Az ónos esőben útra dőlt fák miatt Budán számos utat le kellett zárni, a jegesedés több helyen az elektromos és a telefonvezetékeket is megrongálta. A XII. kerületben befogadóhelyet nyitott a katasztrófavédelem – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Kisdi Máté tájékoztatása szerint a fákra fagyott eső miatt jelentős forgalmi akadály alakult ki Budapesten a II., a III. és a XII. kerületben, a budai hegyvidéki körzetekben. Le kellet zárni a XII. kerületben az Eötvös utat, a Konkoly Thege Miklós utat, a Jánoshegyi utat és ezek környékét. Tűzoltók dolgoznak reggel óta a Budakeszi úton, valamint Nagykovácsiban is. A Szépvölgyi, a Csillagvölgyi, a Normafa, a Karthauzi és az Őzike utakon, valamint a Selyemakác utcában egy-egy útszakaszt ideiglenesen szintén le kellett zárni.

Számos helyen a jég súlya alatt egymás után dőltek az útra a fák, illetve törnek le a hatalmas ágak. Az egyik szállodából 38, ott rekedt külföldi gyermeket hoztak ki a tűzoltók.

Több mint tíz helyszínen ötven tűzoltó távolítja el motoros fűrésszel és kézi szerszámokkal a jeges fákat, faágakat, de folyamatosan vastagodik a fákon a jégréteg, így továbbra is törnek, emiatt nagy a balesetveszély. Az úton fekvő fák miatt több szakaszon nem lehet közlekedni.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságra hétfőn kora délutánig 700 jelzés érkezett a kritikus területről.

Kisdi Máté azt is elmondta, hogy azoknak, akik nem tudnak hazajutni, a fővárosi katasztrófavédelem az önkormányzattal közösen a XII. kerület Hollós út 5-ben, a Jókai Klubban befogadóhelyet nyitott.

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint biztonsági okokból nem közlekedik a libegő, illetve a Gyermekvasút.

A Pilisi Parkerdőtől kapott információ szerint a budai turistautakat az erdészek lezárták. A budai oldalon a katasztrófavédelmi megbízottak és az önkormányzatok munkatársai biztosítják a helyszíneket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.