Lassuló gazdasági növekedéssel számol Magyarországon a következő negyedévekben a GKI Gazdaságkutató Zrt. többek között azért, mert kezdenek kifutni a növekedést eddig segítő tényezők, mint a rezsicsökkentés és az uniós támogatások – közölte a gazdaságkutató az MTI-vel.

A GKI havi prognózisa szerint a hazai össztermék (GDP) növekedése az idén várhatóan 3,2, jövőre 2 százalékos lesz. A gazdasági növekedés lassulásához hozzájárul az előrejelzés szerint az egyre nagyobb nemzetközi politikai és gazdasági bizonytalanság és az, hogy a piacellenes, korrupciógyanús gazdaságpolitika miatt tovább romlik Magyarország külföldi megítélése.

A 2014. évi, főleg az uniós támogatások révén mintegy 15 százalékkal emelkedő beruházások után 2015-ben sem az állami, sem az üzleti beruházásokban nem várható bővülés a gazdaságkutató szerint. Hozzáteszik, hogy a Magyar Nemzeti Bank alacsony alapkamattal, a növekedési hitelprogrammal és egy, főleg a befagyott kereskedelmi ingatlanok kivásárlására alapított eszközkezelővel igyekszik serkenteni a gazdaságot.

A befektetési környezet bizonytalansága – ezen belül az állami beavatkozások, piac-átrendezések és államosítások mind kiterjedtebbé válása – továbbá a bankrendszer kivéreztetése miatt azonban az általános beruházási és hitelezési hajlandóság szerény – vélik a GKI elemzői. A külföldi tőke kiáramlóban van az országból, a jogbiztonság hiánya miatt a hazai tőke jelentős része is kivár, miközben a növekedési hitelprogram eddig csak a hitelállomány csökkenésének lefékezéséhez volt elegendő – olvasható az előrejelzésben.

A magyar kivitel idén kissé gyorsult, de az import volumenének bővülése meghaladja az exportét, négy év után először. Az export gyorsulása az európai konjunktúra javulása és az autóipari beruházások belépésének eredménye, az import bővülésének ennél mintegy 1,5 százalékponttal magasabb üteme pedig a belföldi felhasználás növekedésének és az energiakészletek feltöltésének következménye – ismerteti a GKI.

A kutatóintézet szerint jövőre a bizonytalan európai konjunktúra és az autóipari beruházások termelésre gyakorolt hatásának gyengülése miatt az export várhatóan 7-ről 5,5 százalékra lassul, az import bővülése pedig még erőteljesebben, 8,5-ről ugyancsak 5,5 százalékra mérséklődik. Ennek oka a belföldi kereslet lanyhulása.

A kutatók értékelése szerint a 2015. évi költségvetés a GDP-arányos államháztartási hiány csökkentését most sem a növekedés gyorsulását lehetővé feltételrendszer (például vonzó befektetési környezet) kialakítása, a költségvetési alrendszerek hatékonyabbá tételével elérhető megtakarítások révén igyekszik elérni, ehelyett folytatja az adóemeléseket és megszorításokat, miközben a tulajdonosi szerkezet átalakítására törekszik.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

gödörben
Fizetés emelés, mutyi megszüntetés, ellopott, elherdált pénzek visszaadáas és megint dübörög a gazdaság. Egyszerű nem!?!?!?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szandokan
@pbalage: Így van ez, ha saját eszed nincs hozzá.
Toby
@szandokan: - Nana, menjünk sorba ! Neked mennyit nyomott le a gengszterqrmány, hogy nyálfolyást kapsz tőlük ?

- Amit én tettem az országért, azért sok pénz nem járt, de van egy gyűjtemény elismerésem és oklevelem, valamint alkalmanként tárgyiasult is az elismerés, amikor eljön az időm és feldobom a talpam, akkor utánam nem talicska pénzt és bankszéfet tolnak majd, hanem előttem egy párnán viszik az elismeréseimet és a családom nem szégyenében fogja lehajtani a fejét !
Nekem és a családomnak ennyi is elég !
Ezek közül kettőt még az első gengszerkormány idején adtak...mind a kettő szakmai elismerés !

Mesélj, te hol tartasz, mennyit kaptál az utolsó haveri leosztásnál ?
mariaberta
Ezzel a rezsicsökkentéssel hülyére vették az embereket. Az lett volna igazi rezsicsökkentés, ha a 27%-os áfát lecsökkentették volna.
Na de azzal a kormány rosszul járt volna, az meg ugye nem lehetséges.
rugacs
@mariaberta: Sajnos a kettőnek sok köze nincs egymáshoz... :-(
Ha az áfát lecsökkentik, rögtön nagyobb árrést tennének mindenre. Így aztán a vásárlók nem sokat profitáltak volna belőle.
Akinek meg eddig sem telt jó létre, azon az áfa csökkenés sem segítene, viszont az segít valamit, ha kevesebbet fizet a villany, gáz meg a többi kötelező kiadásra.
rugacs
Szerintem a probléma már ott kezdődik, hogy állandóan hitelezésről beszélünk!
Ez azért van, mert a bankrendszer kivéreztette a gazdaság szereplőit. Pénz és egyáltalán tőke már csak az ő kezükben van. És ez elég szomorú.

Én sokkal jobban kivéreztettem volna őket ... :-DD
Az újraelosztási folyamatokat náluk kezdtem volna...
mariaberta
@rugacs: Tudom, hogy nehéz megtalálni a jó megoldást, de hogy még a villanyszámlán is megjelenik a 27n %-os áfa a rendszerhasználat cím alatt, dühítő.
A villanyfogyasztás értéke kisebb, mint a rendszerhasználat.
Tudom, hogy a "villanypóznák" stb. karbantartását is mi fizetjük, de azért lehetnének kissé szerényebbek is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.