A BKK szombati, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tüntetés miatt a legnagyobb torlódások a Krisztina körúton, az Attila úton és a Margit körúton várhatók, de forgalmi dugóra kell számítani a fővárosi bevezető útvonalakon, valamint a közép- és észak-budai utakon is, ezért azt kérik, hogy aki teheti, autó helyett HÉV-vel vagy vonattal utazzon a fővárosba, Budapesten pedig használja a kötöttpályás közlekedési járatokat, a metrót, a HÉV-et és a villamosokat. Hozzátették: aki mégis autóba ül, közép- vagy észak-budai úti célját Dél-Buda felől az M0-s autóúton vagy a pesti rakpartokon keresztül közelítheti meg. A közlemény szerint 7 és 16 óra között lezárnak egy sávot az M3-as autópályán (a Szilas pihenő és a Szentmihályi út között), a III. kerületben, a 11-es főúton és az Andrássy úton. Reggel 7 és 8 óra között lezárnak egy-egy sávot az M3-as és az M5-öt autópálya bevezető szakaszán, valamint a XI. kerületi Egér úton. Utóbbi három helyszínről reggel 8 órakor a budai alsó rakpart...

Forrás: holvezessek.hu
Feltöltő: holvezessek.hu
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gyuri Géderről
Csak attól tartok, ha a fidesz ismét tárgyaló asztalhoz szólítja az egyes szakszervezeteket,
Gaskó és csapata megint nyalni fog, és szívatja a többieket. (részmegállapodás)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.