Megszavazta a parlament kedden a vasárnapi pihenőnap bevezetését, így jövő március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a kereskedelemben.

A KDNP szabad vasárnap néven ismert javaslatát – amelyet fideszes kezdeményezésre a tárgyalás során több ponton is átírtak – 119 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 25 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.

A jogszabályban kivételként rögzítették, hogy az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek.

A törvény azzal kapcsolatban is több kivételt tartalmaz, hogy mely boltok lehetnek nyitva vasárnaponként. Így például a 200 négyzetméternél kisebb üzletek kinyithatnak a hét utolsó napján, de csak a tulajdonos vagy családtagja dolgozhat benne.

A kizárólag pékárut és tejterméket értékesítő üzletek vasárnap és munkaszüneti napokon 5 és 12 óra között lehetnek nyitva, az újságosok és a virágüzletek 6-tól 12-ig, a sportlétesítményekben lévő boltok pedig ezeken a napokon a sportrendezvények ideje alatt tarthatnak nyitva.

A törvény hatálya emellett nem terjed ki a gyógyszertárak, a benzinkutak, a reptéri boltok, a vasúti és autóbusz-pályaudvarokon lévő üzletek nyitva tartására, a büntetés-végrehajtási intézetekben, egészségügyi intézményekben és katonai objektumokban zajló kereskedelmi tevékenységre, valamint a piacokra, vásárokra sem. A tilalom nem vonatkozik továbbá a kereskedelmi jellegű turisztikai és a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltatási tevékenységre, a szálláshelyen végzett kereskedelemre, a vendéglátásra, a világörökségi területen található üzletekre, valamint a kulturális tevékenységet és a fürdőszolgáltatást kiszolgáló kereskedelemre sem.

A törvényben lehetőséget adtak arra is, hogy kormányrendeletben – az adott település vagy településrész sajátosságaira tekintettel – az e jogszabálytól eltérő szabályokat is megállapíthassanak.

Az előírások betartását a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi, amely első jogsértés esetén legalább 5, legfeljebb 15 napra, a második jogsértésnél 30, a harmadiknál pedig 90 napra záratja be a boltot. Bármelyik következő jogsértés esetén viszont már egy évre záratják be az adott üzletet.

Az elfogadott törvény 2015. március 15-én lép hatályba.

140 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Csuhások, térdre !!!
2 réteget kellett volna megkérdezni:
1. A dolgozókat
2. A vásárlókat !!!

Innentöl egy pártnak sincs semmi köze hozzá...

Nehogy az legyen, hogy a templomban vasárnap délelött
a padsorokban árulják a kenyeret, tejet, alkoholt, cigit, stb
persze áfa nélkül, számla nélkül !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nemjoezigy
Most megint megtudtuk, hogy mennyire semmit jelent a nép szava, akár egy lepke fing súlyú pártocskával szemben, ha az a kormányban van!
Várhatjuk a további ámokfutásukat.
BANDITA1
Jó. De ki szavazott a KDNP-re? Mert a tagság fele a parlamentben ül. És kormányoz. BANDITA.
szandokan
Akkor legalább az éttermek nem lesznek bezárva, ez is valami egy ekkora hülye ötletnél.
Fradigege
Jól van. Nézzük mi sül ki belőle. Majd megnézzük hány ember landol az utcán.
pbalage
@szandokan: Mária Terézia mondta régen, mikor megtudta, hogy éheznek a magyarok:
"Nincs kenyerük? Miért nem esznek kalácsot?"
bencemacska
Megérdemeljük, mert 2/3os parlamenti többséget szavaztunk ennek a csürhének.
Az, hogy én nem, kit érdekel.

Helyesbíteni kell Rubovszky mondásán:

Ez a demokrácia nem a többség , hanem a birkák által parlamentbe szavazottak DIKTATÚRÁJA!
lópicigáspár
Na nyeltem kettőt! Nekünk, mivel hét közben mindenki rohan össze-vissza, meg esetleg még dolgozik is, a vasárnap volt az egyetlen nap, amikor ténylegesen együtt lehettünk, bementünk a városba, megettünk egy svédasztalos kínait, aztán irány valamelyik nagyobbacska bolt nagybevásárlásra. Ezt most a jövőben nem szegeden, hanem Aradon fogom kivitelezni! Köszönöm!!!
bencemacska
@pbalage: ma, 13:40

A lánya mondta, Mária Antoinette, XVI. Lajos felesége.

