Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a kormány intézkedései ellen az elmúlt hetekben tiltakozó mozgalmaknak és az ellenzéki pártoknak nem lehet más a céljuk, mint a parlamenti ciklus felére kikényszeríteni az előrehozott választásokat – a Demokratikus Koalíció elnöke erről a párt IV., szombati, budapesti kongresszusán beszélt.

Minden erővel meg kell próbálni kikényszeríteni az előrehozott választásokat, nem szabad engedni, hogy a kormány kitöltse ezt a négyéves ciklust – mondta a volt kormányfő, aki tíz pontba foglalta össze, hogy mi kötheti össze ezeket a mozgalmakat és pártokat.

Gyurcsány előrehozott választásokat akar 2016-ban

Gyurcsány Ferenc azt is leszögezte, hogy nem lehet erőszakos eszközöket használni, el kell utasítani minden olyan hangot, amely forradalmat, népfelkelést vizionál.

A politikus közölte: meg kell érteniük, hogy a rendszer és a kormány megbuktatása csak egy eszköz, mert a végcél az új köztársaság megteremtése. Nekik pedig az a dolguk, hogy minél előbb alkalmassá tegyék magukat a demokratikus Magyarország kormányzására – tette hozzá. Kiemelte, felelősek azért, hogy az ország "Orbán után" kormányozható legyen és annyira gyengítsék meg "Orbán világát", hogy utána a demokratikus erőknek ne kelljen "a tarkójukon érezni az orbáni önkény hideg leheletét".

"Nyugatra magyar!" – folytatta a pártelnök, hangsúlyozva, nem csak, hogy nem mennek keletre, de világossá akarják tenni, hogy nem kívánnak hintapolitikát folytatni Kelet és Nyugat között.

Az új Magyarországnak új alkotmány és új köztársaság kell, de vélhetően nem lehet visszatérni az 1989-90-es megoldásokhoz – mondta. Kiemelte: meg kell erősíteni a közvetlen demokratikus részvétel lehetőségét. Népszavazásokkal, népi kezdeményezésekkel, a kormány jogköreinek csorbításával a hatalom egy részét vissza kell adni a népnek – jelentette ki. Ezt azzal folytatta, hogy helyre kell állítani az ügyészség, a bíróság és a média szabadságát, valamint vissza kell adni a szabad egyházalapítás jogát.

"El a kezekkel a civilektől" – folytatta Gyurcsány Ferenc, aki leszögezte azt is, hogy az új alkotmányosság keretei között létre kell hozni egy, a kormányzati hatalomtól független antikorrupciós hatóságot.

Gyurcsány beszédére is a Fidesz sietett reagálni, itt olvasható.

84 hozzászólásarrow_drop_down_circle

levarosbukta
@tivoli: No, de azért valljuk meg őszintén hogy igaza van. Előre hozott választásokat kell kikényszeríteni, másként nem lehet elzargatni ezeket a fenébe.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Toby
@egyeneskifli: Igazad van, Öszödön az "elqrtuk..." verzió ment !
egyeneskifli
.@Toby: Azt is csak azok emlegetik akik nem hallgatták végig vágatlanul.
Akik nem akarják csak a részigazságot látni azoknak hiába mondod a teljest.

„El lehet menni Magyarországról”
A fidesznyik magára veszi s elmegy Orbánra szavazni.
Holott csak egy szűk nagyvállalkozói rétegnek szólt.
rugacs
""Nyugatra magyar!" – folytatta a pártelnök,"
Indonézia nem keletre van? Vagy az már foglalt terület, Gyurcsány Úr?
Bercifiu
Ferikém! Ha valódi rendszerváltást akarsz, utazz el 2 évre délfikába, s hagy a politikát másokra. Az emberek teljesen be vannak oltva Gyurcsány ellenes vakcinával, így míg te a terepen vagy, az egyébként is impotenst Józsi nem tud semmit tenni. Ha megérkeztél, küldjél neki politikaiviagrát.
világlátó
Bizony van benne valami. Gyurcsány Ferenc talán átgondolhatná mondatait, tetteit. Úgy kell váltani, hogy az ne hasonlítson az előző váltásokra. Az a váltópolitizálás ide juttatta az országot.Annyi minden megváltozott. Talán mi emberek is már sok mindent másként élünk meg mint ezelőtt 5 - 10 éve.Már nem azt várjuk hogy most ne ezek, hanem azok. Ebből elég volt,más kell.A DK. sem kell már úgy ahogy alakulásakor kellett. Az ott helyet találó emberekre szükség van, természetesen, de nem biztos hogy a DK.-ra mint pártra is szükség lenne, ahogy a többi értékelhető pártokra sem. Az emberekre viszont nagyon is szükség van. Újjá kell szervezni a társadalmat. De ez nem a mai pártok feladata. Ezt nehéz tudomásul venni, de ez már csak így van. Az a beidegződés, hogy a parlamentbe politikai pártok delegáltjai juthatnak, maj megváltozik.Lehet, nincs jobb megoldás. De hogy új, más ideológiai, és a többi szempontok szerinti pártok, az biztos.Még csak új neveket sem kell kitalálni. A magyar parlamentarizmus történelméből kiindulva, a mai magyar és európai helyzethez igazodó, a közeli és a távolabbi jövőt közösen prognosztizálva kell olyan egészséges lelkületü pártokat kialakítani, amelyekben a mai és a holnapi magyar városok és falvak legjobbjai kerülhetnek csak méghozzá olyan jogokkal és kötelezettségekkel, amelyek meghatározottak, mérhetők, ellenőrizhetők, ahol a frakciófegyelem eddig ismert módja idegen, elfogadhatatlan. Lehet, mindez illúzió. De hogy valami más, valami jobb, valami európai és magyar kell az bizonyos.Erre pedig készülni kell. Azoknak is akik igaz lelkiismerettel tanítják, nevelik a jövő politikusait, azoknak is, akiknek a társadalom előkészítése a sorsuk és hivatásuk, de azoknak is, akik úgy gondolják még ma, hogy őket a továbbiakban nem érdekli a poltika. Ez önámítás, mert ma nálunk mindenkit érint a politika. A család életében, gyermekvállalásban, tanulásban, a pályaválasztásban, a pályamódosításban, lakáskérdésben, a mindennapi megélhetésben. Rólunk van szó!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.