Visszaköszönnek az ötvenes évek és A tanu című film: a BVSC-uszoda felújított medencéjében hétvégén állítólag ketten pancsolhattak: Szatmáry Kristóf fideszes képviselő és fia. A többiek meg így jártak.

Az esetről tegnap számolt be egy felhasználó a Tumblren:

Reggel a BVSC uszodába mentünk a családdal, aminek tényleg frankón megcsinálták az új szárnyát, ami korábban évekig rohadó kis medencék helyére épült. Belelkesülve néztük a késznek tűnő dolgot, főleg, mert két pasas bent épp úszott, így a jegyvásárlásnál meg is kérdeztük, be lehet-e menni. A válasz az volt, hogy nem, mert még nem volt átadva. Mikor (mi is illetve a mögöttünk érkezők is) erőtlenül tiltakoztunk, hogy dehát láttuk, hogy van bent valaki, akkor jött a csattanó: “ja, az az elnök és a fia”….

Szatmáry Kristóf ugyanis történetesen a BVSC elnöke is. Emellett fideszes parlamenti képviselő, államtitkár, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint a családjához közthető úgy 12 trafik.

Az Együtt az esetről értesülve közleményt adott ki, amelyben felkérik Karácsony Gergely zuglói polgármestert, vizsgálja ki, tényleg kipróbálhatta-e átadás előtt a medencét Szatmáry.

Frissítés – Az RTL Klub esti hiradójában az hangzott el, hogy hem Szatmáry Kristóf miniszteri biztos, hanem a BVSC alelnöke úszott vasárnap délelőtt a fiával az uszoda felújított medencéjében, amelyet a sportlétesítmény nem vip látogatói még nem használhatnak.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

73
Kicsit bunkók,kicsit faszkalapok,de a mi képviselőink!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Rájuk kellett volna törni az ajtót és beugrálni a medencébe. Hogy Szatmáry Bástya elvtárs is élvezze a pancsolást.
73
Kicsit bunkók,kicsit faszkalapok,de a mi képviselőink!
volvós
Pár liter sósavval meg lehetett volna oldani a " protekciós " lubickolást !!!
Senara
m.blog.hu/lm/lmperzsebet/image/b%C3%A1stya.jpg Bástya elvtárs rokona ciki volna a neve és felvette Szatmáry nevet
wagabund
Példát kell mutatni a gyereknek...
- látod, ha tanulsz, mint én, akkor leszel valaki, ha nem, akkor te is kintről bámulhatsz befelé csorgó nyállal...

ez egy jó példa...(már gyűjti is a pénzt a diplomára)
dr. prédikátor
@volvós: A kettőhúsz jobb lett volna .Egy kicsit felvillanyozódtak volna!!!
volvós
@dr. prédikátor: vagy a kettö eccccerre !!!
dömdödöm
A 12 trafik és az egyéb kiváltságok sima működtetése a bizonyítéka az esetleges váltás működőképességének .
soljanka
Ez az a Szatmáryné Jähl Angélás alom?
Az aki először az szdsz-szel jelöltette magát, aztán fideszes képviselő lett?
A férje meg MIÉP-es képviselő volt.
Kb. ilyen tisztségeket töltött be eddig:
"Nagybani piac Zrt, Felügyelő Bizottság elnöke
Bajcsy-Zsilinszky Kórház Felügyelőbizottságának elnöke
Vidám Park Zrt., Felügyelő bizottsági tag
BKIK Tagcsoport. Kollégiumi Elnök.
MKIK alelnök
BKIK elnökségi tag, MKIK küldött, V. osztály elnök/ Kereskedelmi tagozat elnök
Budapest Fővárosi Önkormányzati /leggazdagabb/ képviselő
A XVI. kerületi Közbiztonsági Alapítvány elnöke
Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság, bizottsági tag
A Munkaadók és Vállalkozók Pártjának budapesti elnöke
Közbeszerzési Bizottság, bizottsági tag
PMKIK Elnökségi tag, Országos küldött, Szakmai tagozati alelnök, Területfejlesztési Bizottság tagja
és a Budapest Gazdasági Főiskolánál is valami tisztséget tölt be..
lópicigáspár
@volvós: A sósav nem megoldás, hisz spórolósabb helyeken a víz ph-ját azzal és némi konyhasóval állítják be. :-)
Toby
A fidesz közleménye az álságos, bal - és ballib -dk-s - posztkommunista - fesztkommunista csúsztatáról:

- Szatmáry úrr(!) és leszármazottja azért volt az usziban, mert a képviselő, bemutatta fiának a víz viszkozitását, folyékony halmazállapotát, valamint felhajtóerejét és ez stratégiai partnerré fogja tenni ifj. Szatmáryt.

- Biztonsági ellenőrzést végzett az elnök úrr(!), hogy meggyőződkön arról, a vízcserélő ketyere valóban nem fogja beszippantani a balos - ballib - ballibsi - hazaáruló - dk-s - komenyista - poszt - és fesztkomenyista polgárokat sem, mert a ketyere nem olyan !

- A képviselő úrr(!) halaszthatatlan elfoglaltsága(i) miatt, hetek óta nem tudott fürdeni, erős kajmán szag áradt becses testéről - és ből, indokolt volt az buszi használata.