De jó lenne, ha osztoznának a mi uraink is sorsukban !!!
soljanka
Helyes.
Én a hetekben minden panaszkodónak ezt mondom. Van köztük multiban dolgozó, tanár, nyugdíjas, munkanélküli fiatal. Egy a közös bennük: nem voltak szavazni.
nyanya001
Nekem nagyon nem tetszik ez az újítás, nagyon össze lett húzva minden , szinte átláthatatlan lett az összes hozzászólás !
papa.49
Köszönjük az impotens kndp. hogy ,,gondolkoznak helyettünk,, hogy ,,ők kitalálják hogy mi mit csináljunk, meg mikor,, de azt azért megüzenem nekik, majd ha rugdossuk őket akkor nem lesz vasárnapi zárva tartás sem!!!
nezelodo
Na ezeket a szentfazék vén trottyokat nem szekálják ezentúl az unokák vasárnap, hogy menjenek a Tescóba, nyugodtan mehetnek misére.
KERKA
Egy kis történelem:
Szent iStván királyunk elrendelte, hogy a hetedik napon, vasárnapon vásárnap legyen. Ki-ki kedvére vigye a portékáját eladni, vagy vegyen amire szüksége van. Ezt nevezték vásárnapnak. Ez mindíg a templom előtti főtéren zajlott,, a miséről kijövő emberek kedvükre válogathattak a kirakodó árusoknál.
A pláza spanyol eredetű szó, de átvette az olasz is, jelentése tér-placc. Innen ered a pláza szó.
Szóval a vasárnapi vásár az bizony a keresztény vallásgyakorlóktól ered, Kedves KDNP. MIse után lehet vásárolni:))
volvós
Csuhások, térdre !!!
2 réteget kellett volna megkérdezni:
1. A dolgozókat
2. A vásárlókat !!!

Innentöl egy pártnak sincs semmi köze hozzá...

Nehogy az legyen, hogy a templomban vasárnap délelött
a padsorokban árulják a kenyeret, tejet, alkoholt, cigit, stb
persze áfa nélkül, számla nélkül !!!
zöldszem
@KERKA: Majd, kialakítanak a templomba, az oltár mellett, egy családi boltot, megejtjük a vásárlással egybe kötött misét.
KERKA
@zöldszem: Vagy inkább a templom előtti téren. Így hagyomány őrzőbb:))
varrólány
Aki nem jár templomba azon meg már az Isten sem segít !
zöldszem
@KERKA: Itt már, semmi sem lehetetlen. Bármi őrültséget kitudnak találni.
S, senki nincs aki mondaná, gyerekek ez már csak nem kellene.
simmering73
Arról volt szó, hogy egyeztetni fognak. Vagy ez nem az a kormány? Ez a maffiózó, kontár rablóbanda kormánya?
Hellcat
Mi a tököm az a KDNP??? Mitől van ekkora pofájuk?
Szimba
@Hellcat: És miért hódolt be nekik orbán, mert kezdetben ellenezte a vasárnapi bezárást. Aztán történt valami. Mi?
wagabund
Emberek! Választott vezetőink úgy döntöttek, hogy vasárnap törvényileg pihenni kell!
Tessék oszolni, nincs semmi látnivaló! Megmondták, vasánap mindenki pihen, hétfőn könnyebben megy a jobban teljesítés!

Isten áldja kendteket!

