A kormány úgy döntött, felkéri a jegybankot, hogy nyújtson segítséget az MKB megerősítéséhez és újjászervezéséhez – közölte Orbán Viktor ma, a Matolcsy Györggyel közös sajtótájékoztatóján. Azt szeretnék, hogy az MKB legyen egyik legjobb és legerősebb bank. Aztán később majd privatizálnák.

A kormányfő elmondta: a szerdai kormányülésen Matolcsy György jelenlétében tekintette át a kabinet a magyar pénzintézeti rendszer helyzetét. A kormány azért tűzte napirendre a kérdést, mert úgy látja, a bankrendszer megerősítésre szorul – közölte Orbán Viktor.

Ez volt Orbánék nagy bejelentése

Az MKB ügyében hangsúlyozta: a kormány és a Magyar Nemzeti Bank egyetértett abban, hogy az MKB-ból az ország egyik legjobb és legerősebb bankját kell kialakítani.

Matolcsy György elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Bank védőhálót ad az MKB-nak, a jegybank teljes mérlegével az MKB mögé áll, ezzel a bank teljes likviditását garantálja, és az javasolják, hogy a reorganizált bank ne maradjon állami tulajdonban.

Orbán beszélt arról is, hogy kárenyhítési alapot hoz létre a kormány a Széchenyi Bank betéteseinek.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

petike
Újabb "indok" a néptől lenyúlt milliárdok elherdálására, hogy később-nem is titkoltan-a fideSShez vándoroljon. Immár "törvényesen".
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Borda
Persze,persze! Nem vagy még elég zsíros CSIMPÁNZ KIRÁLY? Teljesen véletlenül ezt láttam a tévében is ma,de majdnem elhánytam magam a látványtól úgy szét van hízva,hogy a zakóját nem lehet rendesen begombolni.
Desischado
Hja kérem, folytatják! Megmondták előre, de sajnos, sokan nem értették meg. Lehet lopni vígan, és most már nem is titkolják. Vajon meddig tűrjük még ezt?!
mindenes46
...és mi lesz akkor/denelegyen/ ha megint lesz egy pénzügyi válság!!! Az egész ország beledöglik!!!
mate03
@mindenes46: Vigasztalódj! Már bedöglött! Ezen az országon csak vérrel,könnyel lehet segíteni! Köszönjük meg a Fidesz szavazóknak,és mindazoknak akik nem mentek el választani!
Bercifiu
Gyurikám! Inkább kuplerájt kellene nyitni, arra van igény. Felháborító, hogy így szórja ez a barom a pénzünket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.