- A képvselőú úrr(!) - a hazaárulkó bal - ballib - ballibsi - komenyista - poszt - és fesztkomenyista, valqamint dk-s gyót,mentek helyett is lemosta a NAV-ot ért gyalázatot !
Szimba
A BVSC elnökének, emellett fideszes parlamenti képviselőnek, államtitkárnak, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökének, valamint a családjához köthető úgy 12 trafikosnak ez nem urizálás. Neki ez jár. Mert lsimon is megmondta: "nincs azzal gond, ha vagyonosak a politikusok, mert így arra tudják fordítani az idejüket, hogy a közjót szolgálják"
No meg értsük meg, letesztelte, saját és fia életét kockáztatva a BVSC-uszoda felújított medencéjét. Mi ez, ha nem a közjó védelme?
nyanya001
Gusztustalan egy bagázs ! Pffúúújjjjj !
hetöndöe
Ezeknek a rohadék fidesznyik patkányoknak minden ráfér a pofájukra.
A hatalmi gőgjük nem ismer határt,egy cseppet sem csodálkoznék azon,ha párat tényleg felaggatnának az első lámpaoszlopra.
prime777
Miért is csodálkozik ezen bárki is?Nekik az jár,hiszen felsőbbrendűek mint az egyszerű ember.Vegyétek már tudomásul,hogy ez van és ez lesz!
Az igazi nemzetes magyarok az igazi magyarok.Ti meg kis csikkes,proli híg-magyarok vagytok.
Kuss nektek mindenhol,nektek csak a munka jár.Férgek vagytok csak és arra születtetek ,hogy kiszolgáljátok az ilyen nagyságokat.
Na körülbelül így gondolkodhat a mai gárda.Erőből és hatalomból magyarok ők.:)
Szimba
"Az Együtt az esetről értesülve közleményt adott ki, amelyben felkérik Karácsony Gergely zuglói polgármestert, vizsgálja ki, tényleg kipróbálhatta-e átadás előtt a medencét Szatmáry." Jézusom, de gyenge! Azt kérdezi, hogy kipróbálta-e? Nem azt, hogy lezárták-e a köznép előtt?
volvós
@Levendula: Hogy néz ki ez a p...a ???
Az orra igencsak megnött, minden szögböl !!
Nem kérek az Ö puszijából !!!
Szimba
Álljunk meg egy pillanatra: Új hír: Tóth Sándor alelnök úszott a fiával a nagyközönségtől elzárt vadiúj medencében. A pénztáros összekeverte a munkaadóját -szatmáryt - és helyettesét.
Mert hasonlítanak egymásra, ugye?
Kíváncsi vagyok mikor rúgják ki "tévedéséért" a pénztárost?
Arra is kíváncsi vagyok, mennyit ért meg tóth sándornak ez a hazugság?
zöldszem
@Levendula: Ha, ez a nő 5 perccel később született volna, elefánt lett volna belőle!:))))
dr. prédikátor
hinnye a szentségit!!! ennek a pichának a fejét bárddal faragták ki vagy a ló rúgta széjjel!!!???
Szimba
@73: ez most dícséret, vagy és elfogadva részedről?
73
@Szimba: Ha láttad a Tanú c. filmet,akkor tudod,hogy miről írok.
Toby
Pfújjjjjj...rondák vagytok. Egy hölgy soha nem örexik...csak rudnám, hogy mitől ráncosodik akkor...megvan ! A sok trafik és a "narancsbőr" okozza a korai örege...bocs...idősödést !
dedy
A pártnak van szakértő képvi SELLŐ je és próbauszáson volt
levarosbukta
@Levendula: Megnéztem, többször is! De rá kellett jönnöm hogy még is csak jól látok. Ritka randa az arcberendezése szegénynek. Pedig biztos futná egy kis plasztikára. Az első képen pedig ritka értelmes feje van.
Juhász István
Megint félreértünk valamit...Az elnök " ÚR " és a fia önfeláldozóan kipróbálják a nagyközönség igénybevétele előtt a medencét. Igy legalább még időben kiderülhet, ha esetleg valami gubanc van a medencékkel...Ne akkor derüljön ki, hogy a gyártás során valami el lett k..va, hanem a két önfeláldozó ember tesztelje le. Csak meg kellene inkább köszönni nekik ezt az önzetlenséget...Ja, az átadás után, hol fog úszkálni ez a két jómadár?? nekik előbb tejjel fogják feltölteni a medencéket, a többi fürdőzőt meg kizavarják a Tejből, mondván, hogy véletlenül a medencébe lett töltve az ország tej fölöslege, és az elnök úr a fiával teszteli, nem ártalmas.-e az egészségre???
Desischado
Mert ők megérdemlik, mi meg menjünk a jó fenébe! Így gondolja a fidesz. A banyán meg hiába van egy kiló vakolat, akkor is bűnronda! És az orra?! Pedig telne a trafikokból meg lenyúlt miegyebekből plasztikára!
mate03
@Szimba: Uraim! Csak az igazság nevében! A BVSC.uszoda az úszok és vízilabdázok,miatt készült! Edzésre már hetek óta használják! Miután a fent nevezett úr a BVSC-klub elnöke,engedtessék már meg neki hogy kipróbálja a medence vizét ! Őszintén melyikünk nem tette volna meg ,hogy kipróbálja a medence vizét!?
lajospapa
Mi ezzel a probléma? A kiváltságosokat szépen meg kell szokni! Ha már megválasztottuk!
charleybaja
Leellenőrizték, hogy nem lejt-e valamerre a víztükör ! Mocskos disznók !
gödörben
Én még most sem értem, hogy ezeknek hogyan lehet több nagy fizetésű munkehelyük. Nincs oda megfelelő ember??? Csak a dolgozókra vonatkozik, hogy nem ülhet egy s...gel több lovon?
nezelodo
"Levendula
Aki ezt megnézi, annak adok egy puszit... :)"
Megnéztem... Nem kellett volna.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.