Pistikém! két nagyfröccsöt!
szandokan
@pbalage: @volvós: @KERKA: @nezelodo: @lópicigáspár: Annak ellenére, hogy én sem díjazom az ötletet, meg újabban eléggé változott a véleményem a Fidesszel kapcsolatosan, az osztrákoknál sincsenek nyitva az üzletek vasárnap. Nálunk a multiknál dolgozók nem igazán kapnak vasárnapi pótlékot, mivel hétköznap jár nekik szabadnap. A családi vállalkozások ellenben nyitva maradhatnak. Kicsit ez a dolog kétélű szerintem.
nezelodo
szandokán, azt hiszem nem csak két éle lesz a dolognak. A családi boltok meg családfával fölfegyverkezve dolgozó eladók várják a családfa ellenőrzésre szakosodott állami hivatalnokokat. ( ja és ki számít családtagnak) Szóval nagyjából annyi alkalmazott lesz, csak az eladók helyett hivatalnokok töltik be az állásokat.
nezelodo
És még annyit, a családi vállalkozások sem a vasárnapi pótlék osztogatásáról híresek!
Clavigo
@nyanya001: Hát ez nem lesz semmi.,,,és ez még csak az Aldi.
nyanya001
@Clavigo: Ha ezeket nem verik agyon furkósbottal, akkor mindent megtehetnek !
Szimba
Hozzáállásom: nem megyek vasárnap: a 200 négyzetméternél kisebb üzletekbe, a kizárólag pékárut és tejterméket értékesítő üzletekbe, nem veszek újságot és virágot, nem látogatom a sportlétesítményeket és annak üzleteiben sem vásárolok. És a cba-ban pláne nem.
Szimba
"katonai objektumokban zajló kereskedelmi tevékenység"- az mi?
Szimba
piac, vásár jöhet, románoknak áll a zászló!
Szimba
"A törvényben lehetőséget adtak arra is, hogy kormányrendeletben – az adott település vagy településrész sajátosságaira tekintettel – az e jogszabálytól eltérő szabályokat is megállapíthassanak."- ja, ha valamelyik fidesznyik érdekét sérti, akkor változtatnak. Személyre szabottan.
Hellcat
Ezt a KDNP-t nagyon gyorsan el kéne intézni...mi a fenét képzel egy olyan párt aki magától be se jutna, hogy csak így dirigál.
köhögő bolha
A templomok is legyenek zárva vasárnap,ne züllesszék a családokat a pedofil papok!
simmering73
Ma este nem kell a kdnp-s honatyáknak viagra. ASpontán merevedése van mindnek. Bezárnak a boltok vasárnap, kib@sztak a néppel, a multikkal.
lópicigáspár
@szandokan: Leírtam az előzőekben a véleményem és csak, hogy lendítsek régiód gazdasági helyzetén vasárnap is, Aradról hazafelé nem Nagylaknál, hanem Battonyánál fogok visszajönni és útba ejtem orosházi kedves barátomat egy kis házi kolbászért, mert felétek tutira ő készíti a legjobbat! :-)
EGO
Aztán majd jön a zsidó, hogy miatta meg szombaton is!
lajospapa
Nem kell háborogni! A kétharmad mindenre lehetőséget ad. Inkább menjetek a templomba és imádkozzatok, hogy bölcs vezéreinknek csak bölcs dolgok jussanak eszébe. Mert ha nem, nekünk annyi! Azok a dolgozók akik az intézkedések miatt elbocsáttatnak, majd imájukba foglalják a kitalálók nevét. Dicsértessék!
miazavalami
@szandokan: Ti mikor jártok a teszkóba nagybevásárolni?
1magyar
Hogy, hogy nem, a kínaiak már 30 évvel megelőztek Viktor.
orogordog
Lázadok!
Nem tetszik a rendszer?
Végre alakul a rend és háborogtok!
fidesz most nyert 1500000 szavazót.
mszp-és izgágák szavazóikat végleg el bukták.
Vasárnap végre a nyugalom napja lesz, 10 év után végre én is megehetem családommal a vasárnapi ebédet.
További jó zsörtölődést.
Január
Ilyen és hasonló annak a törvénynek a fogadtatása amit az érintettek feje fölött és nem az érintettekkel hoznak meg.
Egyetlen kérdésem az, hogy azok a vállalkozó kereskedők, akik a multiknál bérelnek üzletet - , ezeknek az üzleteknek az alapterülete még a 100 négyzetmétert sem éri el, tehát elvileg nyitva lehetnének - hogyan tudnak majd vasárnap kinyitni?
nusika
Nemcsak, hogy bezárják az üzleteket vasárnap, emberek kerülnek utcára, a munkahely megszünése miatt, még egy drámaibb dolog is fog történni, szerintem, hogy ömleni fog a kinai áru európába és a magyar piacra. (250 ezer euró letelepedési ár)
nepszava.hu/cikk/1042775-orban-megegyezett-kinaval
m.macskosz
@BANDITA1: És --hátha valaki nem tudja: ki kérte fel a kdnp-t, hogy intézze ezt el?!
Na, ki?! munkastanacsok.hu/
orogordog
@nusika: miért kerül ember az utcára, 6 nap alatt lesz akkora forgalom mint 7 alatt, eddig 4-3 ba dolgoztunk, most 4-2 be fogunk ennyi.
m.macskosz
@orogordog: Majd rájössz te is,
bár ne legyen igazam,
de pár ezer ember repülni fog!
m.macskosz
@orogordog: Ajánlom még a figyelmedbe nyanya001 linkjét is ma, 17:42-kor.
Desischado
@pbalage: Az Marie-Antoinette francia királyné mondta, mert halvány fogalma sem volt róla, - nem is lehetett, - hogy milyen szörnyű helyzetben volt a nép. Valahogy az az érzésem, hogy itt előbb utóbb nagy baj lesz! Mert a királyné eme kijelentése után nem sokkal a Bastille megrohanásával kezdődött el a francia forradalom. Remélem, ideáig nem jutunk el!
