A Fidesz-KDNP tiszavasvári önkormányzati képviselőcsoportja egyhangú döntéssel kizárta soraiból egyik helyi képviselőjét, Munkácsi Mihályt, akit a frakció tudta nélkül alpolgármesterré választottak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban – erről a helyhatósági frakció és a politikai szervezetek közleményben tájékoztatták pénteken az MTI-t.

A közlés szerint a képviselő önálló akcióba kezdett, politikai tárgyalásokat folytatott a polgármestert is adó Jobbik helyi vezetőivel, és minderről nem, vagy csak késve tájékoztatta az önkormányzati választáson őt támogató Fidesz-KDNP-t. Mint írták, az alpolgármesteri tisztséget vállalva megállapodott a Jobbikkal, biztosítva ezzel a Jobbik minősített többségét a tiszavasvári képviselő-testületben.

A közleményben megfogalmazottak szerint "Munkácsi Mihály december 8-án titkos találkozón vett részt, ahol alkut kötött és megállapodott" a Jobbikkal, hogy alpolgármesterré választása esetén támogatja Fülöp Erik polgármester javaslatait a döntéshozatalban. Továbbá szavazatával támogatja egy másik alpolgármester, a jobbikos Sipos Ibolya megválasztását is.

A tiszavasvári önkormányzati testület december 11-i ülésén meg is választották a két alpolgármestert.

A közleményben megfogalmazták azt is, hogy Munkácsi Mihály az októberi önkormányzati választáson írásos kötelezettségvállalásban fogadta el a Fidesz-KDNP-s jelöltséget, a szervezetek teljes erkölcsi és anyagi segítségadását a kampányához.

Az októberi választáson Fülöp Erik (Jobbik) lett Tiszavasvári polgármestere. A testületve rajta kívül öt jobbikos képviselő került be, valamint négy Fidesz-KDNP-s, illetve egy független. Egy választókörzetben szavazategyenlőség alakult ki, ott január 25-én tartanak időközi önkormányzati képviselő-választást.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
"Egy választókörzetben szavazategyenlőség alakult ki, ott január 25-én tartanak időközi önkormányzati képviselő-választást."

Ott megint taknyal a fideSS. A vezír alól kifolyik a párt mint a hígtrágyalé. Csak a szaros gumicsizma marad.
Dr. Felipe
"Egy választókörzetben szavazategyenlőség alakult ki, ott január 25-én tartanak időközi önkormányzati képviselő-választást."

Ott megint taknyal a fideSS. A vezír alól kifolyik a párt mint a hígtrágyalé. Csak a szaros gumicsizma marad.
Clavigo
Kegyes Urunk,,,( Allah rogyassza rá az eget ),,meg egy egész országot b@ccott át...Nem kellene kirugni már őt is ??
Desischado
Amikor a narancsos rablóbanda bukik, orbánnal az élen, aznap ünnepelni fogok! Kivéve, ha a jobbik kerül a helyébe, amitől az égiek óvjanak minket! Szakértői kormányt akarok!
Fradigege
Borzalmas állapotok uralkodhatnak ott. Gyorsan nekik is egy elkerülő fizetős gyűrűt, uniós, bocs német pénzből.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.