Feljelentést tesz bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyon hátrányt okozó csalás gyanúja miatt Belváros-Lipótváros önkormányzatának ingatlaneladási gyakorlata miatt Juhász Péter, az Együtt társelnöke, V. kerületi önkormányzati képviselő.

A politikus hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: több tucat ingatlaneladást vizsgáltak, és egyetlen téves nyom sem akadt, minden esetben kiderült, hogy az adott ingatlan valamilyen módon "jogtalan, törvénytelen módon" került az új birtokos tulajdonába.

Az Együtt társelnöke szerint ebből látszik, hogy egy rendszerről van szó, amelyet jól képzett emberek építettek ki, kívülről a jogszerűség látszatát keltve.

"Ennek alátámasztására különböző papírokat gyártattak le, különböző cégeket bíztak meg" – mondta. Szerinte a rendszer célja az volt, hogy verseny nélkül, a piaci ár alatt adjanak el V. kerületi ingatlanokat az általuk kijelölt vevőknek.

A végeredmény egy hihetetlen mértékű ingatlanvagyon-vesztés, amelynek károsultja minden esetben az önkormányzat volt – tette hozzá.

Juhász Péter úgy fogalmazott: egyes ügyekben önmagában felfedezhető az okirat-hamisítás, hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és csalás, azonban ezek összességét vizsgálva "kirajzolódik egy hatalmas csalássorozat", amely akár tízmilliárd forint bevételkiesést is okozhatott az önkormányzatnak.

A politikus tarthatatlannak nevezte ezt az állapotot, ezért, mint mondta, "nyilvánvalóan" előrehozott választások lesznek az V. kerületben. Juhász Péter azonnali lemondásra szólította fel Szentgyörgyvölgyi Pétert, Belváros-Lipótváros polgármesterét, Sélley Zoltán jegyzőt, valamint a képviselő-testület azon tagjait, akik az előző ciklusban is képviselők voltak, illetve azokat, akik tisztséget töltöttek be bármely bizottságban.

Juhász Péter bízik abban, hogy Polt Péter legfőbb ügyész azonnal nyomozást indít, olyan gyors és transzparens lesz, mint ahogy Simon Gábor, korábbi MSZP-s képviselő, vagy más baloldali politikusok esetében volt.

Azt mondta: az adatokhoz, jegyzőkönyvekhez, amelyekből a "bűnszervezetet" feltárta kollégáival, minden képviselő hozzáférhet.

Belváros-Lipótváros Önkormányzata kiadott két, Juhász Péterrel kapcsolatos közleményt:

1. Ügyészségi eljárás indul Juhász Péter ellen

Rogán Antal feljelentése alapján, a Fővárosi Törvényszék 2014.december 4-én kelt végzésével elrendelte, hogy az ügyészség eljárást indítson rágalmazás ügyében Juhász Péter ellen. A bíróság indoklása szerint az eljárást azért kell lefolytatni, mert az Együtt politikusa Belváros-Lipótváros Önkormányzat és Rogán Antal hivatali működésével kapcsolatban tette a sérelmezett kijelentéseket, a polgármester pedig hivatalos személynek minősül.

2. Reagálás Juhász Péter sajtótájékoztatójára

Belváros-Lipótváros Önkormányzata már a nyáron feljelentést tett Juhász Péter ellen rágalmazás miatt. Azóta az önkormányzat két újabb keresetet indított az Együtt társelnökével szemben nyilvánvaló hazugságai miatt. December 4-én a Fővárosi Törvényszék másodfokú döntésével elrendelte, hogy Juhász Péter ellen az ügyészség is eljárást indítson vádaskodásai miatt. Juhász Péter nagy eséllyel indul, hogy 2015-ben ő legyen a rágalmazás miatt legtöbbször elítélt politikus.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
...a második akasztófa legyen a poltté..."mert megérdemli" ! A "zöld dosszié" ügyében is Horváth gyanúsítása volt az elsődleges !

Polt bűnöző hozzáállása értelmében, egyetlen egy szarházi, becstrelen és tisztességtelen közhivatalnokot sem lehet büntetlenül feljelenteni !
Polt is kérjen tolmácsot !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Törölt felhasználó
1 óra alatt lefolytatják a vizsgálatot és ki fog derülni, hogy Rogán még drágábban is adta el az ingatlanokat, mint a piaci ár:)

Indoklás:
- Juhász drogos, tehet eleve nem lehet igaza!
Boszi27
Veszélyes lehet mostanság juhásznak lenni!!!
Juhász István
Kedves NÉVROKONOM!!! Tanult, és művelt emberként, biztosan tudod, hogy széllel szemben nem előnyös pisálni. Mindenesetre te legalább megkisérled, és bizok benne, hogy a széljárás ellenére megúszod a levizelést. Csak előre! El kell valakinek, vagy valakiknek kezdeni a népbutitás elleni harcot...Nehéz lesz a bizonyitásod, de a számok azok eléggé objektivek, azokat nehéz megdugni. Kiváncsi lennék az V. ker. fideszes szavazóira, ha majd eljön a fény, hányan fognak újból rájuk voksolni??? Persze, lehet, hogy a narancssárga köd, már teljesen belepte az agyukat, a szemüket. Mimdegy is, kinek a neve , logója van az iven, csak a Viktor kell...NEKIK...
mate03
@Juhász István: Egy vigasztaljon! A 2/3.ad,már a mi oldalunkon van! De lesz ez még több is!
mariaberta
@Desischado: Nem lesz semmi véletlen baleset, hiszen nem ellenzéki, főleg nem MSZP-s.
Juhász István
@Juhász István: @mate03: Igenm mate, a 2/3 ad már nem a fityiszé, csak félek, a lustaság megint le fogja győzni az elégedetlenséget, és szép kéyelmesen otthon marad@mate03: nak a szavazás napján, megint csak az ő törzsszavazóik mennek el az urnákig, a többiek meg majd irkálgatják a panaszaikat, és jön majd a megbánás : miért is marad@mate03: tam itthan???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.