A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége igazságtalannak és elfogadhatatlannak tartja az újonnan bevezetett útdíjat.

Arra kérik a kormányt, hogy legalább a városi utakat tehermentesítő gyorsforgalmi utakon és a nagyáruházak elérését biztosító autópálya-szakaszokon szüntesse meg a díjfizetési kötelezettséget, valamint mentesítse az útdíj alól a támogató szolgálatok gépjárműveit.

Hegedüs Lajos, a MEOSZ elnöke levelében azt írja: "A kormány korábban megszüntette a súlyos mozgássérülteknek járó közlekedési támogatást, majd úgy alakította át az őket érintő gépjárműszerzési támogatási rendszert, hogy a választható gépkocsi típusok egyike sem felel meg a kerekesszékesek jelentős részének. Az orvosszakértői minősítési rendszert pedig úgy módosította, hogy a mozgássérültek 60 százaléka nem megy át a vizsgálaton, emiatt súlyos mozgási nehézségekkel küzdő emberek maradnak parkolási kártya, gépjárműadó-kedvezmény vagy gépjárműszerzési támogatás nélkül".

A MEOSZ igazságtalannak és elfogadhatatlannak tartja az újonnan bevezetett útdíjat, ezért arra kéri a kormányt, hogy legalább a városi utakat tehermentesítő gyorsforgalmi utakon és a nagyáruházak elérését biztosító autópálya-szakaszokon szüntesse meg a díjfizetési kötelezettséget, valamint mentesítse az útdíj alól a támogató szolgálatok gépjárműveit.

A mozgássérült embereket számtalan hátrány éri, havi jövedelmük átlagosan mintegy egyharmada a magyar átlagjövedelemnek, ebből már nem tudnak újabb és újabb adókat fizetni, az amúgy is nehezített közlekedésüket pedig nem ellehetetleníti kéne, hanem minden lehetséges eszközzel támogatni – írják.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
Fidesz: A kerekesszékkel közlekedőknek eltöröljük az út- és járdadíjat!
Megvédjük a Magyarokat az UFÓ-k által ránk kényszerített útdíjtól!
A rokkantaknak 400 000 munkahelyet teremtettünk!
Ne feledje: Magyarország Sikeres!
Ugyanitt trafik, CBA és fölbérleti lehetőségek eladók.
73
Kár volt ennek a féregnek levet írniuk.Mit is lehet várni egy ilyen mocsoktól,aki pont a rokkantnyugdíjasoktól vont meg támogatásokat.
simmering73
@73: Én sem tudtam volna szebben megfogalmazni a gondolataimat.
Jankó123
Aki elesett emberekbe képes belerúgni, az bármilyen más aljasságra is képes!

-Soha ne feledjék a törvényalkotók és az sem aki vezérli őket, hogy a sérült emberek klubjába nem felvételi kérvénnyel szokás bekerülni, ám egy váratlan pillanatban az örökös tagság lehetősége megnyílhat bárki számára!
Hogy azt a "kereszténydemokrata" mindenségit neki !!!
:-(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.