A kdmp meg amilyen nagy "keresztény", nyilván majd ájtatos szemforgatással azt mondja a munkájukat elvesztőknek, hogy egyenek "szellemi táplálékot"!
lópicigáspár
@Desischado: És ha a templomba mennek, jó esetben kaphatnak egy ostyát is!
nusika
@orogordog: az Aldi jelezte, hogy mennyi( 20-30 ezer) munkahely fog megszünni!
szandokan
@miazavalami: Hetente. A hús meg a szalámi kivételével általában megveszünk ott mindent. Nem vagyok az a beraktározós fajta, hogy egy hónapra előre bevásároljak.
agnes200
Örvendek, hogy a mentősöket nem akarják megkímélni a vasárnapi munkavállalástól.
Bonbon
@orogordog: Igazad van, mindenki csak saját magára gondol, a dolgozókra nem. Nehezen hiszem el, hogy 6 nap alatt valaki ne tudjon egy bevásárlást megoldani.
Bonbon
@m.macskosz: Már miért repülne pár ezer ember? Levezetnéd? Szerinted hány dolgozó kap vasárnapi pótlékot?
m.macskosz
@Bonbon: Azért, mert amit eddig x dolgozó y napig végzett el, azt most kevesebb is el tudja majd látni. Eddig volt mondjuk 10 alkalmazott, az dolgozott 22 napot, nyolcat ki kellett adni nekik szabad napban. Így volt 30 napos nyitva tartás. Most lesz 26 nap nyitva tartás, de a dolgozóknak fejenként akkor is kötelezően 22 nap lesz a munkaidejük. lesz négy nap, amikor vagy megkapja a dolgozó a szabadnapját, de nem kap rá bért, vagy egy embert kiraknak, mert a többi legfeljebb 2 órával többet dolgozik, mint fácánlézer cégénél.
m.macskosz
@agnes200: Az sem hátrány ha perforált vakbéllel nem kell várni hétfőig. :)
Bonbon
@m.macskosz: Köszönöm, nagyjából értem is. Nem vagyok benne igazán ebben a munkavállaló dologban, magánzó voltam világ életemben, akinek például az egykulcsos adó meg a rezsicsökkentés jelentős pluszt jelentett. Nekem jó ez a rendszer, de azt is elhiszem, hogy sokaknak nem.
m.macskosz
@Bonbon: Az egykulcsos adó engem nem érint hátrányosan,
a rezsicsökkentéssel -egyelőre- én is nyertem,
de mélyen átérzem azok helyzetét, akiknek nincs ilyen szerencséjük!
Dr.Doktorovics trinitron dr.
Természetesen a gerinc nélküli fővezér nem volt ott a szavazáson.Szar alak!
orogordog
@m.macskosz: amiről fogalmad sincs azt ne kezd el oktatni, mert sokan még bedőlnek a mesének. 40 órás a munkahét nem 22 szer 12 órás a hónap, ja és 40 órát is fizetnek. fix a bruttó is, ami minimálbér a kereskedelembe.
orogordog
@nusika: menyien dolgoznak az aldiba? várom válaszod
AUCHAN 70%-os létszámmal fut.
nem tudsz te semmit
ez csak egy jó indok lesz a multinak a létszám nyirbálásra
valakiknek a háttérbe meg össze ugrasztani a népet,
orogordog
@lópicigáspár: reggel 6 tol este 10 ig nincs időd hétfőtől szombatig?
lópicigáspár
@orogordog: Nekem még volna, de a családomnak nincs, így a vasárnap az egyetlen közös időpont. De neked úgyis mindegy mint mondok, hisz kötözködni akarsz! Gondolom ezt várják el tőled. :-)
orogordog
@lópicigáspár: 20 éve vagyok a kereskedelembe, ha nincs idejük, akkor nekem sincs vasárnap ennyi.
fidesz hozta ezt a törvény de ami jó az jó nekem legalább is.
m.macskosz
@orogordog: index.hu/belfold/2014/11/12/vasarnapi_nyitvatartas_nem_a_legjobbak_a_kdnp_kulfoldi_peldai/
Nem ezt kerestem, de elfelejtettem, hogy az éjjel a dolgozómban találtam, amit neked akartam küldeni, elnézésedet kérem! A lényeg: te sajnos nem mondhatod meg, hogy oktassak-e bármit is bárkinek, ugyanis aki nem látja a piros hullámvonalak tömegét a hozzászólásainál, az talán ne okoskodjék!
Ám a Google rendelkezésedre áll, olvass, tanulj, okosodj,…
…vajon miért is válik több ezer ember munkanélkülivé a vasárnapi zárva tartás miatt…!
m.macskosz
@Dr.Doktorovics trinitron dr.: Bizony, rohadt mocskos tetves mentalitás, hogy nem vállalják a felelősséget a döntésükért, hiszen végül is egy vén trottyokból álló kdnp nem hozhatott volna ilyen döntést. Megint arra bazíroznak, hogy az IQ-nukuk nem fogják fel, hogy már megint át..ta őket az imádottjuk.
orogordog
@m.macskosz: tények nem a googl ban találhatóak, mit fentebb írtam a multinak lesz mondvacsinált indoka létszám rendezésre.
m.macskosz
@orogordog: Figyelj ide, de most tényleg!
A "multi" nem azért vesz fel alkalmazottat, mert az a heppje, hogy pár hét, hónap múlva kirúgja, ugyanis az neki nem érdeke. Azt viszont egyik multi sem fogja lenyelni, hogy ilyen munkaadói járulékok mellett még abba is belepofázzanak, miként dolgozzék, miközben a cba zsebbe fizet...
m.macskosz
@orogordog: "tények nem a googl ban találhatóak, mit fentebb írtam a multinak lesz mondvacsinált indoka létszám rendezésre."
Majdnem elfelejtettem reagálni erre az agymenésedre. :)

