Kuruzslás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a Hevesi Járási Ügyészség egy nő ellen, aki négy és fél éven át kezelt betegeket Egerben és Tiszanánán – tájékoztatta a Heves megyei főügyész kedden az MTI-t.

Szalóki Zoltán a közleményben felidézte: az 54 éves, edelényi születésű vádlott feltehetően még 2008-ban jutott hozzá – tisztázatlan körülmények között – egy hamis orvosi diplomához, amely szerint 1996-ban, a franciaországi Toulouse-ban elvégezte az orvosi egyetemet. A nő azonban soha nem kapott orvosi diplomát, sőt a hamisítvány küllemében sem felelt meg az egyetem által kiállított okiratnak, és az aláírók kiléte sem volt azonosítható.

A nő kérelmére a hamis diplomát Magyarországon az erre illetékes hivatal 2009. január 30-án a magyarországi általános orvosi oklevéllel egyenértékűnek ismerte el, továbbá feljogosította a kérelmezőt a doktori cím viselésére.

Az álorvosnő – aki időközben bekerült az orvosok alapnyilvántartásába is – 2009-ben az akkor a HospInvest Egészségügyi Befektetési Zrt. fenntartásában lévő egri Markhot Ferenc Kórházban közalkalmazottként a gasztroenterológiai, a belgyógyászati és a kardiológiai fekvőbetegosztályon, valamint a kardiológiai és a belgyógyászati szakrendeléseken orvosként dolgozott.

2010 és 2013 között az Agria-Ügyelet Kft.-vel kötött megbízási szerződés alapján Egerben orvosként, illetve ügyeletes orvosként, valamint közalkalmazotti jogviszonyban, az Országos Alapellátási Intézet alkalmazásában Tiszanánán helyettes háziorvosként tevékenykedett.

Mindezekért összesen több mint tizenhárom és fél millió forint javadalmazásban részesült.

A vádlott időközben tagfelvételi kérelmet nyújtott be a Magyar Orvosi Kamarához is, ahol a valótlan adatokkal be is jegyezték a közhiteles tagnyilvántartásba, később azonban megkérdőjeleződött orvosi mivolta, ezért eljárás indult ellene, amely 2013 júliusában a lebukásához vezetett.

A Hevesi Járási Ügyészség kuruzslással és kétrendbeli közokirat-hamisítással vádolja a nőt, és felfüggesztett börtön-, valamint pénzbüntetés kiszabására, továbbá az egészségügyi szakképesítést igénylő foglalkozások gyakorlásától történő eltiltásra tett indítványt – közölte Szalóki Zoltán.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
freemanpetya
Hány ilyen lehet még más szakmákban is csak még nem derült ki? Szélsőségeséknél meg, igen komoly ruszki "diplomák" vannak...azok is megérnének egy misét. Náluk vannak az abszolutóriumos történetek is... pfffffff
tivoli
Így jár minden csaló, aki a hiányzó orvosokat próbálná pótolni. Talán kimutatást kellett volna készíteni, hogy hányszor tett jót, hányszor ártott, s a büntetését aszerint kiszabni.
tivoli
4 és fél év = 54 hónap
13 500 000 ÷ 54 = 250 000
"Egerben orvosként, illetve ügyeletes orvosként, valamint közalkalmazotti jogviszonyban, az Országos Alapellátási Intézet alkalmazásában Tiszanánán helyettes háziorvosként tevékenykedett."
Havonta Bruttó 250 000 ft-ot csalt össze magának. Megérte neki?
Csizmás Kond
...azért csak valamennyit kellett konyintson a dolgokhoz, ha ennyi ideig nem tünt fel senkinek...
tivoli
..műhibáról, téves diagnózisról nem beszélnek..
freemanpetya
Lehet, hogy nem nagyon csinált semmit (ezért nem okozott komolyabb bajt) csak páváskodott a fehér köpenyben. Én úgy gondolom, hogy mégsem járja az, hogy kiszolgáltatott, beteg emberekhez hozzáférnek a Messiás-tudatú hibbantak. Mondjuk az érdekes, hogy kardiológián vagy gasztroenterológián ahol nagyon súlyos állapotú betegek vannak (pl. infarktussal, sérvkizáródással) hogyan tudott orvosi munkát teljesíteni? Háziorvosi ügyeletben meg el nem tudom képzelni hogy állt helyt vagy egyáltalán mit csinált ha pl. haldoklóhoz hívták...nem tudom,...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.