Élettársa szerint követték az alcsúti juhászként ismert Váradi Andrást, akit egyszer egy autós megpróbált leszorítani a kocsijával – írja a Bors.

Váradi Andrást egy nappal az önkormányzat választás előtt ütötte el egy 86 éves, osztrák-magyar állampolgárságú férfi, Alcsútdoboz határában.

Bors most arról ír, hogy halálával kapcsolatban sok a furcsa körülmény. Élettársa szerint gyanús jelek voltak a baleset előtt. "Nem igazán hiszem el, hogy ez egy sima baleset volt" – mondta a lapnak Váradi élettársa, Apollónia.

"Túl sok volt a baljós előjel. Két lányunk van, András halála után elmondták nekem, hogy az apjuk igen furcsa dolgokról beszélt nekik. Elmondta, hogy valaki folyton követte őt, egy alkalommal pedig egy autós megpróbálta leszorítani az útról a kocsiját. András túl rázós ügyekbe tenyerelt bele, sok olyan dolgot tudhatott, ami egyeseknek nem tetszhetett."

Magyar György, a család ügyvédje ellentmondásokat lát az ügyben, szerinte a vallomások alapján nem rekonstruálható teljesen, hogy mi történt a baleset estéjén, ezért többek között helyszíni bizonyítási kísérletet is javasol.

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Meggyőződésem hogy a balesetet megrendezték! Nem véletlenről van szó!Nem kell sokat találgatni hogy kinek az érdekét sértette Váradi András!!!Vajon még hány ilyen "véletlen" baleset fog történni???!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mate03
@Szimba: Olyan hír is megjelent,hogy a gázoló hamis iratokkal igazolta magát! Sőt az iratok tulajdonosa évek óta halott!Ez is rendőrségi hír volt! Akkor most melyik az igaz?
amaramaistanna
Ügyészség? Rendőrség? Léteznek-e még Magyarországon az állampolgárok érdekében?
Bercifiu
A pógármestertelen lányáról még azt is lehetett tudni, hogy milyen liberót viselt.
Erről a szerencsétlen emberről meg kiderítik, hogy a 30 km. sebességgel haladó autót fel akarta lökni.
Pálinkafőző Rézüst
@amaramaistanna: néhány éve már nem. Már csak "szolgálnak, és (ki)figyelnek." Aztán meg olykor elhalálozik "véletlenül" néhány megfigyelt.
Új Magyarország!
Főlökött
@amaramaistanna: bocsika akkor itt ???

propeller.hu/itthon/3025001-hazajott-wellnessbol-aztan-meghalt#c1211877

Az egész csipet - csapat, a feladatra alkalmatlan ! Látszat-tevékenységben ki is merül a ténykedésük. Vannak az egyenlők, a még egyenlőbbek és a törvények felett állók. Nem ragozom tovább...felesleges.
Pálinkafőző Rézüst
@Főlökött: ne is ragozd...Az épelméjűek tudják, hogy miről van szó, a megvezetettek, no meg főleg a megvettek úgysem fogják fel... Jaaa deeeee, az utóbbiak igen, de nekik rohadtul megéri hüjjének lenni...(pajjássan)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.