Szerinted miért is kellene indokolnia bármelyik cégnek is, hogy mit miért csinál,
ha épp a tisztességes munkáltatói/munkavállalói feltételeket rúgja fel a kormány?!
nyanya001
@m.macskosz: Ha majd őt is kirúgják, majd idejön panaszkodni !
De az értelmi szintje kb az ecsivel megegyező !
lópicigáspár
@orogordog: Felénk a kereskedők, ha valaki odaesik zárás után öt perccel kiszolgálja a vevőt, hisz holnap is szeretné, hogy nála vásároljon. Gondolom Te záróra előtt tíz perccel már lehúzod a rolót! :-)
m.macskosz
@nyanya001: Első körben én is azt akartam írni, ha én lennék a munkaadója,
első körben repülne. Ugyanis normális főnök okos emberekkel veszi körbe magát.
.
.
.
Kormányzati szinten is. :)
m.macskosz
@lópicigáspár: Ebbe most valószínűleg beletrafáltál:
öreg ördög már a nick beírásánál hibázott egy jóízűt,
sanszos, hogy a legfelelősségteljesebb beosztása,
hogy felhúzza vagy leeressze a rácsot, és élvezi, ha
tíz másodperccel előbb/később teheti, hadd szívjon a hülye vevő.
Boszi27
@m.macskosz: A multi azt csinálja, amit az MT megenged. Ki is buherált bele az MT-be? Nagyon sokakat nem érdekelt mikor törvényt módosítottak, mert nem gondolták mi lesz ebből. Akkor veszik észre hogy rosszabb mint volt, amikor rájuk is alkalmazzák. A net-adó azonban nagy felháborodást keltett. A cafetéria adójának emelése is majd csak akkor lesz fájó pont, amikor a cég nem ad egyáltalán, vagy sokkal kevesebb étkezési utalványt kap a dolgozó. Akkor majd lehet multizni...
m.macskosz
@Boszi27: Bevallom, rám már nem vonatkozott a MTk-e, mivel nyugdíj mellett dolgozom és nem ugrálhatok. Vagy dolgozom és kussolok, vagy lógatom a lábam, de éhen döglöm.
Mivel nem csak én vagyok ebben a helyzetben, undorodom a gaskó féléktől, mivel ott lett volna a lehetőség, hogy a MUNKAVÁLLALÓK érdekeit képviseljék. Nem tették.
Ugyanígy undorodom a vosz-os dávid ferenctől is, mert most ugat, de annak idején ...
A legújabb kedvencem ez a sokadik tetű: palkovics imre...
Azt hittem, elhányom magam (már bocsánat!), amikor megtudtam, hogy kiket képvisel.
orogordog
@nyanya001: @m.macskosz: vasárnap nem tudtok bosszantani békés eladókat ez a ti nagy bajotok. ha kirúgnak majd megyek a 200 nm alattiba vasárnap. vagy zsebes leszek és lenyúlom a pénztárcátokat amibe meg marad a vasárnapi bevásárlásra szánt pénz.
nyanya001
Ha elolvastad volna fentebb, hogy én nem járok vasárnap
egyik boltba sem, akkor nem írnál ekkora baromságot !
Na ennél fogva, az mind a tied lehet, amit én vasárnap elköltök !
Másik ! Akik hétköznap reggeltől estig dolgoznak, aztán vacsorát főznek, gyereket
nevelnek, azoknak maradt a vasárnap !
De jó leszel falevélsöprögetőnek oda nem kell sok ész !
m.macskosz
@orogordog: A legritkább esetben vásárolok vasárnap, mivel én többnyire akkor dolgozom.
orogordog
@nyanya001: jó lesz nekik a szombat is.
orogordog
@m.macskosz: akkor már eljutottunk a lényegig.
Boszi27
@orogordog: Félreérted a témát. Nem az a legfőbb bajunk, hogy vasárnap nem mehetünk tescózni. Sokkal mélyebben van a lényeg: egyik érintettel sem egyeztettek -szokás szerint- egyik érintettnek sincs előnye ebből, a cél a vásárlók CBA-ba terelése. Nem csak kereskedők dolgoznak vasárnap azokon túl sem akiknek a munkája nélkülözhetetlen a hét minden napján (mentő, tűzoltó, benzinkutas, orvos stb. A cégeknél 4 műszakos munkarendben dolgozóknak sincs vasárnapjuk, van viszont családjuk! Na és ezt nem kell a multira kenni, mert az MT lehetővé teszi. Az ő családjuk miért nem érdekli az aggastyánokat? Azért, mert tulajdonképpen senki családja nem számít, csak a pénze menjen a CBA-ba. Másodszor kikérem magamnak, hogy bárki beleszóljon a magánéletembe! Akkor és ott vásárolok ahol akarok. Vasárnap pedig főleg ami nekem tetszik. Harmadszor nincs ennél fontosabb téma az országban amivel kellene foglalkozni? A mentők napi gyakorisággal jó ha 1 órán belül kiérnek az esethez, kevés a mentőautó, még most sem valósult meg a korszerű mentésirányítási rendszer bevezetése. Pl ha ezért lobbiznának, még tisztelném is őket egy kicsit. Ahol nincs pénz, amit saját zseb felé lehetne irányítani azzal nem törődnek.
m.macskosz
@orogordog: ma, 09:29
Mi együtt biztosan nem jutottunk el, mivel rohadtul nem vagyunk egy platformon.
nyanya001
@Január: s ezek a kisebb boltok mind magyar üzletek, fodrász, virágbolt...
