Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere reagált Lázár János csütörtöki interjújára, amelyben a miniszter hátbatámadásnak tekinti párttársa korábbi, a fideszes politikusok „urizálásáról” tett kijelentését. „Az alapvetően a Fideszen belüli generációs küzdelmekről szóló interjút nem tekintem személyes ügynek. Lázár János korosztályának egyik legdinamikusabb és legtehetségesebb tagja” – reagált az MNO-nak Pokorni Zoltán, a Fidesz politikusa. A Hegyvidék polgármestere természetesnek tartja, hogy a Fideszen belüli fiatalabb generáció vezetőjeként bátran vállalja a konfliktusokat. „De mi, akik már lassan a párt veteránjainak számítunk, megtanultuk, hogy csatározás közben sem szabad elfelejtenünk, hogy milyen módon kötünk majd békét. A politikai családon belüli egyensúly megőrzése azért fontos, mert ez az egyik feltétele annak, hogy a magyar társadalomban tudjunk nyugalmat és kiegyensúlyozottságot teremteni.”

Forrás: Magyar Nemzet
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KERKA
@36: ez nem generációs válság, hanem egy belső erkölcsi/ morális válság, sőt inkább csőd! Megindult az abszolut bukás felé vezető úton a Fidesz. Amikor már belülről is dörömbölnek a falon, és kívülről is támadnak, ott már vesztésre áll az ügy. Elég volt belőlük. Elég volt a sok hazudozásból, csalásból, mutyizásból a megfélemlítésekből.
Takarodjanak ki a napi politikából ezek a politikusnak nevezett pöffeszkedő , urizáló, paprikajancsik és gigerlik, focimániás ficsúrok.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
Pokorni olyan a fideszben mint Gyurcsány volt az mszp-ben.
Toby
Pokorni közelebb áll a valódi demokrácia híveihez, mint a főpatkány csürhéjéhez !
lajospapa
@Toby: Csakhogy Pokorni legalább annyira felelős a Fidesz mai valóságáért, mint Lázár. A politikai tett nem olyan mint az egyes ember paráználkodása, hogy meggyónom, leimádkozom és minden rendben van. Én Szent Pált mindig Saulusnak látom, hiába világosodott meg.
Desischado
Én azt mondom, Pokorni érzi, hogy a rablóbanda vesztésre áll, és ezért hátrál kifelé. Viszont nagyon kulturáltan rakta helyre ezt a pöffeszkedő hatalom és pénzéhes tahót. De az ilyen bunkó mint lézer jankó, hogyan is érthetné meg ezt?
Toby
@lajospapa: Tudod az a fő gond, hogy ezek a tetvek még csak meg sem gyónják ! Pokornoi már nem először adta jelzését, hogy kissé másként gondkodik a bűnbandáról !
Földúton azért ne közlekedjen és kerülje az ismeretlen kilétű osztrákokat is !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.