Két rendkívüli ülést tart kedden az Országgyűlés: reggel az MSZP, déltől a Fidesz kezdeményezésére.

Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság vasárnapi ülése után az MTI-nek elmondta, hogy a Fidesz kezdeményezésére kedden déltől lesz rendkívüli ülés, ezen az Áder János által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött két törvényt, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló, valamint a kereskedelemről szóló törvény módosítását vitatják meg.

Mindkettőt december 9-én fogadta el az Országgyűlés. Az épített környezetről szóló jogszabály módosításával a parlament újraszabályozta a plázák építésének lehetőségét, a kereskedelmi törvény átírásával pedig 2018-tól megtiltotta a napi fogyasztási cikkek árusítását azoknak a nagyobb üzleteknek, amelyek nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben.

Áder János a kereskedelmi törvényt uniós szabályokra és uniós bírósági állásfoglalásra hivatkozva küldte vissza. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvénymódosítást – amely a 400 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi építmények építésének, átalakításának és bővítésének építésügyi hatósági engedélyezési eljárási szabályait állapítja meg – a többi között a szakhatóságokkal kapcsolatos szabályozása miatt tartja aggályosnak a köztársasági elnök.

Az már korábban eldőlt, hogy kedd reggel az MSZP kezdeményezésére tart a parlament rendkívüli ülést az útdíjjal kapcsolatban. Az MSZP országgyűlési határozati javaslatban rögzítené, hogy az M0-s és a bevezető autópályaszakaszok jövőre is díjmentesen használhatók. A szocialisták rendkívüli ülést összehívó kezdeményezését az LMP és a független képviselők is támogatták.

Az Országgyűlés honlapján olvasható napirendi javaslat szerint a két visszaküldött törvény esetén előbb a törvényalkotási bizottság jelentését és annak módosító javaslatát vitatják meg a képviselők, majd zárószavazás lesz a törvényekről.

A reggeli és a déli ülés is napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, és mindkettőn elhangzanak majd interpellációk, azonnali kérdések és kérdések. Az Országgyűlés várhatóan 18 órakor fejezi be munkáját.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kukac50
A Fidesz nemhogy örülne,hogy itt beruháznak, építenek cégek itteni dolgozókat alkalmaznak,a CBA mentegetése miatt,beruházók nem választják Magyarországot.
Nálunk nem tűrnek meg olyan cégeket akik többet termelnek mint a CBA.
jelen
A kereskedelmi törvény unios szabályokat sért. A vasárnapi zárvatartásnak nincs társadalmi támogatottsága! Áder János köztársasági elnök úrnak ezt a törvényt is vissza kellene küldeni az Országgyűlésnek. Bennünket /segélyezetteket, közmunkásokat, nyugdíjasokat, minimálbéreseket, nagycsaládosokat/ 6-7 millió embert nem kérdezett meg senki, hogy akarunk-e TUDUNK-e 15-20%-kal drágábban vásárolni. A termékadó kiszélesítése, az iparűzési adó számítási alapjának megváltoztatása, az élelmiszerbiztonsági felügyeleti díj drasztikus emelése 2,1-2,2% inflációt eredményez. /Nyugdíjak emelése 1,8%/ A multi beruháznak, fejlesztenek, hiteleket törlesztenek, néha veszteségesek,DE nekünk 6-7 millió embernek AKCIÓZNAK!
m.macskosz
@jelen: Áder EP képviselő volt, amikor Orbán hazahívta közt.elnöknek. Nem kedvelem őt, de gyanítom, hogy ért a szakmájához és ragadt rá egy-s más Brüsszelben. Visszaküldte ezt a bizonyos törvényjavaslatot az ogy.-nek, fogadjunk, hogy bele is írta lábjegyzetként, miket kell beleírni és miket kell kihagyni belőle, hogy aláírhassa úgy, hogy ne lehessen belekötni!
m.macskosz
@m.macskosz: Az Origon találtam, nagyon tetszett:
''BánfalviE2014-12-21 10:56:53
Valamelyikük megveheti a budai várat, amit rögtön 3 éves gyermeke nevére irat. És azért kell most gyorsan, mert ez lesz a gyerek karácsonyi ajándéka.''

bullish2014-12-21 10:32:16
''Azt hittem, hogy azért tart rendkívüli ülést mer megtámadták Magyarországot.
Nem is értem, hogy a csuhásoknak annyira fontos egy jövő tavasszal hatályba lépő törvény idei megszavaztatása, ahelyett, hogy adventi áhítatba esnének, mint a tüntetőknek ajánlgatták?
"az épített környezet alakításáról ... vajon ez mit jelent? Biztos megint valami hirtelen ötletből származó szemétséget."''

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.