akik többnyire saját maguk vannak az üzletben, vagy a családtagok !
Gondolom, a bérleti díjuk is ennek megfelelően lett megállapítva.
Akármerről is nézem, ez mindenképpen adóbevétel csökkenés lesz és nem is kevés !
orogordog
@Boszi27: cba honnan hoztad képbe, sok helyen egyáltalán nincs is ha copot írod még
részben haszon élvezője is lesz.
orogordog
@nyanya001: a fogyasztás nem változik az marad.
Boszi27
@orogordog: Ha gondolod felsorolhatom, mert egy a gazda: CBA, Real Coop, Univer. Sok helyen multi sincs, de már megint nem a lényegről beszélsz.
orogordog
@Boszi27: nézőpont kérdése, nekem jó neked nem vagy fordítva.
m.macskosz
@orogordog: Parancsolj, jóbarát, élvezd, ha a munkatársaid-- esetleg te is--munkanélküliek lesznek!propeller.hu/itthon/3035976-miniszterium-szerint-is-kirughatnak-embereket#comments
vukkocska
Hogy nem arra ment ki az egész bezárás, hogy vasárnap pihenjenek az eladók, az egyértelmű. Ugyanis nem minden vasárnap kell dolgozniuk, mert forgóban vannak. Azok vannak csak minden vasárnap, akik ezt kifejezetten kérik, mert így több pénzt kapnak, vagy nincs családjuk, és nekik tök mindegy, hogyan telik a vasárnapjuk több pénzért. Ami viszont a KDNP-nek teljesen ellentmond az az, hogy a kisboltokban csak a tulajdonos és a családja dolgozhat. Ez mitől más. Attól, hogy itt az egész család munkával tölti a vasárnapját, s ha netán megkérnek valakit a vasárnapi árusításra, még meg is büntetik őket. Seggnyaló tetű banda. Vagy már nagyon sokat tudnak a Fideszről, és azok kénytelenek voltak engedni ennek az eszement javaslatnak. Ha Veszprémben győz az ellenzék - amiben őszintén reménykedem -, szerintem a 2/3 megszűnése után a Fidesz azt fogja csinálni a KDNP-vel, mint amit anno a Torgyánékkal. Akkor már nem lesz szükség rájuk, ha a 2/3 ugrott. Majd Tömjén Zsoltika Gyurcsány mellett fog ülni a Parlamentben :)
m.macskosz
@vukkocska: Azért linkelem be újból, hogy mindenki tudja:
a kdnp nevű bohócok gyülekezete csak báb volt, az ötlet ezé
a t. . .é volt: munkastanacsok.hu/palkovics-imre-a-munkavallaloi-kerdesek-europai-kozpontja-eza-igazgatosaganak-tagja/
a fidesz meg... egy még nagyobb rakás
tivoli
@m.macskosz: ma, 13:20
Így volt. Hallottam, amikor mesélte kedves Palkovics urunk, hogy amikor kiötölte ezt a vasárnapi zárvatartást, kilincselt vele különböző pártoknál, de egyedül a KDNP ugrott rá.
Sose legyen több örömük az életben.
m.macskosz
@tivoli: "...kedves Palkovics urunk,..." a tiéd, b + !
Bocs, de ez ziccer helyzet volt! :)
tivoli
@m.macskosz: :-))
Ne haragudj, de itt már mindenki úr, aki közpénzből kapja a fizetését.
Ez az okostojás is be akarta írni a nevét az ország emlékkönyvébe.
m.macskosz
@tivoli: Tudod, ki az úr?
Aki előre és kezét csókolommal köszön a WC-s néninek!
Ezek a senkik a lábuk nyomába nem érnek egy úriembernek!
Téma kicsit off:
Elbúcsúzott a haverod, brühühü..
tivoli
@m.macskosz: ma, 15:31
Érted te, hogy milyen úrra gondoltam. (aki közpénzből..)
Hóóó! Melyik haveromra gondolsz?
tivoli
@m.macskosz: ma, 15:46
Mélységesen sajnálnám, mert egy igen "színes" személyiség. Majd visszajön, új név, új stilus, új világnézet új köntösében.
Jó volt ez az megundorodtam a fidesztől stílus, hányan beugrottak neki, ő meg piszok jól szórakozhatott. :-))
m.macskosz
@tivoli: Tudod, én tényleg önmagamból indulok ki, ezért nem értem, miért jó az bárkinek is, hogy másnak adja ki magát, mint aki. Azt sem értem, milyen élvezetet nyújthat az valakinek, ha mást bánthat, sértegethet...Engem lehet, hogy te is hülyére veszel, túlélem: inkább látsszam idiótának, mint egy lelketlen senkinek.
szandokan
@m.macskosz: @tivoli: Nem értem, ki tűnt el? Mondjuk valóban mindjárt eltűnök, ugyanis az oviban ma lesz a mikulás ünnepség öt órától. Ezt a félreértést majd este megvitatjuk, macskosz, nem igazán értem, hogy a linken szereplő egyén miért is volnék én. Tegnap láttam először a nevét, még írt egy privit is, talán egyszer, ha szóltam hozzá. Most megyek, mert látni akarom a gyerekeim szereplését. További jó eszmecserét!
miazavalami
@szandokan: :-) Akkor neked hetente van 20 ezresed? :-)
Bírom amikor besétálsz az erdőbe?
tivoli
@m.macskosz: ma, 16:01
Érdekes játék lehet, de nagy a lebukás veszélye, mert tartósan senki nem tud kibújni a bőréből. A bukta meg bukta, onnantól mondhat amit akar.

