Gyöngyösi Mártonnak olyan ez a mai nap, mint liberálisoknak a Valentin. Üdvözli Magyarország és Oroszország vezetőinek találkozását a Jobbik – sietett közölni Vlagyimir Putyin esetleges budapesti látogatásával kapcsolatban az Országgyűlés külügyi bizottságának jobbikos alelnöke. A Népszava írta meg ma, hogy márciusban Budapestre látogat Putyin.

Gyöngyösi szerint pártja mindig is a keleti nyitás híve volt, és stratégiai partnerként tekint Oroszországra, mind gazdasági, mind energetikai, mind politikai és kulturális tekintetben.

Hozzátette az ukrán válság még fontosabbá teszi a kétoldalú geostratégiai egyeztetést. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy Magyarország kizárólag a nyugati szövetségesi rendszer tagjaként foglal állást, holott a kárpátaljai magyarok okán egyedi álláspontot kellene kialakítania – vélekedett. Szerinte a válság békés rendezése és az eszkalálódó háború elkerülése érdekében Magyarországnak még a nyugati szövetségeseivel is fel kellene vállalnia a konfliktust. Hozzátette: elfogadhatatlan, hogy a magyar kormány vakon képviseli a nyugati érdekeket, és még a kárpátaljai magyarságot is koncnak dobja. Sorolta: a paksi bővítés, a Déli Áramlat ügye és a kereskedelmi, gazdasági érdekeink is azt diktálják, hogy ne sérüljön a két ország kapcsolata.

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

73
Na ezekre sem szavazok többet!Normális ez az ember?40 évig sírtunk a nagy testvér miatt.89'után a fidesz,miép(jobbik),köpködte őket.Az első orbán kormány szinte megszakított a ruszkikkal minden kapcsolatot.Most meg 25 év után a jobboldali pártnak vallott fityesz és jobbik.Elkezdi nyalni a ruszkik(putyin)seggét.Azt tudtam,hogy a fityesz egy köpönyeg forgató poszkommunista párt.De hogy már a jobbik is beáll a fityesz mögé,nekem ez már sok(k)!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bakegya
Fidess nyaloncok,hajrá álljatok bele,lehet élesbe szabadságharcolni,DE HOL A VEZÍR?
Desischado
Régóta mondom, hogy miféle társaság a jobbik! Papának igaza van '56-ot illetően. Az biztos, hogy nem jó dörgölődni egy ilyen alakhoz, mint putyin! A jobbik meg örülhet, végtére is orbánnal egytőről van metszve! Megint megmutatták, kicsodák valójában És ők a második legerősebb párt! Remélem, nem sokáig! Sokszor sírhatnékom van, hogy mennyi vak és ostoba ember van itt, ebben az országban, tisztelet a kivételeknek!
mate03
@Kamcsatka: Ugylátszik csak kibújik a szög a zsákból! A Jobbik sem különb ,mint a Fidesz!Össze keveredett a szar a szarral!
keresztapa
A gyűlölködés az a kiemelt kifejezési forma, amely agysorvadást okoz. ELTE agykutató központ "patkányon végzett" kísérleti eredménye ezt bebizonyította.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.