A Fidesz szerint Gőgös Zoltán szocialista politikus ne beszéljen korrupcióról, hiszen nincs olyan módszer, amelyet az ő pártjában ne alkalmaztak volna "a közpénzek lenyúlására". A nagyobbik kormánypárt közleményben reagált a Gőgös Zoltán által pénteken elmondottakra; Az MSZP-s politikus a korrupt vezetők leváltására szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt.

A Fidesz erre reagálva emlékeztetett arra, amikor "a nemzeti vagyont Nokiás-dobozokban, hamis szerződéseken, telekcseréken és offshore cégeken keresztül lopták ki az országból".

A párt szerint

a Gyurcsány-Bajnai időszak volt minden idők legkorruptabb kormányzása,

Gyurcsány Ferenc és társai pedig "a mai napig nem számoltak el a magyar emberek felé". Ide sorolták Hagyó Miklós, Hunvald György, Zuschlag János, Juhászné Lévai Katalin ügyét, valamint Sukoró, Veres János, a moszkvai kirendeltség, a Posta-székház ügyét, a honvédség vagyonának "szétlopását", a Wieszt János-ügyet és "Simon Gábor százmillióit".

101 hozzászólásarrow_drop_down_circle

BANDITA1
Az a jó Fideszben, nem tudnak kitalálni semmi újat! Ebből is látszik, megrekedtek egy alsó evolúciós szinten, és nem tudnak onnan sehova fejlődni. A baj csak ott van, még sokan hisznek nekik ebben az országban, mert ők is abban a genetikai sávban tartózkodnak. BANDITA.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Grafix69
@silber13: Szerintem csak elvan vakulva .
silber13
@Grafix69: Mitől, vagy kitől vakult el? Azt írta, egyik pártnak sem szimpatizánsa, nem tagja, mégis at körmölte, hogy ha a fityisz így meg űgy, akkor LEGKÖZRLEBB nem fog rájuk szavazni. Erre mondtam: ehem! Szóval mégis!
Grafix69
@silber13: Hát lehet azt írta de te is látod ,hogy narancs fan . Elvakultak ezek ,akkora bukta lesz Magyarországon nemsokára ,hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent ha csak a tizede kiderül amit ezek csináltak. Magyarországnak lőttek ha valaki ezeket nem rakja a börtönbe.
bencemacska
@silber13: ma, 16:14

Kár a klaviatúrát koptatni!
Még jó, hogy nagy betűkkel ír, jobban látni, mit kell átugrani
karma1
@magyarbakancs: Dragam, nemcsak azert szoltam melletted, mert megerdemled, hanem azert is, mert ezen az oldalon NEM arrol kene szolni a tortenetnek, hogy egymasnak essunk - ami egyebkent a vezir akarata szerint valo volna!-, hanem hogy a cikkben emlitett problemakkal foglalkozzunk.

Legyen szep ejszakad, remelem, nincsenek tul nagy fajdalmaid, dec.4-e nemsokara itt van!...:o)))
magyarbakancs
@Miklós Julianna: Én sem szeretem semelyik pártot .
Egy világnézetem van ez emberség.
Köszönöm sorait megtisztelővolt olvasni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.