Bocsánat, sose volt szándékomban senkit hülyére venni, szeretem a tisztességes játékot. Viszont ha valaki hülyét akar csinálni belőlem, azt nem viselem. Ha észrevetted..
S ha hiszed, ha nem, nem vagyok lelketlen, de az ember egy bizonyos kort megélve rájön, hogy mindenki gondját-baját nem veheti a nyakába.
S azzal, hogy valakiket alázok mindenféle trágár stílusban megfogalmazott módon, attól nekem nem lesz jobb. De azoknak se akik miatt tenném ezt.
m.macskosz
@szandokan: "...ugyanis az oviban ma lesz a mikulás ünnepség öt órától."

Ez bizony eléggé inkorrekt eljárás azon ifjakkal , akik még hisznek a Mikulásban,
a Jézuskában! Ugyanis már tizenegy nappal ezelőtt meg kellett volna töltenie sánta klausznak a kis csizmákat, a Jézuska meg csak hét nap múlva köteles meggyújtani a gyertyákat a fenyőfán ahhoz, hogy az karácsonyfává váljék.
Nem szép dolog hazudni, de ha már hazudsz, hazudj igazat!
Bercifiu
@volvós: Marisnene megnyitotta a mozgó boltot, a szenteltvíz tároló mellett árul.
Bercifiu
@volvós: Ja! csak saját kézzel történő fejés esetén kapható tej.
orogordog
további jó kínlódást

