A Parlament folyosóján szembesítette volna a hvg.hu riportere a kormánypárti képviselőket azzal, hogy amióta a hatalmat gyakorolják, azóta nőtt a szegénység Magyarországon, amikor A KDNP-s Rubovszky György azzal felelet: "maguk gyilkosok". A videót a hvg.hu később levette, mert a KDNP szerint manipuláltak: a képviselő rosszullétében lett ingerült.

A KDNP közlése szerint kiragadott részlettel manipulált a hvg.hu, az előzmények nélkül tette közzé kedden néhány másodperces videofelvételét Rubovszky György országgyűlési képviselővel, amelyben legyilkosozta a lap riporterét.

A felvételen az volt látható, hogy a riporter azt kérdezte a kormánypárti politikustól, mit szól ahhoz, hogy nőtt a szegények száma Magyarországon, amióta kormányoznak. A KDNP-s Rubovszky György erre úgy válaszolt, "én nem tudom megérteni", majd a riporterhez fordulva azt mondta, "maguk gyilkosok".

A KDNP közleménye szerint a képviselő megbetegedett, de ennek ellenére részt vett a hétfői és a keddi parlamenti munkában is, lázasan, legyengülve érkezett a parlamenti kupola előtti átjáróhoz, ahol a hvg.hu riportere útját elállva kérdéseket tett fel neki. Rubovszky György jelezte az újságírónak, hogy nem szeretne nyilatkozni, mert rosszul van – írták, hozzátéve: a videó készítőjét ez nem érdekelte, és még további kérdéseket tett fel az ülésterembe igyekvő képviselőnek, aki immár a sokadik erőszakos megszólításra reagált úgy, ahogyan az a videón látható.

"Félreérthető és a szövegkörnyezetből kiragadott szavai természetesen nem az újságírót kívánták minősíteni, hanem rossz egészségi állapotára utalva hangzottak el" – zárul a közlemény.

Korábban a Magyar Liberális Párt közleményben arra szólította fel a videofelvétellel összefüggésben Rubovszky Györgyöt, hogy kérjen bocsánatot vagy adja vissza mandátumát.

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
A Fideszkádéempétől már régen megtanulhattuk, hogy mindennek az ellenkezője igaz, mint amit mondanak.

megvédjük = megtámadjuk
jobban teljesít = rosszabbul teljesít
növekedett = csökkent
csökkent = növekedett
hazudnak = hazudunk
zeemútnyócév = zeemútnégyév

az új mondás
maguk gyilkosok = mi gyilkosok
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
coni
Az abszurditás határát súrolja ez a magyarázat. Ez egy mentalitás, amin egy betegség már nem tudna rontani.
Senara
Nem volt beteg , csak már ál-keresztényeknek is sok volt a vénember kijelentése.
m.macskosz
Vajon ez a munkamániás Rubovszky ingyen is bejárna a Parlamentbe, pusztán keresztényi szeretetből és a haza szolgálatában?! Mindig mondom, hogy a bigott keresztényeknél gonoszabb nincs! Ez a kdnp-s fráter tényleg beteg, mentálisan.
Ezt már sokszor bizonyította: az ellenzék gyűlölete már teljesen elhatalmasodott rajta.
kukac50
Beteg volt Rubovszky? Az Isten nem bottal ver! Amikor Zsiga Marcell vagyonosodását vizsgálták volna. akkor egy nappal korábban beszéltek róla,hogy másik pártok ne lehessenek jelen. Akkor kiderült volna a disznóság!
Ilyen gerinctelen embereket már rég el kellett volna tüntetni még a hazug Fideszből is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.