Az Országgyűlés kedden a kormány javaslatára elfogadta azt a törvénymódosítást, amely a jövő év elejétől automatikusan forintosítja a deviza, vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződéseket.

A képviselők 116 igen szavazattal, 38 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett hagyták jóvá Trócsányi László igazságügyi miniszternek az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló javaslatát.

A forintra átváltott hitelek referenciakamathoz, a három hónapos budapesti bankközi kamatlábhoz (BUBOR) kötött hitelek lesznek, vagyis nem fix kamatozásúak. A parlament határozata alapján a kamatfelár a hitelfelvételkor alkalmazott eredeti értékre változik vissza, amely azonban nem lehet kevesebb, mint 1 százalék és nem haladhatja meg lakáscélú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződés esetén az 4,5 százalékot, nem lakáscélúnál pedig a 6,5 százalékot.

Az átváltási árfolyamot a június 16. és november 7. közötti jegybanki devizaárfolyam átlaga, vagy az MNB november 7-én jegyzett hivatalos devizaárfolyama közül választják ki az adósoknak kedvezőbbet választva. Ez alapján a svájci frank esetében 256,47 forintos, az eurónál 308,97 forintos, a japán jennél pedig 2,163 forintos árfolyammal számolhatnak az érintettek.

A forintra átváltás a tőketartozáson kívül kiterjed a kamatra, költségre és díjra is.

Az érintett adósok négy feltétellel kérhetnek felmentést a forintosítás alól. Így tehetnek például azok, akiknek szerződése 2020 végéig lejár, illetve akiknél a forintra váltás után esedékes induló kamat meghaladja az eredetileg számítható kamatot. Emellett azok is kérhetik mellőzésüket, akiknek rendszeres jövedelme van a hitellel megegyező devizában, vagy akik a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató alapján jogosultak adott devizaalapú kölcsönt felvenni.     A most elfogadott változtatást beterjesztő igazságügyi miniszter korábban azt mondta, a kabinet betartja, amit ígért: a devizahitelesek törlesztőrészletei a bankok elszámoltatásának köszönhetően 25-30 százalékkal csökkennek. Beszélt arról is, a közel piaci árfolyamon történő forintosításkor a kormány kezét az Alkotmánybíróság (Ab) egy határozata és a Kúria egy jogegységi döntése is kötötte, és ha nem ilyen árfolyamon javasolták volna a forintosítást, akkor fennállt volna a veszélye annak, hogy nemzetközi jogi fórumokon a magyar állam pert veszít a bankokkal szemben.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azzal számol, hogy a több mint 400 ezer jelzálogalapú devizahiteles döntő többsége a forintosítás mellett dönt, így megszabadul a változó árfolyam kockázatától. A jegybank júniusi adatai alapján az összes deviza alapú lakossági jelzáloghitel értékének mintegy 35 százaléka jár le öt éven belül.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Citromka
@m.macskosz: Még egy kis adalék. Az €-t 309, a CHF-et 256 Ft-on forintosítják. Az MNB mai középárfolyama: €-306,3. CHF-254,47. Nagyüzemi átverés, ami itt folyik!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
Nem vagyok érintett...De valahogy jobban hangzott a 180-as CHF,,mikor a prominensek-haverok "lábaltak ki "" sikerrel az adósság csapdából...A maradék ??? 3-szor szavaztak az Orbán kondára...Hát így jártak.
Clavigo
@m.macskosz: Amit leírtál,,az korrekt. De gondolod ,hogy egy mezei fülke-szabcccágharcos felfogja azt,,hogy a Cimbalmos mennyire beszopatta Őket ??
m.macskosz
@Citromka: Köszönöm, ez nagyon tanulságos volt, bár laikusként hasonlót gondoltam. Az viszont, hogy személy szerint nem vagyok érintett, nem teljesen igaz, mert sok, kedves ismerősöm viszont az, ami nem közömbös számomra. Egyébként most hallottam, --talán szintén az ATV-n--, hogy Bajnaiék hozták olyan helyzetbe a forintot, hogy akkor 180 forinton lehetett végtörleszteni. Ma ezt nem lehetne, mert ez a szakértő pénzügyi kormányzat ezt akkor sem tehetné meg, ha akarná.
Az külön megérne egy misét, hogy ma hányan tudnának élni a lehetőséggel, akár 180 HUF/CHF árfolyamon is, hiszen akkor is a kósa,papcsák,kocsis máté-féle alakoknak volt
a cihában pár tíz milliónyi tartalékuk.
Citromka
@m.macskosz: Még egy kis adalék. Az €-t 309, a CHF-et 256 Ft-on forintosítják. Az MNB mai középárfolyama: €-306,3. CHF-254,47. Nagyüzemi átverés, ami itt folyik!
palika
Ezt az emberek legalább fele, nem fogja aláírni!!! Kiváncsi leszek, milyen szankciókat fognak kitalálni, ha valaki leszarja a forintositási törvény! Ez egyszerűen agyrém, hogy a bank és az ügyfél közötti szerződést, csak úgy, felbontja és rákényszerít egy másikat!
Ja, meg még az is elég morbid, hogy ez az egész kitaláció úgy jött létre, hogy az ügyfelet senki nem kérdezte meg, de a bankszövetséggel egyeztettek!!
Ez több mint diktatúra, ez "rögtönítélő bírósági" szaga van, csak lassan!!
Citromka
@palika: Nem kell aláírni semmit! Automatikus lesz a forintosítás. Megkapod az elszámolást, aztán, ha beleférsz a kitételekbe, akkor nyilatkozol ( aláírva!!! ) hogy nem kéred a forintosítást. Ha nem nyilatkozol, mert nem vagy milliomos, vagy nem devizában kapod a fizudat, akkor fizetsz, mint egyszeri katonatiszt. Vagy mégy a híd alá! Slussz, ennyi! Semmi közöd hozzá, hogyan turkálnak a zsebedben, hogyan fizettetnek veled 5x-ös tőkét, hogyan tesznek földönfutóvá! Fizess, vagy dögölj meg! Ez van! Vagy elfogadjuk, vagy harcra fel! Én az utóbbit választottam!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.