A vasárnapi zárva tartásról Heiszler Gabriella cégvezető azt mondta: a forgalmuk nagyjából 8 százalékát realizálják vasárnap. A vállalatnál abban bíznak, hogy a forgalom áttevődik a hét többi napjára, és így a bevételük nem fog számottevően csökkenni.
Spar Magyarország is a jövőben a franchise hálózat bővítésére törekszik, amivel enyhíthetnek a megemelet sarcokon. (Jövőre nagyjából a 30-szorosára – 325 millió forintról 9 milliárd forintra – nő a kiskereskedelmi hálózat által fizetendő élelmiszerlánc-felügyeleti díj.)
volvós
@orogordog: Te meg köszönd meg az ápolóknak, hogy ilyen sokáig
engedtek a gép közelébe, és ne felejtsd el a gyógyszert bevenni !!
orogordog
@volvós: Nincs mese,
Én kívánok neked egy másik világot!
Nincs mese,
A valóság ellen kapsz egy sorszámot.
m.macskosz
@orogordog: "(Jövőre nagyjából a 30-szorosára – 325 millió forintról 9 milliárd forintra – nő a kiskereskedelmi hálózat által fizetendő élelmiszerlánc-felügyeleti díj.)"
.Eszednél vagy?! Szerinted ez mit jelent?!
Azt, hogy drágább lesz a sajt, vaj, hús, tej, kenyér, krumpli, pelenka...tehát az emberek kevesebbet fognak vásárolni. Ha a vevő kevesebbet költ, akkor a multi nem tud téged eltartani, tehát te, mint alacsonyan képzett, mehetsz a nem létező munkanélküliek számát gyarapítani. Magyarul mész a levesbe, barátocskám, közmunkásnak!
Beeeeeeeeeeeeeeeeeezony!
orogordog
@m.macskosz: nem nem kifizeti szépen ami jár vagy eltolja a biciklit. azt már nyitom is a bolt ajtómat.
m.macskosz
@orogordog: Ha te ennyire spiccen vagy, akkor miért foglalkozol a multik vasárnapi nyitva tartásával?
Már rég nyálaznod kéne a tacepaókat: orogordog minden nap, reggel 5-től 12-ig várja kedves vevőit. (Alul apró betűvel: vár téged a fene, utállak, mint a sz.t, de fizetnem kell az adókat, ha esik, ha fúj.)
orogordog
@m.macskosz: mert még nyitva van addig nincs biznisz. remélem amit akkor elvet most vissza adja a fidesz. de 2015 03. 15. még messze van addig még bármi lehet.
nyitva tartás H-P 8-12 13-17 SZ 9-12 ha nem veszi ne babrája, megyen otthon az anyja várja:) :)
szandokan
@m.macskosz: A picsába, karácsonyi ünnepséget akartam írni!!!
szandokan
@m.macskosz: Egészen pontosan ma volt a karácsonyi műsor, nehogy ebbe is beleköss, mert mást sem teszel újabban.
simmering73
Maestro. Mióta kezd kinyilni a szeme, egyre csúnyábban beszél. Vagy újra becsipásodott? Kezdem elveszteni a fonalat.
gödörben
@orogordog: Szerintem eddig is meg tudtad enni, ha akartad. Nem volt előírva a vasárnapi bevásárlás. Most viszont csak hétköznap mehetsz vásárolni.
Az ügyintézési idők is érdekes módon csökkennek, minden tájékoztatás nélkül. Vagy csak lemaradtam.
Az okmányirodának nyitva kéne lenni este 20-ig, de 15 órakor már nem adnak sorszámot, mert 17-kor bezárnak. Ezt ki írta elő? Ha előírta akkor miért nem 10-18-ig vagy 11-19 óraág tartanak szitva a "szolgáltató", hogy a dolgozó is el tudjon intézni valamit szabadság nélkül?
orogordog
@gödörben: nem értelek, velem egyezik a véleményed?
m.macskosz
@szandokan: tegnap, 22:34
Juj, milyen csúnyán beszélsz...:(
szandokan
@m.macskosz: Csúnyán? Azért annyira nem volt az. Még mindig jobb, mint másokba belekötni folyton.
gödörben
@orogordog: Én erre a bejegyzésre válaszoltam:
Lázadok!
Nem tetszik a rendszer?
Végre alakul a rend és háborogtok!
fidesz most nyert 1500000 szavazót.
mszp-és izgágák szavazóikat végleg el bukták.
Vasárnap végre a nyugalom napja lesz, 10 év után végre én is megehetem családommal a vasárnapi ebédet.
További jó zsörtölődést.
m.macskosz
@szandokan: Felveszem a ritmust.
Vannak itt néhányan, akik mást sem tesznek,
én miért ne tehetném?
orogordog
@gödörben: így már értem. De vasárnap én is és feleségem is dolgozunk, gyerekek meg "valahol kiadva". Ha bejön nem lépnek vissza akkor március- tol megoldva, Mint írtad akik reggel hatol este tízig dolgozik heti 4-5 napot akkor az mikor érjen rá orvoshoz menni okmány irodába sorba állni, ilyen alapon. Szervizek sincsenek vasárnap. Háziorvos sem rendel se szombaton sem vasárnap.
gödörben
@orogordog: Örülök, hogy így családi körben tudjátok a hétvégét tölteni.
Kellemes ünnepeket kívánok Neked és Családodnak is.
hetöndöe
A kerskedelemben tíltva lesz és más vállalkozásoknál vajh miért nem?
bakegya
Akik ezt megszavazták,azokat kell lakatra verni!
szaboria1
@Hellcat: Csak netán azzal fenyegetőznek, hogy kilépnek a koalícióból?
Hellcat
@szaboria1: Lehetséges...bár a jobbik azonnal pótolná szívesen a kiesőket.
orogordog
@gödörben: Békés boldog karácsonyt !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.