A legjobb pillanatban jött a bankoknak a forintosítás, miután a svájci frank árfolyama, amelyben a deviza és devizaalapú jelzáloghitelek túlnyomó többségét felvették Magyarországon, jelentősen erősödött a forinttal szemben a svájci jegybank csütörtöki intézkedése nyomán – írta a Bloomberg pénteken.

A hírügynökség szerint bár sokat kritizálták, bankellenes intézkedései miatt, Orbán Viktor magyar miniszterelnököt most hősként üdvözlik, mert elhárította a pénzügyi katasztrófát, amit a svájci frank alapú hitelek törlesztőrészleteinek megugrása jelentett volna az országnak.

Szabó László, a Concorde Alapkezelő elnöke írásban úgy fogalmazott a hírügynökségnek: "meglehet, hogy gyakran kritizáljuk a magyar kormányt és a központi bankot, de ezúttal gratulálni kell neki a kitűnő időzítésért".

Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház makroelemzője a hírügynökségnek elmondta: "bár a kormány szándéka nem az volt, hogy a helyi bankokat megmentse, a hitelátváltás hatalmas segítség a hitelezőknek, mivel az intézkedések nélkül az egekbe szöktek volna a kockázati költségeik".

A svájci jegybank váratlan döntése a lengyel és osztrák hitelintézeteknek okoz nagy fejfájást, ahol 35, valamint 29 milliárd dollárnyi svájci frank alapú jelzáloghitellel bír a lakosság.

A svájci jegybank csütörtök délelőtt váratlanul eltörölte a svájci franknak az euróval szembeni árfolyamküszöbét, a lépés hatására a forint jelentősen gyengült a svájci frankkal szemben.

A Magyar Nemzeti Bank szerint a novemberi árfolyamrögzítés mintegy 700 milliárd forintos adósságnövekedéstől mentette meg a devizahiteleseket, ami megegyezik a magyar GDP 2 százalékával. Novemberben mintegy 12 milliárd dollár (3,3 ezer milliárd forint) értékben váltottak át forintra túlnyomórészt svájci frank alapú jelzáloghiteleket.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Én szerintem meg, ez a kontár elkurmány csak ÁRTOTT AZ ORSZÁGNAK, A NÉPNEK, minek után a saját hiteleiket kifizették ,,aprópénzzel,, a többi hitelest meg benne hagyták a xarban, a mostani árfolyam zuhanás a még talpon lévőket is taccsra teszi!!!
Nem olyan régen még arról szólt a mese, hogy minden devizahitelest bevonnak az árfolyamrögzítésbe, ma már kiderült SZÓ SINCS ERRŐL, az IGAZMONDÓ HAZUGOVICS MEGINT JÓ NAGYOT HAZUDOTT, SZOKÁSÁHOZ HÍVEN!!!
Az meg hogy a ,,szócsöve,, mit mond ki a lószerszámot érdekel!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vonotok
Ezt a undorító vigyort kéne már letörölni a képéről. Eza vigyor egy pszichiáternek kemény munkát jelentene.
levi
Évek óta ez megy: olcsón vegyél-drágán adj,orbán meg a kutyái ezt szépen kihasználják.
nyanya001
Jó húzás volt, főleg a végtörlesztés !
Nekik !
bakegya
@vonotok:EZ AZ ONELÉGÜLT ZSIVÁNY VIGYORA- persze,deflálódó magyar ugaron,amit már rég lenyúlt a család és a haverok-AKIK NEM HITELRE VESZIK A TEREPJÁRÓIKAT-PALOTÁIKAT,HANEM KIKÖZVETÍTETT KORRUPCIÓVAL.
pbalage
szerencséjük volt, ennyi az egész történet lényege.
Ezen nincs mit dicsérni.
Január
Na és mi lesz a többi CHF hitelessel?
www.haon.hu/penzpiaci-atombomba-svajcbol/2741533 ,-ez a cikk kissé árnyalja a Bloomberg örömködését.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.