Baltával és késsel támadt 14 éves unokájára a nagypapa. A férfi kórós elmeállapota kizárja a büntethetőséget, így kényszergyógykezelésre küldhetik.

A 61 éves férfi, aki volt feleségével és 14 éves fiúunokájával élt Keszthelyen, korábban már pszichiátriai kezelés alatt állt, az utóbbi években jelentősen romlott az állapota. Mivel nem volt agresszív, újabb kezelésére nem került sor.

Az unoka szeptember 23-án délután emeleti szobájában számítógépezett, amikor nagyapja bement hozzá kisbaltával és késsel a kezében, rátámadt a gyermekre, a baltával többször a fejére sújtott, majd a menekülő, és védekező fiút többször meg is akarta szúrni, miközben  zavaros vádakkal illette.

A fiúnak sikerült bezárkózni a fürdőszobába, de a nagypapa ide is megpróbált  behatolni. Miután a férfi felhagyott támadási szándékával és lement a földszintre, a gyermek egy törölközőt csavart a fejére, s a házból kimenekülve segítséget kért a szomszédtól, aki értesítette a mentőket.

Az igazságügyi elmeorvos-szakértő a férfinél olyan súlyú kóros elmeállapotot diagnosztizált, amely képtelenné tette arra, hogy cselekménye következményeit felismerje, s e felismerésnek megfelelően cselekedjék. A szakértői megállapításokra figyelemmel a terhelt nem büntethető, ezért  a Zala Megyei Főügyészség  emberölés bűntettének kísérlete miatt  a Zalaegerszegi Törvényszéknek indítványozta kényszergyógykezelésének elrendelését azzal, hogy a határozat meghozataláig az előzetes letartóztatása helyett rendelje el ideiglenes kényszergyógykezelését.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.