Vida Ildikónak valószűleg az nem nyerte el a tetszését, amit André Goodfriend a Heti Válaszban mondott.

Röviden összefoglalva ez arról szólt, hogy az Egyesült Államoknak tudomása van a magyar adóhatóságon belüli csalásokról, és információik szerint ezekben az ügyekben nem indult nyomozás. Erre válaszul írta meg – magyarul – levelét Vida Ildikó, a NAV elnöke:

“Tisztelt André Goodfriend Ügyvivő Úr!

Ön a Heti Válasz hetilapnak adott interjújában minden eddiginél súlyosabb kijelentést tett, és ezzel egyértelműen arra utal, hogy bűncselekményt követtem el. Kijelentését ezúttal nem hagyhatja magyarázat nélkül. Valakinek a becsületébe gázolni, valakit rágalmazni nem lehet következmények nélkül. Ez ugyanis itt, Magyarországon bűncselekmény. Önt Budapestre az Amerikai Egyesült Államok kormánya delegálta, és Magyarországon Önt egy szövetséges, baráti állam ügyvivőjeként látják vendégül. Nyilvánvaló, hogy Önnek elsősorban hazája érdekeit kell képviselnie, de minden diplomáciai szabály mellett tiszteletben kell tartania a fogadó állam szokásait és jogrendjét. Ön nem tett kevesebbet, mint az Amerikai Egyesült Államok képviseletében magyar kormánytisztviselőkről ország-világ előtt állította, „úgy hisszük, vannak olyan magyar kormányalkalmazottak, akik korrupt cselekményekben vesznek részt.”

Mivel magam hoztam nyilvánosságra kitiltásom tényét, nem kérdés, hogy kijelentése, az eddig meg nem nevezett személyek mellett, konkrétan rám vonatkozik. Mivel személyes találkozásunkkor nem fedte fel, milyen indokok alapozták meg az ellenem hozott intézkedést, és mivel most minden eddiginél súlyosabb vádakkal illetett a magyar sajtóban, úgy gondolom, magyarázattal tartozik. A magyar állampolgároknak, nekem és az általam vezetett Nemzeti Adó- és Vámhivatal 23 ezer munkatársának, akik alázattal végzik munkájukat, miközben kénytelenek eltűrni az etikátlan, ízléstelen és mindenekelőtt méltánytalan támadásokat.”

73 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Még vergődik egy kicsit ez a vén banya mielőtt végleg a korrupció mocsarába süllyed.

Még annyi esze sincs a vén tyúknak hogy az amerikai titkosszolgálat már minden terhelő anyagot begyűjtött róluk.
Ahelyett hogy csendben meghúzná magát mint az okos bűnözők szokták, ez inkább nekiáll rikácsolni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
@Csizmás Kond: Hidegen hagy tovább nem érekel.
Csizmás Kond
@silber13: ...szerintem te el vagy kényeztetve...:)
silber13
@Csizmás Kond: Sajnálom macsek, de nem veszem a lapot, inkább zenélgetek kicsit a magam csendességében, semhogy holmi provokativ kérdének bedőljek.
volvós
Ildikó !! Remélem a schwechati reptéren a beszálláskor
igy búcsuztak töled az ottani vámosok, rendörök:
Mein Liebe! Leck mich am Arsch !!
Bercifiu
ElRlmondta, csak angolul, amit nem értettek. Inkább vissza az Orsos sorra.
spu00
Most már Amerikának van nagyobb vesztési lehetősége, mert egy ilyen levelet nem az ír, akinek vaj van a fején, s jó formán csak a Horváth féle anyagra támaszkodott. Szerintem vissza fogják hívni, mert elképzelhető lenne, egy bírósági tárgyalás elindítása esetén nem térhetne ki mentelmi joga alapján, mert az beismerése lenne, hogy légből kapott témákra épített. Azt meg, hogy Persona non grata legyen, az túl nagy pofont jelentene politikailag. Próbáljanak egy kicsit magyarnak lenni, mert ez már nem személyes ügy, ez már az ország érdeke ellen szól. Nem hiszem , hogy ennyire érdektelenek lennének. Habár, ki tudja?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.