Pszichológus: Belefáradtam az örökös panaszkodásba, siránkozásba

Szégyellem magam, hogy ilyenekre gondolok. Hosszú az út ide eljutni, de legalább már felismertem: nem tudom feltétel nélkül elfogadni, és teljes önfeláldozással rajongani a szüleimért - főleg az anyámért (úgy mint eddig). Pedig nekem nagyon jó életem volt, de hogy milyen ára van, azt az utóbbi pár évben érzem igazán. Megkaptam mindent tőlük, (ésszerű határokon belül), persze segítettek lakást, kocsit venni, felújítás, stb… Cserébe úgy ügyeskedett, hogy ne menjek el messzire tőlük, 25 km-re lakunk, de úgy látom most már ez is messze van. Az lenne a legjobb, ha ott lennék állandóan velük és kiszolgálnám/ápolnám őket. Idősek, késői gyerek vagyok. 20 éve vagyok házas, azóta élek tőlük külön. 20 éve minden áldott nap (van hogy többször is)telefon, hogy mit csinálunk, hol vagyunk, miért nem vettük fel, jaj, csak nincs valami baj… A 20 év alatt a hétvégék 95%-át náluk töltöttük. Akkor is, ha nekünk is programunk lett volna, ha semmi kedvünk sem volt kimenni, ha nem is éreztem jól magam...