Készül a magyar válaszcsapás az amerikai kitiltásokra – írja a Figyelő.

Hasonlóan az amerikaiak eljárásához, indoklás nélkül helyezhetnének tiltólistára például egyesült államokbeli állampolgárokat egy készülő kormányzati előterjesztés szerint – közölte aFigyelő.

A lap szerint a rendelkezés általános érvényű lenne, vagyis nem csak az USA polgáraira hegyezik ki – ami a beszámoló szerint nyilvánvalóan megoldhatatlan is lenne –, de a törekvés világos: méltó választ adni Washingtonnak.

A Figyelő úgy értesült, a kormány két hete döntött arról, hogy kezdődjön el a magyar kitiltásnak megágyazó jogi munka. Az érintett tárcáknál már tájékoztatták erről a lehetséges lépésről a döntés előkészítésében közreműködőket. A fogadtatás a cikk szerint vegyes volt, többen érezték úgy, hogy ez csak egy felesleges erőfitogtatás a kormány részéről.

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

troppauerhumer
Besírok, kiket akar kitiltatni a nemzettmegvezető,a befektetőket?Eddig ezer amerikai cég ment el Magyarországról,már Amerika is Orbánon röhög,a nagy számért, és a koncentrált távozásért az Orbán kormány a felelős. új adónemek tömkelege, szar közérzet, bizonytalanság, feudális, autokrata vezetés, szűkülő munkalehetőségek, beruházások csökkenése, oktatás leépítése, stagnáló bérek, rezsicsökkentés inflációs stat adat lehúzása ellenére folyamatos árdrágulás - kaja, és egyéb alapok - alacsony bérek, küszködés a napi megélhetésért, ennek következtében csökkenő gyerekvállalási kedv - hiába az "európai viszonylatban egyedülállóan példaértékű" családi adókedvezmények, mert ez csak bűvészkedés a számokkal -, hatalmas járulékteher, ami mind a munkaadókat, mind a munkavállalókat nyomja, a sor végtelen. ezek egy része korábbi keltezésű, de nem változott - és a szaron nem változtatni mindig az aktuális kormányok felelőssége. lásd korrupció, na az tényleg sose változott, a korrupció örök! :-) szóval csupa olyan dolog, ami miatt lelkesen marad mindenki, nem tűnt fel, hogy a 90-es években nagy hullámban idejött erdélyi, azaz inkább romániai magyar munkavállalók is inkább visszamentek? pedig anyaország, meg minden... Nekünk itt jobban fáj az, ami itt történik, mert az azonnal és közvetlenül húsba vág! Az USA nélkülünk is - köszöni szépen - jól elboldogul! És mi a sz*rból fogunk várat építeni, mert tőke nélkül mi is csak tovább állhatunk? És mi legyen azokkal a milliókkal, akik már nem bírják majd az orbáni erőltetett menetet nyugatra, vagy keletre?ajjaj,atyaisten, állatkert, kerítés...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr. Felipe
A maffia visszavág.

Elvtársak, elvtársnők, magyarok, kazahok!

Én, vitéz kőbányai oráliai I. vicctor, a Magyarbajdzsán birodalom kedves vezetője, minden mogyorók cáratyuskája eldöntöttem hogy nekimegyünk a gaz nyugatnak. Egészen az amerikai partokig fogunk elkalandozni mint a régi szép időkben.
Tűrhetetlen hogy a CIA lázítja az én békésen kérődző muzsikjaimat ellenem, a nagy generalisszimusz ellen.
Írnokaim már fogalmazzák is a hadüzenetet az I. vicctor anyahajón. Mikor kész lesz a "fecni", fejléc és pecsét nélkül fogja a leggyorsabb futárunk vinni Washingtonba, a habonyosárpi.
Had agyaljanak ott a hülye Pentagonba hogy kijazafasz küldte a hadüzenetet, mert természetesen aláírás sem lesz rajta.

Hajrá Magyarbajdzsán, hajrá mogyorók.
karma1
@Dr. Felipe: Hat jot rohogtem, igazan koszi...:o)))

Fiatal suhanc dicsekszik a kocsmaban:
- Tennap ijjel jol osszeszolalkoztam a szomszed falubeli Jozsival...
- Oszt mi lett a vege?
- Hat en negyvenet is utottem kalappal, mire U kettot a loccsel...
- Aha,... Azer all kigyelmed feje ojjan csalera...
Bercifiu
Az egér megerőszakolja az elefántot, majd a végén megkérdezi: Ugye nem fájt?
Vizual
Nekem meg az jut eszembe amikor az egér ma hidon sétál az elefánttal. "Hallod elefánt, hogy döbörgünk ?"
bakegya
Amilyen roggyant-SENGENT is aláaknázza???
papa.49
A ,,jóllakott, nagyra nőtt óvodás,, eljátsza a hisztijét aztán ha a németek bezárják az autógyáraikat itt akkor majd néz a tökfejéből kifele ostobán, bár az nem lesz neki nehéz, hiszen már ,,készen van,,!!!
Mi meg mehetünk ,,legelni,, Hofival szólva!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.