egyszer, és jobb ez így"

Tudsz arra példát mondani, hogy külföldi országokban ez megtörtént, mármint a becsődölés? OK, hogy a Fideszes politikusok ezt jósolták (nem nagyon támasztották alá érvekkel emlékeim szerint), de csupán azért, hogy könnyebben lenyomják az emberek torkán a pénzek elvételét.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.